A merevedési problémák lelki oldala

Az erekciós problémák emberemlékezet óta léteznek. Minden kultúra megpróbálta megtalálni rá a megoldást. Voltak, akik úgy vélték, egy átok okozza, mások szerint a boszorkányok műve, és csakis az a boszorkány hozhatja helyre a dolgokat, aki okozta a bajt. Mára persze már kitisztult a kép, és az emberiség tisztában van azzal, milyen okai lehetnek az erekciós zavaroknak.
Tudjuk, hogy számos egészségügyi probléma van, amely merevedési zavart okoz. A merevedési zavar súlyos betegség tünete is lehet, ezért nagyon fontos, hogy probléma esetén minél előbb feltárják az okokat. Állhat a háttérben érrendszeri, idegrendszeri, hormonális és anatómiai probléma. Érdemes azonnal orvoshoz fordulni, hogy kiderülhessen, hogy a merevedési zavarnak fizikai oka van-e. Az erekciós probléma mögött állhatnak életmódbeli gondok is. Ha valaki dohányzik, túl sok alkoholt fogyaszt, drogot használ, mozgásszegény életet él, vagy elhízott, nagyobb valószínűséggel alakulhat ki merevedési zavar. Az tény, hogy az erekció zavarai gyakoribbak, ha valaki kettestípusú cukorbetegségben, magasvérnyomás betegségben szenved, vagy átesett teljes prosztata-eltávolításon.
Nemcsak fizikai, hanem lelki tényezők is kiválthatják a merevedési zavart.
Teljesítménnyel kapcsolatos szorongás
Több kutatás bizonyította már, hogy nyomás alatt kevésbé teljesítenek jól a férfiak. A teljesítménykényszertől pedig kialakulhat egy hosszabb távú szorongás, amely komoly testi tüneteket vált ki.
Trauma
Erős lelki zaklatottság, gyász vagy egyéb lelki trauma komoly problémát jelenthet az erekciós zavart illetően. A blokkokat sikeresen lehet oldani szakember segítségével.
Magánéleti problémák
Gondot okozhat, ha a partner sokat aggodalmaskodik, sír vagy panaszkodik. A rosszkedvű nőnek már a látványa is csökkenti a tesztoszteron szintjét. Egy szomorú nő inkább a gondoskodás vágyát kelti a férfiban.
Depresszió
Ez a betegség igen alattomos, az embernek semmihez sincs kedve, nemhogy a szexhez. A depresszió alapvonása mindig a megszokottól eltérő természetű szomorúság és reményvesztettség.
Félelem a szexualitástól
Ez az ok a teljesítménykényszerre vezethető vissza. Ha valakinek nincs elegendő önbizalma, kialakulhat félelem a szexualitástól, a szexuális kapcsolattól. Félelem attól, hogy nem teljesít majd a partner elvárásai szerint.
Ha merevedési zavarral küzdesz, nagyon lényeges, hogy megpróbáld megérteni a problémát. Ez valójában nem könnyű feladat, hiszen a tudósok is csak nemrég jutottak el odáig, hogy nagyjából feltérképezték a lehetséges okokat és azok megoldásait. Sokáig azt gondolták, hogy a zavar oka kizárólag pszichés lehet. Csak később derült fény arra, hogy ez koránt sincs így. Nagyon sokat nyom a latban az életmódod és a szervi problémák is. Az a fontos, hogy mielőbb kiderüljön, hogy nálad mi okozza az erekciózavart. Ehhez azonban orvoshoz kell fordulnod, aki személyre szabott terápiával kezeli a problémád.
Kovács-Hain Zsuzsa