Barátság extrákkal

Azt hiszem, hatalmas csodabogárnak számítok a véleményemmel, miszerint igenis létezik férfi és nő között barátság. Szexmentes barátság. Tudom, hogy manapság inkább az a vélemény dívik, hogy erről szó sem lehet, hiszen egyik fél biztosan beleszeret a másikba, vagy ha nem is szeret bele, akkor is lesz valami köztük. Egy kis barátság, némi extrával.

Barátság extrákkal

Sok-sok szingli férfi és nő él úgy, hogy szexuális szükségleteit a legjobb barátjával, barátnőjével elégíti ki. Ez teljesen elfogadott kapcsolati forma, olyanoknak való, akik nem akarnak még (vagy már) elköteleződni, de az intimitás, a szenvedély és a kielégülés fontos számukra.

Ha ezt a kapcsolatot választod, sok kellemetlenségtől megkímélheted magad, ez tény, azonban az érzelmektől sajnos nem véd meg. Ha pedig beleszeretsz a legjobb barátodba, az hosszú távon magával hoz egy csomó mindent, amit lehet, hogy nem is szerettél volna.

Egy biztos: amikor az első szexuális együttlét megtörtént, nem ezt akartad, nem erre számítottál. Biztosan volt benned egy elképzelés arról, hogy ez az egész csak barátság és egy kis szex, ami mindkettőtöknek csak jó lehet, hiszen nincs párkapcsolatotok. Természetes, hogy utólag felteszed magadnak a kérdést, hogy miért mentél ebbe bele. A válasz sokféle lehet, a lényeg, hogy nem egyéjszakás kalandokban kerested a kielégülést, hanem olyan valakit választottál, akit jól ismersz, és aki jól ismer téged.

Arra azonban nem számítottál, hogy az érzéseid csapdába ejtenek, és beleszeretsz a barátodba. Hiszen ezt nem akartad! Csak szexről volt szó!

De hogy történhetett ez meg?

Bizonyára nem így tervezted ezt az egészet. Egyszerű a válasz, olyan jól sikerült ez a kis közös elgondolás, hogy túl sok időt töltöttetek együtt, amelynek jó része már nem a barátkozós hülyéskedéssel, hanem szexszel telt el. A jót pedig könnyű megszokni. Hozzá is szoktál a jelenlétéhez, az illatához, az érintéséhez – és ez az egész kezdett hiányozni, ha nem volt veled. Ugye, hogy így volt? Szerelmes lettél, és ez most egy nehéz szituáció.

A kis kialakított rutinotok, ami eleinte csak heti egy szextalit tartalmazott, immár kinőtte magát, hiszen majdnem minden második este együtt vagytok. Ez ugye azért nem szokványos dolog barátok között…

Elég zavaró, hogy mindig rá gondolsz

Próbálod kiűzni a gondolataidból, bár nehéz dolgod van, hiszen folyton visszatér. Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy ő is igen furcsán tud viselkedni. Például megkérdezi sms-ben, hogy épp mit csinálsz, vagy mi van rajtad. Ez övön aluli!

Amikor már nem elég a barátsága

Az elején még jó volt, hogy olyan független volt ez az egész, nem kell semmi komolyra gondolni, mindenki azt csinál, amit akar, és azzal, akivel csak akar. De ez hamar megváltozott, hiszen elkezdett érdekelni, hogy épp kivel van, és miért nem veled.

Elkezdesz úgy viselkedni, mint egy barátnő, egy társ.

Ha megvallod neki, hogy szereted, akkor ez elsülhet nagyon jól is, hiszen simán lehet, hogy viszonozza az érzéseidet. Ám sajnos ez nem mindig van így. A férfiak számára egy ilyen, kényelmes kapcsolat maga a mennyország, ezért menekülőre foghatja a te barátod is, amint megnyílsz előtte. Ez persze őrült csalódás, hiszen még a jól bejáratott barátságnak is egy csapásra vége szakad. Fájdalmas seb marad utána, akárcsak egy valódi nagy szerelem után, holott ez a kapcsolat nem volt az. Csak barátság – extrákkal.

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT