• lélek
  • „Csak boldog szeretnék lenni!”

„Csak boldog szeretnék lenni!”

Csak boldog szeretnék lenni!

A boldogság nagyon sérülékeny dolog. Még akkor is, ha sikerül a közelébe jutni, folyamatosan küzdeni kell, hogy ott maradhassunk. Elérni nagyon nehéz, csak keveseknek sikerül. Íme, öt nő, aki csak boldogságra vágyott…

Petra (26)

„Szeretőnek lenni már alapból elég stresszes dolog. Amikor a szeretett férfinak családja van, és te vagy az a bizonyos harmadik, akkor pedig egyenesen katasztrofális az egész. Én sem akarok semmi mást, csak azt, amit minden ember szeretne – boldog lenni. Arra vágyom titokban, hogy a szerelmem egyszer azzal jön át hozzám, hogy egyedülálló, és mindig együtt lehetünk. Tudom, hogy ez nem lehetséges, ő sosem fogja elhagyni a feleségét és a két gyermekét. Lehet, hogy ezt nem is akarnám, hiszen a gyerekeknek apa kell, de azt nagyon szeretném, ha nem kellene titkolóznunk, a felesége megtudhatná, a gyerekei megismerhetnének… ha felvállalná. És akkor döntést hozhatna. A barátnőm szerint az egész egy illúzió. Szeretném azt hinni, hogy valaha én is boldog lehetek. Titkok nélkül és hazugságok nélkül.”

Karola (22)

„Szerelmes vagyok. Életemben először érzem ezt az érzést ilyen tisztán. A gond az, hogy a szerelmem apukám legjobb barátja. Nem merem elmondani a szüleimnek, és igazán felvállalni sem merem ezt az egészet. A kapcsolatunk egy hirtelen megtörtént éjszaka után vett fordulatot. Addig csak a barát lánya voltam, utána viszont egy mindent elsöprő érzés tárgya. A szerelmem felesége két éve meghalt, nincs gyermekük, így nem borítom fel a családi életét. Mégis furcsa ez az egész. Hogy mire vágyom? Ez jó kérdés. Arra, hogy együtt lehessünk. Előítéletek nélküli kapcsolatra és boldogságra vágyom. A vége úgyis az lesz, hogy mindent elmondok a szüleimnek, de egyelőre nem tudom, hogyan is kezdhetném. Tudom, hogy össze kell szednem magam, de ez most nagyon nehéz.”

Annamária (35)

„Tizenöt éve vagyunk házasok a férjemmel. Boldogok voltunk, bár az utolsó két évben kissé eltávolodtunk egymástól. Azt gondoltam, hogy ez normális, minden házasságban vannak ilyen mélypontok. A baj az, hogy nem igazán tudtunk kikeveredni belőle. Fura módon gyanúsítgatni kezdett, hogy megcsalom valakivel. Persze ez nem volt igaz, hiszen épp azon küzdöttem, hogy újra jó legyen köztünk minden. Furcsa volt ez a gyanakvás, az ellenállása, és az, hogy rám akar fogni valamit, amit nem is követtem el. Hamar világossá vált számomra, hogy a férjemmel nem stimmel valami. Az is megfordult a fejemben, hogy az, amivel vádol engem, valójában az ő bűne. Hetekig csak őrlődtem, nem tudtam, mit tegyek. Végül rákérdeztem egyenesen, hogy van-e valakije. Megdöbbent, először kiabálni kezdett, de a végén beismerte, hogy jónéhány hónapja viszonya van egy nővel. Boldogságot akartam, és közben hatalmas fájdalom és csalódás lett a vége. A válásunk még zajlik, nem túl kellemes élmény. Hiszem, hogy egyszer még megtalálom azt, aki megbecsül majd, akivel boldog lehetek.”

Daniella (32)

„Házasok vagyunk öt éve, imádjuk egymást. A férjem már a kapcsolatunk elején elmondta, hogy ő nem egy monogám típus, és csak akkor menjek hozzá, ha ezt el tudom fogadni. Mindig voltak mellettem szexpartnerei. Az ő felfogása szerint az ember nem arra van beállítva, hogy egyetlen másik emberrel élje le az egész életét. Szerintem viszont létezik az igaz szerelem, ami mindent megváltoztat, és rendbe tesz. Sajnos a férjemmel ezt nem igazán, nem teljes egészében élhetem át. Azt hittem, hogy boldog lehetek így is, de nem vagyok. Pedig nincsenek nagy igényeim. Egy kis meghittséggel, intimitással le lehet venni a lábamról. A férjem azonban már annyi vasat tartott a tűzben – nyíltan –, hogy valószínűleg maga is belezavarodott a sok randiba. Nekem ez már nem igazán volt elfogadható, hiszen nekem senki nem volt rajta kívül az életemben. A boldogságom darabokra tört, és ezt csak magamnak köszönhetem, hogy belementem egy ilyen kapcsolatba.”

Judit (24)

„A pasim mindent megtesz értem. Egyszerűen nem is tudtam eddig elképzelni, hogy létezik ilyen. Földöntúli. Azt hiszem, ezzel a jelzővel tudnám illetni a boldogságot, amit érzek, amit megélek minden nap. Szerencsés vagyok, bár ezt a szerelmem szokta mondani saját magára. Boldog, hogy velem van, én pedig hálás vagyok az életemnek, a Sorsnak, vagy ki tudja, minek, hogy megtaláltam őt. Kissé nyálas ez az egész, tudom, de ezt érzem, és remélem, még nagyon sokáig kitart. Ilyen is van, még akkor is, ha kevesen hisznek abban, hogy hosszú életű lesz a kapcsolatunk. Most fogunk összeköltözni. Tervezzük az esküvőt, és remélem, idős korunkban majd nevetünk a sok rosszindulatú emberen, akik nem hittek bennünk.”

Komáromi Csenge 

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást, vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    Richter Gedeon Nyrt. mellékhatás bejelentés

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT