Családi állapota: Bonyolult

Egyik kapcsolatból a másikba. Évek óta ez jellemzi az életem. Már nagyon elegem van, mert így 30 felett már egyre nehezebb megtalálni a megfelelő társat. A normális pasik vagy foglaltak (ezt értsd úgy, hogy nősek), vagy nem akarnak kapcsolatot, mert most léptek ki egy másikból, vagy melegek. Ez van.

Én pedig egyik lehetetlen kapcsolatból sodródom a másikba. Mindezt miért? Mert szerelmes vagyok a szerelembe. Folyton azt akarom érezni, hogy kellek valakinek. Az utóbbi időben már az sem érdekelt, hogy kinek. Ha lenne egy fekete noteszem, már valószínűleg teleírtam volna az egy- és kétéjszakás kapcsolataimmal, amelyekről mindig azt hittem, hogy most jött el az igazi. Rengetegszer éreztem magam átverve, megalázva és kihasználva.

Hogy csak magamnak köszönhetem? Valószínűleg igazad van. Magamnak, és annak a szerencsétlen felállásnak, hogy mindig egyedül voltam, nem volt egy igaz barátom sem, akivel mindezt megoszthattam volna. Mindig egyedül kellett döntenem. Legtöbbször rosszul döntöttem. Ébredések egyedül, megalázott aktusok, állandó hajszolása a boldogságnak. És másnap kezdődik minden elölről.

A családom nem akar leállni a kérdezősködéssel, hogy mikor lesz már egy normális kapcsolatom. Bevallom, legszívesebben eltűnnék. Felszívódnék, hogy ne kelljen folyton arra gondolnom, hogy mikor lehetek végre boldog.

Amikor jönnek a „kedves” ismerősök, hogy na, Annácska, van már barátod?, akkor azt érzem, hogy soha nem jön el a nagy ő, csak várakoznom kell egész életemben, és macskák társaságában fogok megöregedni.

Nyáron osztálytalálkozóm volt. Már az első tíz percben előkerültek a családi fotók, mindenkinek van egy-két gyereke – persze engem kivéve, én csak a cicám és a kutyáim képét tudtam mutogatni. Mosolyogva bólogatni, azt mondani az összes fotóra, hogy jaj, de cukik a gyerekek, és milyen jól néztek ki… borzalmas volt. A pokolra kívántam az összes vigyorgó csajt és a pasikat is, akik hű, de boldogok a kis feleségükkel. Undorodtam az egésztől. Amikor hazaértem, persze magamat is utáltam, hogy ezeket gondoltam, de elkeseredettnek éreztem magam.

Csak reménykedem továbbra is, hogy egyszer csak megváltozik valami, és boldog lehetek végre.

Családi állapota: Bonyolult. Ez áll a Facebook adatlapomon. Még nem tudom, meddig lesz ez így, de úgy érzem, nemsokára történik valami, ami átírja majd a történetem, és azzal együtt az adatlapomat is. Valahol rám is vár valaki, aki végre majd megváltoztatja az életem, és lehetőségem lesz végre nekem is arra, hogy adjak és kapjak egy kis szeretetet, szerelmet és valódi intimitást, gyengédséget. Félek, hogy kicsúszom az időből. Gyereket szeretnék, és egyre jobban érzem ennek a szorítását. Az egyik ismerősöm szerint nem kell ezen idegeskedni, mert bármikor jöhet egy apajelölt, és akárki lehet az. Én viszont csak attól szeretnék majd kisbabát, akit szeretek és viszont szeret. Remélem, nem kívánok túl sokat. Haladok tovább az utamon, ami – remélem – jó irányba vezet.