• életmód
  • Az őszülő halánték nem hátrány! Add önmagad!

Az őszülő halánték nem hátrány! Add önmagad!

Az öregedést nem csodaszerek állítják meg. Ezt az állítást bizonyára sokan vitatják, akik különböző kenőcsöktől várják a megoldást a bőrproblémáikra, gyógyszerektől és más csodaszerektől a köszvényre, a merevedési zavarokra, vagy épp a hajhullásra, és bármire képesek lennének azért, hogy őszülő halántékukat elrejtsék. De miért is akarjuk befolyásolni a természetet? Kell ez nekünk? Vagy az egész csak átverés?

Az öregedést nem állíthatod meg

Biztos te is rájöttél már, hogy hiába akarsz örökké fiatal maradni, ez nem fog menni. Az öregedési folyamatokat ugyanis sehogyan sem lehet megállítani. Az idő telik, és ez bizony rajtunk is meglátszik. A lelkünk persze örökké fiatal, de számtalan apró és nagyobb jel utal arra, hogy bizony a testünk már nem egy húszévesé.

Merevedési problémák

A kor előrehaladtával több férfit érintenek, bár fiatal korban is előfordulhatnak. Idősebbeknél többször állhatnak a háttérben szervi okok, míg fiatalok esetében inkább lelki okokra gyanakodhatunk (persze mindkét életkorban előfordulhat mindkét eset). A lényeg, hogy tudnod kell, hogy mindenre van megoldás, de az biztosan nem jó, ha olyasmit próbálsz magadról elhitetni, ami nem valós.

Ha merevedési zavarokat tapasztalsz, mindenek előtt fordulj orvoshoz, és tartsd be a javaslatait. Fontos, hogy az életmódoddal megelőzheted a problémát, valamit azzal, ha rendszeresen élsz nemi életet. A szexualitás orvosság, ahogy egy megértő társ is az.

Hajhullás

Mindegy, hogy nő vagy férfi vagy, érinthet a hajhullás problémája. Férfiak esetében általában genetikai, míg nőknél főleg hormonális probléma, de okozhatja tápanyaghiány, stressz, gyulladás.

A férfiak hiába küzdenek ellene, nem feltétlenül jó megoldás őrülten akarni megtartani a hajszálakat, és nem feltétlenül tetszik a nőknek az izzadságszagú próbálkozás. Végleges megoldás pedig nincs rá, hiszen a génjeinket semmilyen samponnal, hajszesszel nem tudjuk befolyásolni. Kár hát pénzt adni értük.

Nőknél viszont van megoldás a hajhullásra, aminek okára egy vérvétellel, kivizsgálással fényt lehet deríteni. Ennek tudatában pedig már egyszerű felállítani a kezelési tervet, aminek valószínűleg nem lesz része egyetlen sampon sem.

Mélyülő ráncok

Ó, hány olyan reklámot látunk minden nap, amelyek arra ösztökélnek, hogy sok-sok ránctalanító hatású terméket vásároljunk. Tény, hogy egyik-másik egészen hasznos is lehet, de valljuk be, egyik sem hozza el a végleges megoldást, a ráncok soha nem tűnnek el teljesen.

De felfoghatod a ráncokat ajándékként is. Ezeket az apró kis vonalakat az életed történései rajzolták a bőrödre. A természet adta őket neked, hogy emlékezz azokra a fontos momentumokra, amelyek meghatároznak. Nem biztos, hogy túlságosan akarnod kell, hogy eltűnjenek.

Plusz kilók

Természetes, hogy az idő múlásával megváltozik a tested. A kilók valahogy jobban ragaszkodnak, sokkal nehezebb leadni azokat, mint fiatalabb korban. Sokan eszeveszett fogyókúrába kezdenek, próbálják elérni az elérhetetlent, és persze mindent azonnal akarnak. Gondold csak végig az eddigi életed! A plusz kilók nem két perc alatt rakódtak rád, így nem is várhatod el, hogy pár perc alatt felszívódjanak, nem igaz? Természetesen megfelelő táplálkozással, mozgással, az életmódod tudatosabbá tételével megszabadulhatsz tőlük bármely életkorban.

Komáromi Csenge

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT