Ettől vonzó a nő – 6 férfi válaszolt

Ha megtetszik egy nő, mit nézel meg rajta először? Az összbenyomás számít, vagy inkább egy-egy tulajdonságot emelnél ki? A külső vagy a belső alapján döntesz társkereséskor? Megkérdeztünk 6 férfit, hogy számukra mi az, ami igazán vonzóvá tesz egy nőt.
Dominik (35) – „Legyen intelligens”
„Lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, de számomra a legvonzóbb tulajdonság az, ha egy nőnek vannak saját gondolatai, amelyeket meg is tud fogalmazni, át is tud adni. Azt hiszem, nagyon kevés olyan férfi van, akit a butuska nők vonzanak, ez egy tévhit. Én olyan nőre vágyom, aki valódi társ, intelligens, tudunk beszélgetni. A szépség mulandó dolog, és amikor megöregszünk, akkor azzal már sokat nem lehet kezdeni.”
Péter (42) – „A szenvedély a legfontosabb”
„Nincs annál jobb, ha egy nőben van lelkesedés, szenvedély. Minden, amit csinálunk, szenvedéllyel kell, hogy történjen. Ha máshogy csináljuk, csak azért, hogy meglegyen, hogy letudhassuk, akkor nincs is értelme. A szenvedély a szexben és a mindennapi életben is nagyon fontos. Ha egy nőben van szenvedély, az szexi. Jó érzés, ha azt látom a szerelmemen, hogy lelkesedik értem, azért, amit csinálok, a kapcsolatunkért.”
Ferenc (40) – „Legyen önbizalma”
„Az, ha egy nő tudja, hogy mit akar, számomra a legvonzóbb tulajdonság. Amikor jóban van önmagával, az kívülről is látszik, és ettől lesz szexi. Amikor egy nő hisz önmagában, akkor tudom, hogy nincsenek önértékelési problémái, nem lesz hisztis és nem kell állandóan kishitű megjegyzéseket hallgatnom, amelyeket magára mondogat. Sokat tesz hozzá a kapcsolathoz, ha van önbizalma és magabiztos.”
Gábor (39) – „Ha humora van, minden van”
„Ha nincs humor egy kapcsolatban, akkor az egy kínszenvedés. Szerintem nagyon sokat jelent, hogy ha tudunk együtt nevetni. Imádom, ha egy nő érti a vicceimet, szereti, ha poénkodom, és ő is így tesz. A szerelem önmagában is egy fantasztikus érzés, de a nőt még vonzóbbá teszi a mosoly az arcán.”
Dávid (41) – „A szexi test”
„Engem a szexi testű nők indítanak be. Az a legvonzóbb bennük, ha szép, hosszú lábuk, kerek fenekük és gyönyörű mellük van. Lehet, hogy ezért sokan elítélnek, de férfi vagyok! Ez jön be. Tudom, hogy valószínűleg egész életemben magányos leszek, nem lesz feleségem, családom, mert elképzelni sem tudom, hogy egy olyan nővel legyek, aki a szememre nem hat.”
Kristóf (38) – „Független legyen, és erős”
„Ó, nincs jobb annál, amikor tudom, hogy a nőm csak az enyém, de úgy, hogy ő is csak ezt akarja. Független, minden szempontból. Egyenlők vagyunk a kapcsolatban. Jól megy a kapcsolat együtt, de lehet saját életünk, neki is, nekem is. Nem akar a részem lenni, hanem csak velem akar lenni, ahogy én is vele.”
Komáromi Csenge