• lélek
  • „A karantén alatt jöttem rá, hogy régóta megcsal a férjem”

„A karantén alatt jöttem rá, hogy régóta megcsal a férjem”

„A karantén alatt jöttem rá, hogy régóta megcsal a férjem”

Egy hete olyan hírt tudtam meg, ami teljesen felforgatta a gondolataimat és a lelkemet is. A barátnőm, Évi hívott sírva, mert megtudta, hogy a férje már fél éve megcsalja. Most együtt karanténoznak, és teljesen kiborult, hogy most mi lesz. Sajnos ez most nem egyedi eset. A barátnőm tanácstalansága sok nőt és férfit érint. Évi történetét most megosztom veled.

Évi és Tamás. Ez még nagyon az eleje, legalábbis az én házasságomhoz képest, ami már sokkal hosszabb ideje tart. A telefonhívása teljesen felzaklatott. Nagyon sírt, alig bírt beszélni. Kiderült, hogy a férje, Tamás több, mint fél éve megcsalja egy nővel, akit Évi ráadásul igen jól ismer.

„A karantén nagyon stresszes volt már az elején is. A bezártság nem a mi műfajunk. A munkánk miatt ezelőtt sokat voltunk távol egymástól, de ez a home office most mindent megváltoztatott. Mivel nem lehet utazni, Tamás is itthonról dolgozik,0/24-ben együtt vagyunk, egy fedél alatt. Eleinte nem volt semmi furcsa, örültem, hogy végre időt tölthetek a férjemmel, de ahogy telt az idő, egyre több olyan apróságra lettem figyelmes, ami egy normális párkapcsolatba nem fér bele. Tamás rejtőzködve telefonált, igazából mindent rejtőzködve csinált. Nagyon idegen volt számomra. Ezek a mostani korlátozások mindenkit megviselnek, még azokat is, akik szeretik egymást és mindenben számíthatnak egymásra. Egyre távolabb kerültünk. Addig-addig őrlődtem, míg belenéztem a laptopjába. Bár ne tettem volna! Az üzenetek egy héthónapos kapcsolat minden mocskát tartalmazták. Undorodtam, hányingerem lett, és borzalmasan éreztem magam. Azonnal bevillant, hogy a szakítás még normál körülmények között is nagyon nehéz… de így? Mi lesz? Hogy fogom ezt végigcsinálni? Nem tudom magam mögött becsapni az ajtót, és elmenni, elköltözni valahova. Csak sírok itt, és fogalmam sincs, hogy hogyan tovább.”

Hogyan lehet túlélni egy szakítást a karanténban, egy fedél alatt? Évinek azt tanácsoltam, hogy maradjon nyugodt, és semmiképp se essenek egymás torkának Tamással. Ez ilyenkor nagyon veszélyes, mert tényleg nem lehet becsapni az ajtót a másik előtt, nem lehet elmenekülni és gyorsan továbblépni. Éviék esetében fontos a lezárás, hogy egyáltalán egymás szemébe tudjanak nézni.

„Rengeteg közös emlékünk van, amelyek fel-feltörnek, és a nap különböző időszakaiban tör rám a sírás. Jó lenne, ha nem kellene látnom Tamást, mert annyira fáj ez az egész, hogy azt nehéz szavakba önteni. Most azonban itt vagyunk, és valahogy ebből kell kihozni a legjobbat. Talán hosszú idő lesz, amíg el tudom engedni, ha el tudom majd egyáltalán. Sokat segít, hogy nagy a ház, így valamennyire el tudjuk kerülni a kínos találkozásokat.”

A legjobb, ha a pár ilyenkor kerüli egymást, legalábbis addig, amíg lenyugszanak, és időszerűnek érzik azt, hogy beszéljenek róla. Alaphelyzetben a szakítás könnyebben megy, hiszen van lehetőség arra, hogy ne kelljen találkozni egymással. Most azonban marad az egy fedél alatt megélt „különköltözés”. Lehet, hogy még az is megoldás lehet, hogy egyikőtök bejár a munkahelyére, így legalább munkaidőben kerülni tudjátok egymást. A másik megoldás az lehet, hogy egyikőtök kiadó lakás után néz. Persze addig, amíg nem talál, le kell fektetni a szabályokat.

Fontos tisztázni a határokat. Ha külön vagytok, akkor legyetek külön. Alakítsatok egy olyan rutint, ami segít abban, hogy mindketten – a lehetőségekhez mérten – nyugodtan élhessetek.

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT