Emlékszem, amikor még nagyon szerettél – Anna levele a férjének

„Volt idő, amikor annyira szerelmesek voltunk, hogy nem számított semmi. Csak az volt lényeges, hogy együtt legyünk. Mindegy volt, hogy hol, mikor és mennyi ideig tart, csak együtt legyünk.

Csodás idők voltak, de ahogy a fiatalkorunk, ez az idő is elszállt. Ma már férj és feleségként, a mindennapos problémákkal kell szembenéznünk. Annyit dolgozunk, hogy mire este lesz, olyan fáradtak vagyunk, hogy csak a jó éjszakát-ra van energiánk. A szerelmeskedés számunkra már csak a filmekben létezik.

Ettől először megrémültem. Nem mertem kezdeményezni, mert láttam, hogy mennyire kiborított a napi rutin. Bevallom, engem is. A gyerekek, a háztartás, a munkám, minden olyan sok. Csak azt tudnám, mások ezt hogy csinálják? Hogy tudnak kívánatos szeretők maradni a gyerekek és a folyton szaladó ház mellett?

Talán bennem van a hiba. Nem maradtam ugyanaz a nő, mint 20 évvel ezelőtt. Akkor, amikor még nagyon szerettél. Emlékszem azokra a hétvégékre, amikor gondoltunk egyet, és lekocsikáztunk a Balatonhoz. Csodálatos évek voltak.

Aztán megkérted a kezem, hozzád mentem és továbbra is nagyon boldogok voltunk.

Jöttek a gyerekek, és én egyre jobban éreztem, hogy távolodsz tőlem. Nem szándékosan, nem egy másik nő miatt, ebben biztos voltam. Csak nem ezt vártad, nem ezt vártuk. Sem a kapcsolattól, sem egymástól. Nehéz ügy ez. Bevallani, hogy talán hibásak vagyunk. De ez visz előrébb. Talán segít, hogy rájöjjünk, hogyan tudunk kivergődni ebből a nagyon mély gödörből.

Én szeretlek. Még mindig. Soha nem fognak megváltozni az érzéseim. Csodás társ vagy. Minden probléma megoldásában kiegészítjük egymást. Iszonyatosan jól menedzseljük a gyerekeket, az életünket.

Csak az a kis valami hiányzik. A fűszer, vagy a cseresznye a hab tetejéről. Nemcsak a szex. Az intimitás, az együtt töltött idő hiányzik. Azok a bolondos hétvégék a Balatonnál. Nem is kéne elutaznunk sehova, csak az érzés nincs már meg. Kihunyt a szemünkből. A fiatalságunkkal tűnt vajon el? Vagy hogy? Elő tudjuk csalogatni valahogy?

Szeretném újra érezni, ahogy magadhoz szorítasz, amikor hazajössz. Szeretném, ha újra földbe gyökerezne a lábam egyetlen csókodtól. Szeretném, ha minden pillantásod mögött ott látnám a szerelmet. Szeretném neked én is átadni az én érzéseimet. Emlékszem rá, amikor még nagyon szerettél. Újra át szeretném élni… Kicsit félek. Félek, hogy te nem ugyanazt érzed már, és nem csak a munka miatt távolodtál el. Félek, hogy a mindennapok felőrölnek minket. Félek, hogy már késő. Jó lenne, ha most azonnal válaszolhatnál, de ezt a levelet nem fogod megkapni. Soha nem küldöm el, soha nem adom át. Csak kiírtam magamból, amit érzek.

Ha hazajössz, majd megbeszéljük. Talán…”