• életmód
  • A szerető mindig csak szerető marad

A szerető mindig csak szerető marad

Miért van az, hogy valakit vonzanak a nős férfiak? Miért lesz mindig csak szerető? Lara 36 éves. Beleragadt a szeretőszerepbe, mert mindig elhiszi, hogy a nős férfi elválik.

Lehetett volna boldog családanya, feleség, amiről kislányként álmodozott. De nem lett. Helyette az egész felnőtt életében nős férfiak szeretője volt. Már egészen fiatalon, 19 évesen lett az. Szerető. De vajon őt szerették valaha? Elmondása szerint a remény élteti. Derékig elmerült már egy mocsárban, amiből nincs kiút, de még mindig azt reméli, hogy az aktuális nős pasi majd kihúzza.

A szerető lét nem egyszerű, hiszen ő a pótlék, az örök harmadik. Mindig csak az marad. Mert a férfiaknak könnyebb a kényelmet választani. A családjukat. Ahol már esetleg gyerek is van, az asszony tudja, hol a helye, nem kell már senkit sem betörni. Az élvezetekre pedig ott van ő, a szerető, Lara.

Lopott csókok a kis kávézóban, kis ajándékok, virág… és folytonos reménykedés, hogy egyszer ő lesz az, akihez majd hazamegy a férfi. Néha jut egy-egy hosszú hétvége valamilyen konferenciának vagy külföldi útnak álcázva. Titkos telefonbeszélgetések, álomba sírt éjszakák. Sok szex és szenvedély. De mindig csak annyi, amennyit a férfi megenged. Mert itt a férfi diktál. Lara csak elfogadja, hogy azt kell tennie, amit neki, a szeretőnek szabad. Kiszolgáltatott életet él, de elfogadja, mert reménykedik. Azt hiszi, hogy egyszer csak a férfi elhagyja a családját. Érte. Tudja, hogy ez nem jó, hiszen szétszakítja a családot, de már nem tud így élni sokáig. Fél, hogy egyszer elfogy a remény. A könnyek még kitartanak, de nem tudni, meddig.

Lara még fiatal, de úgy érzi, az ő órája is vészesen ketyeg. Az álmok, hogy feleség legyen és anya, bekerültek egy dobozba, amit jó mélyen eltemetett egy feledés nevű fiókban. Talán meg sem találja már őket.

A férfi már évek óta hitegeti őt. Mindig ugyanazt mondja. Nem meri, vagy nem akarja megmondani, hogy soha, de soha nem fogja elhagyni a feleségét, soha, de soha nem válik el, és Lara soha, de soha nem lesz az ő egyetlene. A szerető mindig csak szerető marad. Méltatlan, elnyomott, kiszolgáltatott helyzetben lévő nő, aki nem bízik magában annyira, hogy kitárja az ajtót, kimenjen rajta, és jó hangosan becsapja maga mögött.

Inkább tűr. Eltűri, hogy a férfi játsszon vele. Kénye-kedve szerint ugrassza, és olcsó, netán néhány drága ajándékkal megvegye a szerelmét. Mert a férfinak kell az ő szerelme. De csak addig, amíg azt kényelmesnek, szórakoztatónak találja és nem tehernek éli meg. Amint Lara már teherré válik, mert esetleg lesznek elvárásai, amelyek ennyi idő után talán jogosak is, a férfi kilép a kapcsolatból. Nagyon kényelmesen meg is teheti ezt, hiszen neki ott a mit sem sejtő felesége, akinek lehet tovább hazudni. És lesz egy új Lara… bármikor lehet. Mert szeretőt találni és tartani manapság nem nagy kunszt. A szerető részéről túlélni már inkább az. Sérült önértékelés, hazugságok önmagának, amiket már addig mondogat a tükörképének, hogy maga is elhiszi. Pedig az egész valójában csak áltatás. Hazugságra épült légvár, ami egy szempillantás alatt semmivé válhat.

Pedig választhatna más életet, élhetne boldogan egy olyan emberrel, akinek csak ő van egyedül. De ehhez az kellene, hogy Lara elfogadja, és megtanulja szeretni önmagát. Szeresse magát annyira, hogy nem válik egy riadt kisállattá, aki ragaszkodik valakihez, és a ragaszkodása már-már fájdalmas. Annak pedig, akihez ragaszkodik, ez egy idő után már nem kényelmes, és kiteszi őt az út szélén.

Lara és a többi nő, minden nő többet ér ennél. Nem szabad hagyni, hogy elnyeljen az a mocsár, amibe már félig beleragadt. Ki kell mászni belőle. Becsapni azt a bizonyos ajtót, és új lapot nyitni az élet könyvében. Mert ha valami nem sikerül, nem becsukni kell azt a könyvet, hanem lapozni egyet, hogy az új lehetőségeknek legyen helyük. A hibákat pedig – levonva a tanulságokat – a függelékbe kell száműzni.

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT