• lélek
  • A vadászok jelmondata: Komoly kapcsolatra vágyom – Lea története

A vadászok jelmondata: Komoly kapcsolatra vágyom – Lea története

„Ó, hányszor hallottam már azt, hogy „Komoly kapcsolatra vágyom!”. Férfiak próbálták elhitetni velem, hogy komolyan gondolják velem a dolgot. És hányszor csalódtam, amikor kiderült, hogy ez nem igaz!”

„Először középiskolás koromban, harmadikban mondta azt nekem egy fiú, hogy ne aggódjak, ő nem csak szexet akar tőlem. Komoly kapcsolatot. Ezt mondta. Naiv voltam, mindent elhittem” – meséli Lea. „Természetesen, egy-két éjszaka után, amikor már nem kellettem neki, elhagyott. Hosszú időbe telt, míg feldolgoztam ezt a traumát. Úgy éreztem, kihasznált, eldobott. Bolondnak éreztem magam, amiért bedőltem neki. Szerencsére anyukámmal mindent meg tudtam beszélni. Elmondtam, hogy védekeztünk, ne aggódjon, nem lettem terhes. Egyszerűen csak el akartam felejteni az egészet. Két évig nem volt senkim.

Ezután volt egy hosszabb kapcsolatom, ami három évig tartott. Jól éreztem magam vele, őrülten szerelmesek voltunk. De sajnos nem működött. Nagyon sokat veszekedtünk, és nem akartam így élni. Visszaköltöztem anyuhoz. Az életem azonban nem sokat változott. Amikor bulizni mentem, mindig megismerkedtem valakivel, aki csak lökte a butaságait. Sokszor hallottam a „komoly kapcsolatra vágyom” szöveget, de tudtam, hogy ez sosem komoly. Hogy is lenne az éjfél után egy szórakozóhelyen? Nyilvánvaló volt, hogy ebben a helyzetben mindenki vadászik. Olyan partnert keresnek, aki kapható egyéjszakás kalandra. Én nem ez a típus vagyok. Boldogságra és valódi, hosszú kapcsolatra vágytam és vágyom ma is.”

De hogy találunk ilyet?

A társkeresés lealacsonyodott. Már futószalagon működik minden. Kevesekben működik az az igény, hogy hosszú távra legyen mellettük valaki. Az „örökkön-örökké” már elvesztette hitelességét, nem is létezik. Azok pedig, akik Leához hasonlóan a komoly, biztonságot adó, hosszú távú szerelmet keresik, sokszor dőlnek be a vadászoknak. A vége mindig csalódás, sérülés.

Az őszinte érzelmek manapság többnyire csapdába hajtják a gyanútlan áldozatot. Az emberek olyan önzők lettek, hogy nem törődnek a másikkal, nem érdekel senkit a lélek, már csak a test dominál.

„El vagyok keseredve. Hosszú ideje nem találkoztam egyetlen őszinte férfival sem. Tudom, hogy a nők is hibásak ebben. Hagytuk, hogy könnyűnek találjanak minket. Hagytuk, és belementünk a játékba. Nem csodálkozom most már, hogy egyszerű hazugságoknak is képesek vagyunk bedőlni – mondja Lea.”

Csak remélni lehet, hogy nem a hazugság vezérli a világot, és az őszinte emberek rátalálnak egyszer egy olyan társra, aki hasonlóan gondolkodik, hasonlóan érez, mint ők.

Komáromi Csenge 

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT