Az orgazmus a fejben dől el

A legtöbb ember fejében az orgazmus, a végső kielégülés a szexuális együttlét célja. Hiába van ez így, sok nő egyáltalán nem éri el az orgazmust szeretkezés során. A megfelelési kényszer pedig megöli az intimitást, és borzalmas stresszt okoz a nőkben. Ezen pedig a média egyáltalán nem javít.

Kutatások szerint a nők igen kis százalékának van orgazmusa minden alkalommal hüvelyi behatolás során. A kutatók rájöttek, hogy nem kizárólag a test a kulcsa a női orgazmusnak, a titok az agyban keresendő. Ez a ’minden fejben dől el’ közhely nagyon is igaz, hiszen egy nő kielégülése sokkal inkább függ attól, hogy ő hogyan vélekedik saját magáról, a testéről, az aktusról, az orgazmusról mint a fizikai vágytól, vagy testének jelzéseitől. Fontos az is, hogy egy nőnek milyen a szexuális önbecsülése, mennyire tud arra az egy adott helyzetre, pillanatra koncentrálni. Még maga a partner személye, szexuális „tudása” is csak ezek után jön a sorban.

Ebből is látszik, hogy a stressz és a megfelelő koncentráció hiánya visszavetheti az orgazmus elérését.

Mi köze van az agynak az orgazmushoz?

Bizonyára tapasztaltad már mindennapjaid során, hogy egészen egyszerű élethelyzeteket is milyen nagymértékben tud befolyásolni az, hogy hogyan gondolkodsz éppen akkor, milyen érzéseid vannak, és önmagad hogyan helyezed az adott szituációba. Ugyanez érvényes a szexuális együttlétekre is. Ha nem tudsz ellazulni, negatív, önostorozó gondolataid vannak szex közben, az bizonyosan rossz hatással lesz a fizikai beteljesülésre, azaz az orgazmusra is.

A különböző erotikus gondolatokra (pl. mellbimbó vagy csikló izgatása, szexuális játékok, segédeszközök gondolata) az agy különböző részei reagálnak. Ezek az agyi területek szerepet játszanak az orgazmus elérésében.

Mi kell az orgazmushoz?

Ahogy a G-pont létéről, úgy a hüvelyi orgazmus létéről is megoszlanak a vélemények. Sokan úgy vélik, hogy nincs, mások szerint van, a legtöbben úgy gondolják (és valószínűleg ez áll a legközelebb a valósághoz), hogy a hüvelyben is csak a csikló „segítségével” jön létre orgazmus. A csikló idegszálai ugyanis a hüvelyben is érzékelnek.

A nők nagy részénél a csikló izgatása mindenképp része a szexuális együttlétnek, szükséges az orgazmushoz. Csak kis százalékuk számára elegendő a behatolás a csúcsra jutáshoz. Az, hogy a klitoriszt miként stimulálják, és ez hogyan hat az élvezetre, nagyon változó: vannak, akik a le-fel irányuló mozgást részesítik előnyben, mások számára a körkörös vagy épp a közvetlen izgatás vezet orgazmushoz. Ebből persze a férfiak nem lesznek okosabbak. A kulcs mindenképp az, hogy meg kell ismerni a nő reakcióit, testének jelzéseit.

A férfiak természetesen általában teljesen mást akarnak, más hozza őket izgalomba. Az orális és az anális szex például olyan, ami mindig is megosztja majd a férfi és a női társadalmat. A férfiak imádják, a nők nagy része csak belemegy a párja kedvéért, mások teljesen elutasítják.

Az viszont tény, hogy minél nyíltabban tudunk beszélni partnerünkkel a szexuális vágyainkról, azokról a dolgokról, amelyek esetleg zavarnak bennünket, vagy épp felkorbácsolják a szenvedélyünket, annál gyakoribb lesz a szexuális együttlétekkor elért orgazmus. Nagyon fontos, hogy komfortosan érezzük magunkat társunk karjaiban, hiszen akkor lesz minden jó a szexben, ha biztonság- és boldogságérzés vesz körül.

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT