• lélek
  • A szerelem ellen nincs orvosság

A szerelem ellen nincs orvosság

Ismét egy olvasói levelet teszünk most közzé. Olyan történet Éváé, ami bármelyikünkkel megeshet, mégis furcsán nézünk, ha tudomásunkra jut, hogy a környezetünkben valaki házasság mellett esett szerelembe.

A szerelem ellen nincs orvosság

„2010-et írtunk, amikor hozzámentem Déneshez. Imádtuk egymást, minden olyan volt, mint a mesében. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer lesz olyan az életemben, hogy nem szeretem őt. Nem is gondoltam ilyesmire.

Teltek az évek, mi nagyon boldogan éltünk. Született két gyermekünk is, akik még szorosabbá fűzték a családi köteléket, megerősítették a mi kapcsolatunkat is. Ám akkor még nem tudatosult bennem, hogy ez régen nem az, amire vágyunk. Tudtam, hogy neki sem jó a havi egy szex, többre vágyik, ahogy én is. Valamiért egymással mégsem tudtuk megélni a boldog szerelmet. A második gyermekünk születése óta még jobban ritkultak a szeretkezéseink, és már vagy egy éve semmi sincs köztünk. A közel kilenc éves házasságunk a part szélére sodródott, mindketten vergődtünk benne.

Egy reggel nem indult a kocsim, Dénes elvitte oviba a gyerekeket, én pedig busszal indultam a munkahelyemre. A megállóban vártam a buszomra, amikor megállt mellettem egy autó. Kiszólt a vezető, hogy „Évi, te vagy az?” Először nem is ismertem fel a gimnáziumi osztálytársamat, Pétert. Megváltozott, kissé ősz szakáll borította az arcát, és nagyon, de nagyon jó pasi lett. Bólintottam, hogy persze, én vagyok, és örülök, hogy látom. Kérdezte, hogy elvihet-e. Beszálltam. Akkor még nem sejtettem, hogy nem csak az autójába.

Elvitt a munkahelyemre, de egész nap nem tudtam koncentrálni. Folyamatosan ő járt a fejemben. Az egész munkanapot lehúzhattam a vécén, semmit sem haladtam a munkámmal. Délután Dénes eljött értem, hangtalanul ültünk a kocsiban. Azt hiszem, nem vett észre rajtam semmit akkor, pedig csak bámultam ki az ablakon, amíg a gyerekek ovijához nem értünk. Beszaladtam értük, utána gyors bevásárlás, haza, vacsora, fektetés, kanapé, tévé… unalmas, semmiről sem szóló beszélgetés egy-két mondatban.

Lefekvéskor rápillantottam a telefonomra, egy üzenet várt Pétertől: „Találkozhatunk? Holnap 12-kor várlak a munkahelyed melletti kávézóban.” A szívem a torkomban dobogott, mert tudtam, hogy nem menekülhetek, érdekel ez a férfi, és vele akarok lenni holnap 12-kor. El is mentem a kávézóba, de már le sem ültünk. Kérte, hogy mondjam azt a munkahelyemen, hogy rosszul érzem magam. Egy fél óra múlva már egy közeli utcában voltunk a lakásán. Szinte alig szóltunk, mégis tudtuk, hogy kellünk egymásnak. Az izgalom olyan erős volt, hogy a dobhártyám lüktetett, majdnem elájultam. Szeretkeztünk. És én tudtam, hogy nem akarok hazamenni, csak itt lennék most – vele.

Sajnos azonban mennem kellett, mert nem akartam, hogy a gyerekek várjanak az oviban.

Este mindent elmondtam Dénesnek. Elmondtam, hogy beleszerettem Péterbe, és az egész úgy jött, mint egy látomás, és elsodort. Kértem, hogy ne haragudjon rám. Meglepődtem Dénes reakcióján. Azt mondta, tudta, hogy nem vagyok az övé… már régóta. Ő nem akar rajtam ülni, nem akar visszatartani, tudja, hogy a szerelem ellen nincs orvosság. Szeretné, ha boldog lennék, de azt kéri, hogy ő is hadd legyen az. „Ez természetes” – mondtam. A gyerekekről még nem beszéltünk ekkor, de egymáshoz bújva aludtunk el. Nyeltem a könnyeimet, amelyek részben a boldogságtól, részben a szomorúságtól kezdtek el folyni az arcomon. Éreztem, hogy Dénes is zokog. Valamit lezártunk ezen az éjszakán, és mindkettőnknek indul egy új élet.

Nem hittem volna, hogy ezt így is lehet. Másnap még tisztább fejjel végigbeszéltünk mindent, és arra jutottunk, hogy a gyerekeknek az a legjobb, ha velem maradnak. A házat eladjuk, és mindenki boldog lehet. Harag és elkeseredettség nélkül kaptunk még egy esélyt az élettől és egymástól.”

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT