• lélek
  • Ezeket ne csináld, ha vitatkoztok a pároddal

Ezeket ne csináld, ha vitatkoztok a pároddal

Ezeket ne csináld, ha vitatkoztok a pároddal

A párkapcsolatokban a legtöbb vita és veszekedés arról szól, hogy a felek saját magukat próbálják igazolni. Mindezt úgy, hogy egymást hibáztatják valamiért, amiért a vita kirobbant, és sokszor kicsúszik a kezük közül az irányítás. A veszekedések során sok olyasmit vágunk egymás fejéhez, amit jobb lett volna nem kimondani, és a végén meg is bánjuk. Hogyan lehet ezt elkerülni?

Először is, ne vádaskodj, ettől még nem fogja elismerni a párod, ha hibázott. A vélt igazság pedig még nem feltétlenül lesz valós attól, hogy te magad bizonytalan vagy. Amíg nincs konkrét bizonyítékod arra, hogy a párod bűnös, próbáld uralni a dühödet és szelídítsd a vádakat egyszerű kérdésekre, amelyek segítségedre lehetnek abban, hogy meglegyen az a bizonyíték, vagy épp ellenkezőleg, rájöjj, hogy te tévedtél.

A fenyegetőzés szintén nagy hiba, ám gyakori vita, veszekedés közben. Amikor elkap a hév, és veszekszel a pároddal, előfordulhat, hogy nagyon, de nagyon meg akarod bántani. Lehet, hogy szakítással, vagy akár még súlyosabb dolgokkal kezdesz fenyegetőzni. Ezzel több okból is csak magad alatt vágod a fát. A fenyegetőzés miatt ugyanis, lehet, hogy abban a pillanatban meggondolja magát, de a további kapcsolat biztos, hogy nem az őszinteségen alapul majd. A fenyegetőzés érzelmi zsarolás, ami – bizonyára te is látod – nem hozhat jót a kapcsolatba, hanem pont ellenkezőleg, romba dönti azt.

Ha előveszed az exed, rosszabbat nem is tehetsz. Egy kapcsolatban még akkor is nagyon kellemetlen, ha az előző pasidról beszélsz, amikor nem veszekedtek. Veszekedéskor a „Bezzeg, a Hufnágel Pisti…” kezdetű mondatok csak mélyítik a már amúgy is mély szakadékot kettőtök között. Valószínűleg veled is fordult már elő, hogy akár anyukád hasonlított valaki máshoz (mondjuk egy barátnődhöz), aki ügyesebb, jobb tanuló volt nálad. Ugye, hogy nem esett jól? Gondolj bele, milyen lavinát indíthat el az, ha az előző kapcsolatodat használod pajzsul egy veszekedésben.

Ne csak magad védd, gondolkozz a másik fejével. Számtalanszor élünk meg olyan szituációt egy-egy vita során, amikor tudjuk jól, hogy nincs igazunk, mégsem engedünk. Ugye te is voltál már így, hogy úgy érezted, óriási igazságtalanság történt veled, és a vita hevében nem is tudtad elengedni ezt, folyton csak a saját álláspontodat fújtad. Tény, hogy ilyenkor nagyon nehéz támadóállást váltani, és a partnered fejével gondolkodni, de muszáj megpróbálnod, mert ha nem sikerül, akkor egyre jobban belelovalljátok magatokat egy olyan csatába, ami akár méltatlanná is válhat.

A vita, veszekedés végén szükség van valamilyen lezárásra. Gondoltad volna, hogy még azt is könnyen elbaltázhatod?

Egy veszekedés végeztével nagy bennünk a sértettség, de sokszor tudjuk, hogy nincs igazunk. Ha így érzel, akkor fel kell vállalnod, de ilyenkor nem elég csak bocsánatot kérni. Ám nem elég csak annyit mondani, hogy bocsánat, szükség van arra is, hogy átértékelj néhány dolgot, és lerendezd a helyzetet.

Természetes, hogy veszekedés után nem akarsz a pároddal lenni, szeretnél egyedül elvonulni, hogy nyalogasd a sebeidet. Ilyenkor azonban fontos, hogy ne csapd rá az ajtót, hanem mondd meg, hogy most jobb lenne, ha egyedül lehetnél egy kicsit.

Sokszor nem elég egy dolgot egyszer átbeszélni, a férfiak szeretnek vissza-visszatérni a már lezárt témákhoz is. Ez nem mindig kellemes, de tudnod kell, hogy ez azt jelenti, hogy fontos neki az adott probléma, nem akar csak úgy elmenni mellette, míg meg nem oldódik.

A békülős szex a legjobb dolog a világon. Ám, ha még van benned sértettség, és nem tudtad lezárni a vitátokat magadban, akkor inkább ne menj bele.

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT