Apu és a Movember
Az én apukám bajuszos. Mindig is az volt. És már – azt hiszem –, az is marad.
Egészen kicsi koromban elváltak a szüleim, ami számomra nem jelentett semmit, ugyanis a biológiai apám nem törődött velem. Két év után anyukám újra férjhez ment egy bajuszos apuhoz. Imádtam őt az első pillanattól fogva. Úgy éreztem, hogy ha ő nem lenne, a világ kifordulna a sarkaiból. Ha ő ott volt, minden jól volt, biztonság volt, és főleg szeretet. Elfogadott, szeretett és a nevére vett engem, ami számomra olyan volt, mintha mindig is ő lett volna az apukám. Imádtam vele lenni, járni az erdőket, mezőket, cinkosul kacsintva egymásra, ha egy kutyust találtunk (azonnal hazavittük, már 5 kutyánk volt, anyu teljesen ki volt akadva miattuk). Mindenben mellettem állt, ő volt a legjobb barátom. Amikor elfáradtam, egy kézzel vett fel a nyakába, és addig ment így, amíg csak akartam. Olyan erős volt, hogy a húgomat és engem egyszerre is fel tudott emelni, és pörgetett minket, mi meg ordítva röhögtünk, annyira élveztük.
Azért beszélek múlt időben, mert közben férjhez mentem, és most a kapcsolatunk apuval szelíd szeretetté változott. Most már kicsit öreges, nem annyira járja az erdőt és a mezőt, és már csak egy kutyájuk van (anyu legnagyobb örömére). Ami változatlan, az a bajusz.
Az én szememben egy férfi csakis bajusszal volt elképzelhető, főleg egy magyar férfi. Már ovis koromban tudtam, hogy az én férjem is bajuszos lesz, magas és nagydarab, mint apu. Jobb lett volna, ha apu lehet a férjem, de az ovistársam felvilágosított, hogy nem mehetek hozzá az apukámhoz. Ezt kicsit nehéz volt elfogadnom, de túltettem magam rajta. Az én apukám volt a legerősebb a világon, neki volt a legnagyobb keze, amivel úgy simogatta meg az arcom, hogy mindig maszatos lettem, mert folyton dolgozott valamit. Vagy a kertben, vagy a műhelyben, mindig. Soha nem viselt védőkesztyűt, és olyan érdes volt a bőr a tenyerén, hogy mindenki csodálkozva nézte az oviban, ha ő jött értem. Engem meg majd’ szétvetett a büszkeség.
Örülök, hogy a gyermekeim szerethetik őt, együtt lehetnek vele. Remélem, még sokáig velünk lesz.
Ehhez persze az kell, hogy egészségesen éljen. Dohányzik sajnos, aminek nem örülök, de ez mindig is így volt. Az orvoshoz járás nem az ő műfaja, de prosztataszűrésre mindig is elment. Tudta, tudja, hogy az unokáinak és a gyerekeinek szüksége van rá. Várják az erdők-mezők. Ugyan ki mutatná meg a lányaimnak és a húgom kislányának, hogy milyen a forrás, mikor rügyeznek a fák, milyenek az erdőlakó állatok? Én mindent tőle tanultam, és szeretném, ha a lányok sem könyvekből értenék meg, hogy működik a természet.
Ha Te is apuka vagy, és szeretnél sok mindent megmutatni a gyermekeidnek, unokáidnak, járj el szűrésre!
Kovács-Hain Zsuzsa