Együttalvás vagy külön ágy?

A nagymamám és a nagypapám egész életükben közös ágyban aludtak. Pedig a papám horkolt, de olyan hangosan, hogy mindenhol hallani lehetett a házban. Nagyi szerint ez a hosszú házasság titka – mármint a közös ágy. Fontos, hogy akármikor megérinthesd a másikat, hozzábújhass. Mások szerint azonban az együttalvás megöli a kapcsolatban lévő intimitást. Vajon tényleg ilyen sokat számít, hogy hogyan és hol alszunk?

Együttalvás vagy külön ágy?

A nagyimék nem voltak szokványos házaspár ebből a szempontból, ugyanis az ő idejükben inkább a külön alvás volt a divat. Már, aki megengedhette magának ezt a luxust (nem mindenki volt abban a helyzetben, hogy külön hálószobában vagy akár külön ágyban töltse az éjszakát). Én elképzelni sem tudnám, hogy ne aludjak egy ágyban a férjemmel. Már úgy megszoktuk egymás közelségét, hogy nem tudunk elaludni, ha a másik nincs ott (el tudunk, de nagyon nehezen, órákig hánykolódunk). A barátainkat végigkérdezgetve oda lyukadtam ki, hogy általánosságban elmondható, hogy a párok inkább az együttalvást preferálják, de sokaknak szüksége van néha egy-egy feltöltődős éjszakára, amikor egyedül lehet.

Emlékszem a Szex és New York című film egyik nagy dilemmájára: Carrie és Big őrült szerelme közepette Big felveti, hogy mi lenne, ha a közös otthon mellett fenntarthatna egy legénylakást, ahova elvonulhat. Carrie-nek ez nagyon rosszul esik, így válaszul ő is „kivesz néhány nap szabit a héten”, hogy írhasson. Ezeken a napokon nem töltik együtt az éjszakákat, de a végén rájönnek, hogy ez nekik így nem jó.

Tehát a szerelem és a szex szempontjából az együttalvás győzött.

De miért vágynak akkor egyesek arra, hogy külön töltsék az éjszakákat?

Tudományos kutatások készültek már a témában, amelyek szerint a különalvás jobban segíti a szervezet regenerálódását, hiszen így kiküszöbölhető minden zavaró tényező: a horkolás, a rugdosódás, az ütögetés, a zavaró zajok, a takaró folyamatos lehúzása egymásról.

Az egyik barátnőm, Ditta 12 éve van együtt a férjével, Tamással. Az elején együtt aludtak, de Tamás nem szeretett melegben aludni, Ditta pedig folyton fázott. Úgy döntöttek hát, hogy külön szobában töltik az éjszakákat, de ha akarnak, együtt is aludhatnak. Így mindenkinek megvan a kis kuckója, ahova elvonulhat, de ott a lehetőség, ha épp másképp döntenek.

Alma barátnőm viszont elképzelni sem tudja, hogy külön töltse az éjszakákat a barátjától. „20 éve horkol mellettem, nagyon rosszul esne, ha egyszer csak meggondolná magát, és egy másik szobában aludna. Olyan lenne, mintha azt mondaná ki, hogy nem szeret többé.”

Alma szerint nagyon rossz érzés lehet csak úgy elköszönni egymástól, és külön szobába vonulni, aludni. „Nekem szükségem van arra, hogy érezzem, ott van mellettem. Akkor is, ha épp nincs szex. Igen… az évek múlásával kicsit kevesebb az együttlétek száma, talán az egymás irányában érzett, öldöklő szenvedély is alábbhagy kicsit, de azt nem tudom elképzelni, hogy ne érezzem a teste közelségét.”

Olvastam olyanról is, hogy egy pár nem külön ágyban, nem külön szobában, hanem külön lakásban élt, így tartották fenn a kapcsolatukat nagyon hosszú ideig. Én el sem tudnám képzelni, hogy másik lakásban éljek, külön a férjemtől. Ki gondozná a gyerekeket? És hogy lenne ez az egész? Vendégségbe járnánk át egymáshoz. És mi van akkor, ha én szeretnék vele lenni, ő viszont elvonulna? Igaz, ez már túlmutat az együtt töltjük az éjszakát, vagy nem problémakörén.

Az a vélemény pedig, hogy azért szeret valaki külön lenni a párjától éjszakánként, mert vajon hogy nézhet ki éjszaka, miket csinálhat, és egyáltalán, az alvás intim dolog, kicsit elkeserítő. Egy jól működő kapcsolatban önmagad lehetsz. Alvás közben is!

Mindenkinek vannak idegesítő szokásai. Van, akit az zavar, ahogy a párja horkol, ahogy többször felkel éjszaka, mert nem tud aludni, vagy esetleg beszél vagy járkál álmában. Ha valaki éberen alszik, az ilyenek valóban megkeseríthetik a mindennapokat és kizárják a pihentető alvás lehetőségét. Az alvásra mindenkinek szüksége van, így fontos, hogy ebben dűlőre juss a partnereddel.

A jó, pihentető alvás ugyanis segít abban, hogy könnyebben feldolgozd a mindennapi stresszt, erősíti az immunrendszert. Véleményem szerint akkor jó az együttalvás, ha mindketten így akarjátok, ha egyikőtök már másként vélekedik a közös ágyról, akkor jó kommunikációval mindent meg lehet oldani.

Kovács-Hain Zsuzsa

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT