A féltékenységnek nincs szeme, mégis szörny
„Az embert saját tudata, és nem egy ellensége téríti rossz útra.” (Buddha) Azt gondolom, hogy a féltékenység egy emberi ösztön. Még el is neveztük zöld szemű szörnynek. Valamilyen szinten természetes, ám ölthet beteges formát is. Ahogy végighallgattam Ági történetét, bizonyos lettem abban, hogy a féltékenységnek nincs szeme, mert ha lenne, nem hajszolná az embereket őrületbe.
Ági most 42 éves. Nagyon kedves, sugárzó nő. A göndör fürtjeivel leginkább egy mesebeli tündérhez hasonlít. Állandóan mosolyog, pedig nem volt ez mindig így.
„Nemrég váltam el. – kezd bele a mesélésbe Ági. Az egész egy rémálom volt. Mármint a válás. Mert az életünk kezdetben jó volt. Az együtt töltött 15 évünkből az utolsó 5 volt szörnyű. Borzalmas érzés az, hogy egy életet tud tönkretenni 5 év. A férjem, Tamás mindig is féltékeny típus volt. Nem nagyon bírta, ha férfiak vannak körülöttem. Eleinte meg tudtuk beszélni ezt, és érezte is, hogy szeretem, nincs más, aki átvehetné (vagy át akarná venni) a helyét. Hét évvel ezelőtt azonban történt valami. Új munkahelyre kerültem, ahol több férfi dolgozott. Mivel én elég nyílt vagyok az emberekkel, hamar beilleszkedtem, a kollégáim megkedveltek. A legtöbbjük családos ember, másoknak barátnőjük van, meg sem fordult a fejünkben soha olyasmi, ami nem oké egy pár életében. A férjem mégis azt gondolta, hogy a kollégáim közül eggyel-kettővel biztos viszonyom van. Kettővel! Pedig tudta, hogy soha nem csaltam meg, nem is akartam volna.
A helyzet egyre rosszabb lett. Annyira elhatalmasodott rajta az a tudat, hogy én félrelépek, becsapom őt, hogy elkezdett követni, majd pedig – mint azt utólag megtudtam - , magánnyomozót állított rám. Csalódnia kellett, mert a túlóráim tényleg túlórák voltak, a kollégáim pedig csak kollégák. Már nagyon kellemetlenné vált, amikor csak úgy megjelent a munkahelyemen. Én tudtam, hogy ellenőriz, a többiek eleinte röhögtek rajta, de utána már zavaró volt.
Előfordult, hogy amikor hazaértem, ordítva fogadott, hogy biztos összefeküdtem valakivel. Ilyenkor csak az járt a fejemben, hogy milyen jó, hogy nincs gyerekünk, aki ezt hallaná. Az ordítozások egyre gyakoribbá váltak, és már odáig fajult a helyzet, hogy egyre többször megvert. Kék-zöld sérülések voltak rajtam, de nem mertem szólni senkinek. Még mindig azt hittem, hogy meg tudom menteni. Őt és a házasságunkat. De ehhez én már kevés voltam. Elhatalmasodott rajta ez az őrület, és nem is értette, hogy én, a csaló, miért vagyok ezen ledöbbenve.
A hatodik-hetedik verés után beadtam a válópert. Nem bírtam tovább. A munkahelyemen sem tudtam jól helytállni, mert egy erősebb hangra összerezzentem, ha valaki kiabált, már sírni kezdtem. A főnököm vette észre a karomon először a verés nyomait. Rendőrségi feljelentést akart tenni, de én nem engedtem. Nagy hiba volt, mert ezután még vagy háromszor várt otthon pofon, és rugdalás.
Iszonyatos testi- és lelki fájdalmaim voltak. Mivel már mindenkit elmart mellőlem, senkivel sem tudtam beszélni. Ja, azt még nem is mondtam, hogy a telefonomat is elvette, hogy ne küldözgessek szex sms-eket az általa képzelt szeretőmnek. Hogy bizonyítsa azt, hogy csak az övé vagyok, rendszeresen megerőszakolt. Szinte szerepjátéknak tekintette az egészet. Undorodtam az egésztől, de ő nagyon élvezte. Közben is csak azt suttogta, hogy az övé vagyok, akar engem, és nem ad senkinek, nem osztozik, inkább megöl, és hasonlókat.
Amikor az ügyvédem elküldte neki a válási papírokat, én egy olyan lakásban voltam, ahol nem tudott rám találni. Tisztára, mint a filmekben. Borzalmas volt az a néhány hét. Nem akarta aláírni. Végső elkeseredésemben küldtem neki egy levelet, amelyben megfenyegettem, hogy ha nem írja alá, mindent kitálalok a rendőrségnek, és ő börtönbe kerül. Erre persze egy-két nap múlva aláírta.
A félelmemnek két éve szakadt vége. Egyértelmű lett számomra, hogy a féltékenység egy bizonyos szint fölött betegség. A tudat és az elme betegsége, ami elpusztít maga körül mindent, ami él. Most újra kezdek élni. 42 éves vagyok, de ez nem akadályoz abban, hogy anya legyek. Ez a legnagyobb vágyam. Találni egy társat, aki komolyan vesz és családot szeretne. Azonban, ha a féltékenységnek a legapróbb jelét is észreveszem, futva menekülök majd. Biztos nem lesz egyszerű, de meg kell próbálnom. Nyitott szívvel tekintek a jövőbe.”
