A család vagy a szerető?
István 36 éves. Felesége és két gyermeke van. Nemrég belebonyolódott egy viszonyba, ami feltárta előtte a szerelem és a szenvedély új dimenzióit. Dilemmájáról személyesen mesélt.
Közel a negyvenhez az embertől elvárják, hogy felelősségteljes családapaként viselkedjen, eltartsa a családját, szeresse a feleségét és a gyerekeit. Dolgozzon, álljon helyt otthon. Én ilyen voltam mindig. Egészen mostanáig. Néhány hónapja megismerkedtem valakivel, akivel olyan volt már a flörtölés is, mint kamaszkoromban, amikor nem számított semmi.
Most viszont azt érzem, annyira belebonyolódtam a dologba, hogy nem tudom, hogyan másszam ki belőle. A feleségem csodálatos asszony, ő volt az egyetlen nő az életemben az egyetem óta. Ott ismerkedtünk meg, és szinte azonnal egymásba szerettünk. A szülei nem engedték, hogy egyetem alatt összeházasodjunk, így ahogy végeztünk, megtartottuk az esküvőt. Egy évre rá megszületett a fiunk, majd két év múlva a kislányunk is. Minden idilli és ideális volt. Bár nem is tudtuk, milyen, ha más az élet, annyira nem volt időnk semmire. A ház- és az autóhitel miatt folyamatosan dolgoztam, és még ő is, otthonról, a gyerekek mellett.
Észre sem vettem, hogy úgy élünk egymás mellett, mint a testvérek. Úgy érzem, valahogy más lettem, nem ugyanazok az igényeim, hiányzik az izgalom, az újdonság, és bevallom, hiányzik az, hogy valakinek kelljek. A feleségemnek nem kellek. Így érzem. A lányunk születése valahogy megváltoztatta. Nem érdekli a szex, nem akarja, olyan, mintha engem nem akarna. És ami a legrosszabb, nem tudok erről beszélni sem vele, mert egyből hárít.
Jött egy fordulat az életemben. Elég nehéz róla beszélnem, mert tudom, hogy nem jól cselekszem, de valahogy mégis élvezem. Munka után elmentünk a barátaimmal meginni egy-két sört. Nem nagyon szoktam ilyet csinálni, de a feleségem miatt eléggé a padlón voltam. Szóval elmentünk egy bárba. A pultnál kikértük az italokat, és leültünk. Semmi extra. Körülnéztem, hogy merre találom a mosdót, amikor megláttam őt. Fúj, nagyon nyálas jelenet, mint egy filmben, de így történt. Visszanézett rám, és én ott elvesztem. Odamentem hozzá, meghívtam egy italra, és beszélgettünk. A barátaim döbbenten néztek rám, de az sem érdekelt. Aztán hazamentek, én pedig maradtam. Megbeszéltünk egy randit másnapra. Elindultam haza. A lelkiismeretfurdalástól nem láttam. Nagyon rosszul éreztem magam, és mégis úgy, mint amikor először találkoztam a feleségemmel. Olyan voltam, mint aki először készül randira. A feleségem már aludt, amikor hazaértem, és a gyerekek is. Én is lefeküdtem, de nagyon sokáig nem tudtam elaludni.
Másnap alig tudtam a munkámra koncentrálni. Egész nap a délutáni randi járt az eszemben. Csodás volt újra látni őt. Csak beszélgettünk, majd hazakísértem. Mint egy fiatal gyerek…
Az első randit sok másik követte, majd egy hónapnyi ismeretség után lefeküdtünk. Nagyon furcsa volt a szex egy másik nővel, aki nem a feleségem. Olyan csodálatos volt minden, hogy nem győztem betelni vele. Tudtam, hogy újra akarom ezt, de azt nem tudtam, hogy mindig akarom-e. Azt sem tudtam, hogy mit mondjak a feleségemnek, mondjak-e neki valamit egyáltalán. Sokkal könnyebb lenne, ha nem lenne feleségem, gyerekeim. De akkor meg attól a sok széptől, jótól fosztanám meg magam, amit velük éltem át. Nem tudom, mit tegyek, kövessem azt, amit elvárnak tőlem, amit a társadalmi normák előírnak, vagy kövessem a szenvedélyt, ami olyan sodró, hogy alig tudok lépést tartani vele. Egy szakadékba rohanok, nem tudom, hogyan álljak meg. Küszködöm a lelkiismeretemmel, a szeretettel, amit a családom iránt, és azzal a szerelemnek még nem nevezhető, mindent elsöprő érzéssel, amit a szeretőm iránt érzek.
Komáromi Csenge
