Érdekes tények a spermiumokról

Ha már e havi témánk az apaság, a férfiak egyik nagyon fontos életfeladata, itt az idő, hogy egy-két érdekességet és fontos tényt megtudj a spermiumokról.Érdekes tények a spermiumokról

A sperma létfontosságú. Szó szerint, hiszen részben a spermiumoknak, azaz a férfi ivarsejteknek köszönhető, hogy létezünk. Vajon mindent tudsz már ezekről az úszó sejtekről?

Spermiumok és sperma

Bármennyire is furcsa, nem egy és ugyanaz a két kifejezés. A spermium csak egy része, egyik összetevője a spermának. A férfi ejakulátum, azaz a sperma fehérjét, kalciumot, klórt, koleszterint, citromsavat, kreatint, fruktózt, tejsavat, magnéziumot, nitrogént, foszfort, káliumot, nátriumot, B12-vitamint, cinket és C-vitamint is tartalmaz, ezen kívül mintegy 5-10% a spermiumok aránya.

A spermiumok élettartama

Érdekes tények a spermiumokrólA női testben legfeljebb öt napig képesek életben maradni. De ne aggódj! Más felületeken, például medencékben, pezsgőfürdőkben azonnal elpusztulnak, ugyanis a legtöbb medence vize vegyszerekkel kezelt, amelyek elpusztítják a spermiumokat. A sima, kezeletlen vízben is csak néhány pillanatig tudnak életben maradni. E miatt nem fordulhat elő, hogy a strandon esetleg teherbe esel, ha sperma kerül a vízbe.

Ha egyet láttál, láttad mindet

A sperma általában fehér vagy szürkés színű. A rózsaszínes, pirosas elszíneződés vérre utalhat. Bár ez ritkán fordul elő, mégis komoly egészségügyi probléma, amellyel azonnal orvoshoz kell fordulni. Egy normális spermiumnak ovális feje és hosszú farka van, amely segíti az előrehaladásban.  Ha egy spermium túl nagy, túl kicsi, kúpos, vagy görbe a feje, hullámos vagy dupla farka van, akkor kisebb valószínűséggel képes a megtermékenyítésre.

A tökéletes hőmérséklet

A sperma a herékben termelődik, amelyek a testen kívül találhatók. Ez nem véletlen, ugyanis a spermának hűvös környezetre van szüksége. A meleg víz, a szauna, az, ha a laptopodat az öledben tartod működés közben, nem tesz jót a spermiumoknak.

Millió és millió spermium

Egy átlagos emberi ejakulátum körülbelül 180 millió (66 millió / ml) spermiumot tartalmaz, de előfordulhatnak kirívó esetek is, akár 400 millió spermiummal. A megtermékenyítés szempontjából a mennyiség és a minőség is fontos tényező.

A sperma minősége javítható

Ha az egészséges életmód bevált receptjét követed, azaz sok gyümölcsöt és zöldséget fogyasztasz, kerülöd a stresszt, eleget sportolsz, esetleg az étkezésed még valamilyen multivitamin készítménnyel is kiegészíted, megfelelő támogatást nyújtasz a szervezetednek a sperma optimális termeléséhez.

Sperma íze nagyban függ az étkezésedtől

Ha elkerülöd a tejtermékeket, a kávét, a hagymát és a fokhagymát, a barátnőd biztosan nagyobb élvezettel viszonyul majd az orális szexhez. Az édesebb íz eléréséhez fogyassz sok gyümölcsöt és vizet.

Sperma az állatvilágban

Elgondolkoztál már azon, hogy az állatok közül melyik fajnak van a legtöbb spermája? Meg fogsz lepődni! A válasz: a sertésnek. Utánuk következnek a szarvasmarhák, a juhok és az ember. A legkevesebb mit gondolsz, melyik állatnak van? Hát persze, hogy az egérnek.

Egyes toxinok károsak a spermára

A dohányzás súlyos problémákat okozhat a szervezetedben. Ennek következményeként a spermiumok száma és minősége is fogyatkozik. A dohányzás károsítja a spermában lévő DNS-t, így a születendő baba akár fejlődési rendellenességgel is világra jöhet. Ugyanez érvényes az alkoholra és a különböző drogokra is. A spermaszámot drasztikusan csökkentik, a minőségről nem is beszélve.

Az orális szex és a nemi betegségek

A száj belseje sokkal finomabb bevonattal rendelkezik, mint a hüvely, szabad utat engedve a fertőzéseknek, baktériumoknak, vírusoknak. Olyan betegségek mint a chlamydia, a genitális herpesz, a gonorrhoea, a hepatitis B, valamint a genitális szemölcsök mind átadhatók orális szex útján.

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Leövey Gábor urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT