Amikor kiég a szenvedély
Társas magány. Együtt, de mégis külön. Amikor már nem érdekel igazán, hogy mi van a másikkal, nem akarsz vele beszélgetni, és ő sem veled. Nem firtatod, milyen napja volt, ő nem kérdez rá, hogy nevettél-e egy jót, vagy mi volt a napodban a legrosszabb és legjobb pont. Kiégés. Teljes érdektelenség, kiüresedés.
Régebben még úgy érezted, hogy ő a másik feled – ha szomorú volt, te is az voltál, ha örült valaminek, akkor te is ezt érezted. De mostanra valami megváltozott. Nem áraszt már el az a feltétlen szeretet érzés, nem érdekel igazán, hogy mi zajlik a lelkében. Igyekszel kerülni, hogy kettesben maradjatok. Már elvesztetted a régen volt nyitottságot, azt a befogadókészséget, amellyel hozzá fordultál. Már nem akarod közel engedni magadhoz, de ő sem nagyon próbálkozik már.
Eltávolodtatok egymástól. Nemcsak érzelmi szinten, hanem lelkileg és testileg is. Már kezdesz más bioritmusban létezni, nem úgy, ahogy ő, nem úgy, ahogy a boldog időkben, amikor még a szívetek is egyszerre dobbant.
Kicsit néha rosszul érzed magad, mert tudod, hogy jó lenne néha kicsit felé fordulni. De annyira nem érdekel, hogy ez a rossz érzés hosszan megmaradjon.
Már semmilyen intimitás, szenvedély sincs köztetek. A szikra eltűnt. Egy darabig még próbálkozott, te pedig elkezdted sajnálni, de az érdektelenség legyőzte az egykor volt érzések maradványait. Kezdted már inkább tehernek érezni a puszta jelenlétét is. Sokszor már-már megalázkodott. Kissé szánalmasnak gondoltad, még az is megfordult a fejedben, hogy megpróbálod újra. De aztán a másodperc töredéke alatt hessegetted el a gondolatot.
Amikor viszont ő is megbizonyosodott arról, hogy nem egy irányba tart az utatok, nincsenek már közös célok, akkor abbahagyta. Abbahagyott mindent: a kérdezősködést, az apró érintéseket, kis gesztusokat. Ezektől volt már olyan nagyon idegesítő a végén.
Az érdektelenség ellenére még mindig együtt vagytok. Azt mondtad, azért, mert ez így mindkettőtöknek jó. Kényelmes helyzet. Nem vagytok egymás függői. Sok baráti, családi összejövetelt rendeztek, nyaralni is mentek, sokat utaztok. Nem akartok szembenézni azzal, hogy a kapcsolatnak vége, nem érdemes már együtt evezni tovább, és mindketten lehetnétek boldogok. Akár valaki mással.
Sokszor gondolkodtál azon, hogy hogyan jutottatok idáig. Mi volt az a pont, ami megtörte az addig tökéletesnek mondható egyenest? Igazán sosem tudtad megfejteni, de az biztos, hogy a rutinná vált mindennapok őrölték fel kettőtök közös, boldog életét. Nem tudtatok átbillenni azon, hogy a kapcsolatotok nemcsak szerelem, szex és boldogság, hanem áldozat, folyamatos küzdelem is egyben.
Eszedbe jutott már, hogy mik voltak azok a dolgok, amelyek megragadtak a párodban? És azok, amelyek benned megragadták őt? Mikor adtál ezekből neki utoljára egy kis szeletet? Te mikor kaptál tőle ezekből? Lehet, hogy itt tűnt el valami, akkor, amikor megszűntetek egymásnak adni magatokból. Amikor az ember társat keres, sok mindent hajlandó adni önmagából: csinos külsőt, mosolyt, kedvességet, nyíltságot, őszinteséget. Amikor azonban már hosszú ideje együtt van egy pár, előfordul, hogy a felek megfeledkeznek arról, hogy az egymás iránti érdeklődést fenn is kell tartani valahogy. Az nem marad meg csak úgy, magától. Az még nem elegendő, ha csak úgy vagy, ha ő csak úgy van…
Egy kapcsolatnak akkor van jövője, ha te magad és a társad is belead mindent. Az elvárásaid legyenek reálisak és legyenek arányban azzal, amit te magad adni tudsz.
Ha úgy érzed, a kiégés felé halad a kapcsolatod, forduljatok bátran szakemberhez. Sokszor egy hozzáértő kívülálló tudja megmondani, mi az, amit másképp kéne csinálni ahhoz, hogy vissza tudjatok találni egymáshoz. Minden kapcsolat menthető egy bizonyos szintig, csak tudni kell, hogy épp hol tartotok.
Kovács-Hain Zsuzsa
