A férfilét

A női fejlődés olyan magától értetődő, mint az, hogy levegőt veszünk és kifújjuk. Nekünk nem kell ahhoz minta, hogy megszülessen bennünk a felnőtt nő. Akkor is felszínre tör, ha nem akarjuk, vagy nem vagyunk felkészülve rá. Ezzel ellentétben a férfiaknak szükségük van iránymutatásra ahhoz, hogy fiúból férfiak legyenek. Megbízható férfiak.

Számomra sosem volt kérdés, hogy szeretnék gyerekeket, családot. Egész kisgyermek korom óta tervezgettem, hogy milyen lesz majd a felnőtt életem. Szerencsém volt, hiszen olyan párt találtam, akinek hasonló elképzelései voltak. Emellett megbízható, igazi felnőtt férfi volt már fiatalon is. Ebből van ma nagyon kevés. A körülöttem lévő barátnőim között sokan vannak, akik hosszú évekig keresték a megfelelő társat. Ők már érett nőként gondolkodtak, amikor a férfiak, akiket eléjük sodort az élet, még mindig csak ott tartottak, hogy elég jóképűek, izmosak legyenek, és el tudjanak sütni egy-két jó poént. A közös élethez azonban ez édeskevés. A nők viszont mást sem keresnek, csak a megbízható férfit, aki gyermekeik apja lehet.

Kislányból nő, fiúból férfi

A női test és lélek óriási változáson megy keresztül, amikor egy lány nővé válik. Ez a csodás folyamat többnyire magától zajlik, a végén pedig minden megváltozik, hiszen egy teljesen új ember születik. Ezzel együtt a nők környezete is ráeszmél erre, egyre több udvarló érkezik a család életébe. Természetes történések ezek, amelyek egyszerűen csak megtörténnek. Az persze, hogy a nők hogyan viszonyulnak később a házasság, a család és a gyermekvállalás gondolatához, az tapasztalataikon, csalódásaikon is múlik.

A férfiaknál nem ilyen egyszerű a dolog. A férfiaknak más férfiak mintájára, példamutatására van szükségük ahhoz, hogy elsajátítsák a férfilét alapjait, ki tudjanak alakítani egy olyan viselkedést, ami későbbi énjüket meghatározza. Ezt az anya segítheti, alátámaszthatja, de nem adhat mintát. Erre csak egy másik férfi képes.

Azért nagyon fontos, hogy a kisfiúk megkapják ezt a mintát, mert egy tanult viselkedésforma hamar eltűnik, ha nem adják tovább. A jelen társadalomban nem annyira hangsúlyosak már ezek a férfiminták, nem az számít, hogy egy férfi biztonságot adjon, megélhetést biztosítson, hiszen erre ma már a nők is képesek, nem úgy, mint néhány száz évvel ezelőtt. A férfiasságnak viszont nem szabadna eltűnnie, hiszen akárhogy változik is a világ, a nők mindig keresni fogják a férfias férfit, azt, aki biztonságot ad, akinek van jövőképe, és nem szorul segítségre, hogy kicseréljen egy villanykörtét.

Férfivá válni tanulási folyamat, amelyben nekünk, nőknek is óriási a felelősségünk, hiszen nekünk kell az elvárásainkat kommunikálnunk a férfiak felé.

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT