Az, akit elfelejtenél

Van valaki, akit legszívesebben kitörölnél az emlékezetedből. Valaki, akinek elfelejtenéd minden hozzád intézett szavát. Valaki, aki elrabolt tőled valamit: hónapokat, éveket az életedből, egy darabot a lelkedből.

A mindennapokhoz szükséges energia mindenki számára elengedhetetlen. Ez több részből áll: vannak testi és lelki tényezők, amelyek táplálják. Mindegyikre szükség van, és nem működhetünk nélküle.

Vannak azonban olyan emberi kapcsolatok, amelyek nem adnak hozzád semmit, nem leszel tőlük több. Van valaki, aki a te energiádat is leszívta? És persze mindezt úgy tette, hogy te azt hidd, hogy ez a normális. Csak adtál és adtál, elkötelezted magad, megalázkodtál a szeretetéért, és csak akkor tűnt fel, hogy rajtad tapos, amikor már darabokra törtek a csontjaid, és nem tudtál felállni.

Már csak arra volt erőd, hogy elvánszorogj a szoba legsötétebb sarkáig, és ott kitépd a lelked megmaradt darabjait. Időbe telt, mire meggyógyultak a csontok, összeforrtak, és fel tudtál állni a földről. A tested újra a régi, de a lelkeddel még foglalkoznod kell. Talán bánod, hogy van emlékezet, és nehezen felejtesz, mert most másra sem vágysz, csak arra, hogy olyan lehess, mint egy csecsemő, akinek nincsenek evilági élményei, nincsenek emlékei. Új, és élő. Te is ilyen lennél most.

De még emlékszel a pillanatokra, amikor vámpírként csüngött rajtad, és te csak azt hajtogattad, hogy még-még. Azt hitted, ez a jó neked.

Még mindig élénken élnek benned az emlékek, amelyek nagyon jó, bizsergető érzést hagytak maguk után. Ahogy azonban belegondolsz, betegnek tűnik az egész. Csak arra vágysz most, hogy valahogy ki tudd törölni őt és az egész kapcsolatot, hogy vissza se kelljen nézned, és tiszta lappal indulhass.

Most kivert kutyaként bolyongsz, de ez nem fog sokáig tartani, mert olyan vagy, mint a főnix, aki a hamvaiból újjáéled. A felejtés nagyon lassú folyamat, és talán nem megy teljesen. Mindig lesz egy hang, egy illat, egy hangfoszlány, ami lehet, hogy eszedbe juttatja majd, hogy gyenge voltál, és majdnem elvesztél. De ezeket használd fel arra, hogy építkezz belőlük. Arra, hogy soha többé ne ess a földre senki előtt. Arra, hogy a lelked maradjon erős. Táplálkozz a rossz emlékekből, fald fel őket.  

Használd a harchoz ezeket. Ahhoz a harchoz, amelyet elsősorban önmagaddal kell megvívnod.

Fogadd el, hogy nem kell mindenkit szeretned, és nem kell mindenkinek megfelelned, néha lehetsz te magad a fontos önmagadnak. És tudnod kell azt is, hogy vannak olyan találkozások, amelyeket nem kell elfelejtened, amelyek sorsszerűek, és valódiak. Ezeknek kell tartogatnod a lelked, hogy befogadhasd őket.