• életmód
  • 5 kiábrándító dolog az ágyból

5 kiábrándító dolog az ágyból

Semmiben sem lehet általánosítani, így a szexben, a szexuális együttlétek terepén sem ildomos. Van azonban néhány olyan megnyilvánulás, ami a férfiakat nem igazán tesz boldoggá az ágyban. Lássunk most 5 dolgot, amit inkább kerülj, ha boldoggá akarod tenni a pasidat.

5 kiábrándító dolog az ágyból

Annak ellenére, hogy a férfiakat jóval többször foglalkoztatja a szex gondolata, mint a nőket, előfordulhat, hogy a nő tesz vagy mond valami olyasmit, amivel akár akció közben is képes lelombozni partnerét.

1. Most azonnal még egy menetet!

A nők általában kicsit lassabban, több odafigyeléssel érik el az orgazmust, mint a férfiak, ám az elsőt még több követheti akár egy aktuson belül is. Az első menetet követően a nők azonnal készek egy újabbra, a férfiaknak azonban feltöltődésre van szükségük. Ez általában 20-30 percet vesz igénybe. Ezt figyelembe kell venned, mert nem tesz jót a laza kis pásztorórának, ha az aktus után 5 perccel már nyeregbe is pattansz, hogy te már készen is állsz a következő menetre. Ha viszont kivárod azt az időt, amíg a pasid újra kész a hancúrra, meghálálja, elhiheted.

2. Negatív teljesítménykritika

5 kiábrándító dolog az ágybólA férfiaknak nagyon fontos, hogy hogyan teljesítenek az ágyban. Ez náluk valamiféle fokmérő, a férfiasság mutatója. Ám sajnos nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt ők (és mi) szeretnénk. Csalódottságod ellenére ne kezdd el kielemezni, hogy mit nem csinált jól, és mennyire szánalmas már ez, mert a negatív kritikával egy életre belegázolsz a lelkébe. Célravezetőbb egy kedves hangvételű beszélgetés, amit arra hegyezz ki, hogy te miben tudsz neki segíteni. Ne feledd, te is kerülhetsz hasonló helyzetbe, és neked sem esne jól, ha ő kritizálna téged.

3. A figyelem teljes hiánya

A férfiak szeretik, ha kényeztetik őket, figyelnek rájuk. El is várják a partnertől, hogy ott legyen az aktus közben, ne csak testben, hanem lélekben is. A plafont bámulós szitu nem fog működni, mert egyből rájön, hogy nem is figyelsz. Hogy várod el, hogy ő rád koncentráljon, ha te nem vagy ott?

4. Villany leó

A nők többsége szereti sötétben csinálni. Ez a negatív testkép miatt van (Jajj, hogy nézek ki már megint? Mit fog gondolni? stb.). A férfiak viszont inkább vizuális típusok, azaz imádják azt nézni, hogy hogyan okoznak örömöt a szeretett nőnek. Imádják, ha rezdül a teste, összerázkódik a gyönyörtől. Ez őket is felvillanyozza és még jobb teljesítményre sarkallja. Szóval… ne kapcsolj le minden lámpát… jó lesz!

5. Agresszió

Ez főleg első alkalommal lehet nagyon lohasztó egy férfi számára. Az irányító nőtípus nem minden férfi számára vonzó az élet más területein sem. A szex pedig ennél még kicsit bonyolultabb. Természetesen nem a szexuális játékokról van szó, hanem arról, ha minden áron te akarod megszabni a szeretkezés (inkább szexelés) minden mozzanatát, a pozitúrától az utójátékig. Próbálj kicsit háttérbe vonulni, és sodródj az árral. Meglátod, kellemes meglepetésekben lehet részed.

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT