• életmód
  • Alattomos tesztoszteron-rombolók

Alattomos tesztoszteron-rombolók

A tesztoszteron a legfontosabb férfi nemi hormon. Felelős a férfi nemi jelleg kialakulásáért, pubertás korban pedig igen felszökik a koncentrációja a szervezetben. Ilyenkor indul meg ugyanis a szőrnövekedés, az izomtömeg növekedése, szaporodik az erekciók száma. Előfordulhat azonban, hogy felnőtt korban (még fiatalon is) valamitől csökken a mennyisége.

Ha aggódsz az alacsony tesztoszteronszint miatt, vedd nagyító alá a mindennapi életmódod. Szokásaid sokkal többet számítanak, mint gondolnád.

Íme néhány olyan dolog, amely csökkentheti a tesztoszteronszinted a nélkül, hogy tudnál róla:

1. Túlsúly

„A derékméret sokkal nagyobb hatást gyakorol a tesztoszteronszintre, mint az öregedés”, mondja Frances Hayes endokrinológus, a bostoni Harvard Medical School adjunktusa. Az öregedést nem lehet lassítani, az egy természetes folyamat, azonban a súlygyarapodást meg lehet akadályozni. A felesleges súly alacsonyan tartja a tesztoszteron szintjét. Az elhízott és túlsúlyos embereknél a tesztoszteronszintben látni a legnagyobb javulást, amint elkezdenek sportolni, egészségesen táplálkozni, és ez által fogyni.

2. Fizikai inaktivitás

A kutatók egy 12 hetes edzésprogram folyamán teszteltek 30, mozgásszegény életmódot folytató fiatal férfit. A 2014 áprilisától júniusáig tartó program eredményeképpen megállapították, hogy a férfiak tesztoszteronszintje emelkedett a fokozott fizikai terhelés hatására. 

3. Anabolikus szteroidok

A testépítéshez használt anabolikus szteroidok hatására a herék leállítják a tesztoszteron-termelést. Ez sajnos állandósulhat is, még akkor is, ha abbahagyod a szerek alkalmazását. Ha használsz, vagy valaha használtál anabolikus szteroidokat, akkor azt feltétlen tudasd az orvosoddal.

5. Hajhullás ellen használt gyógyszerek

Bizonyos hajhullásgyógyszerek blokkolják a tesztoszteront. Ez alacsony libidót okozhat. Néhány ember tartós tüneteket észlelhet, mint a szexuális diszfunkció és a depresszió.

Bármelyik ezek közül igaz rád, egyeztess az orvosoddal, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezhesse, és segíthessen a következő, döntő fontosságú lépésben.

Kovács-Hain Zsuzsa

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT