A szex is lehet túl sok? Na, ne!

Ugye tökéletesen előtted van a kép, amikor még – kapcsolatotok elején – egy héten akár minden nap (sőt, akár többször is naponta) kívántátok egymást, és ahol csak lehetett sort kerítettetek egy kis szexre.

A szex is lehet túl sok? Na, ne!

Ez még önmagában természetesen nem kóros, ám ha folyamatosan fennáll a nagy szexuális étvágy, az már lehet probléma.

 Számtalan kutatást végeztek már az emberek szexuális szokásairól, a libidójukról, az együtt élő párok különbözőségeiről. Az is tudott tény, hogy kétszer annyi férfi kívánná naponta a szexet, mint ahány nő.

A megnövekedett szexuális étvágy sokszor jelezhet valamilyen súlyosabb problémát, esetleg személyiségzavart is. Sokszor, ha különbség van a kapcsolatban élők között e tekintetben, akkor hűtlenségig is fajulnak a dolgok, és akár nem is egyszer fordul ez elő.

Előfordulhat, hogy a sok szex önigazolást ad. Ahányszor „sikerül véghezvinni”, annyi pozitív visszajelzést kap az egyén. Sokszor valamilyen régebbi problémára, traumára lehet visszavezetni a nagyon sok szex igényét. Ha valakinek a szeretethez való kötődése téves (akár gyermekkorból fakadóan), kompenzálhatja a hiányosságot a szexszel. Ugyanilyen súlyos zavar az is, ha valaki válogatás nélkül, több partnerrel mindenféle kötődés nélkül akarja a kielégülést. Ezek mind-mind olyan személyiségbeli zavarok, amelyek feltétlenül szakember segítségét igénylik.

Kényszerbetegség vagy nem?
A klasszikus kényszerbetegségektől eltérő módon a túl sok szexet akarók nem igazán tudják megítélni, felmérni a kockázatokat, a veszélyes dolgokkal szemben úgy viselkednek, mintha azok a világ legtermészetesebb dolgai lennének. Vagy szoronganak, vagy túl agresszívek, sem a saját, sem a partnerük határait nem tartják tiszteletben.

Általában az életükben jellemzőek a hamar véget érő, vagy a se veled, se nélküled típusú kapcsolatok. A szerelem számukra szenvedés, nem pedig szenvedély.

A kényszerbetegség esetében a túl sok szex mellé valamilyen rituálé kapcsolódik. Csak úgy tud szexelni a kényszerbeteg, ha mindig ugyanúgy zajlik minden. Rájuk inkább a szorongás a jellemző háttértünet, ezt próbálják orvosolni a túl sok szexszel, és ez ellen akarnak biztosítékot a rituálékkal.

A túl sok szex nem rossz dolog mindaddig, amíg vágy, szenvedély, intimitás kapcsolja össze a feleket, és mindketten akarják. Azonban akkor, ha ez a vágy elhatalmasodik valakinek a személyiségén, és ezzel agyonnyomja a másik ember igényeit, vágyait, és akár a biztonságára is veszélyes, ott komolyabb baj van, amivel mindenképpen orvoshoz, vagy szakemberhez kell fordulni.

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT