• interjúk
  • Ezért fontos a herék önvizsgálata – Ne bízd kizárólag az orvosodra!

Ezért fontos a herék önvizsgálata – Ne bízd kizárólag az orvosodra!

Ahogy nők esetében a mell önvizsgálata rendkívüli jelentőséggel bír, úgy a férfiaknál a here önvizsgálata nagyon fontos. A fiatal férfiak körében ugyanis a hererák a leggyakoribb daganatos megbetegedés. A herék önvizsgálatával azonban korán felismerhető a baj, így a betegség gyógyulási esélyei nagyon jók. A herék önvizsgálatának lépéseiről, jelentőségéről Dr. Kiss Attila urológus szakorvost kérdeztük.

Nagyon sokkoló adat, hogy a hererák már egészen fiatalon, akár 15-16 éves korban előfordulhat. „Ezért nagyon fontos, hogy a fiúk már ebben az életkorban, sőt, inkább már előtte, 13-14 évesen megismerjék a heréik normál állapotát, és elkezdjék a rendszeres, legalább havonkénti önvizsgálatot” – emeli ki szakértőnk, Dr. Kiss Attila. Ha ismerik önmagukat, sokkal hamarabb tudják felfedezni azt, ha valami rendellenes. Ez az egész nem sok időt vesz igénybe, ám életet is menthet.

A herék még magzati korban a hasüregben kezdenek fejlődni, de a születés után a herezacskóba szállnak le. Előfordulhat azonban, hogy ez nem történik meg. Gyakori fejlődési rendellenességről van szó, ami az újszülöttek 3-4 %-át érinti. Ha két-három éves korig nem szállnak le a herék a herezacskóba, akkor erre különös figyelmet kell fordítani. „Amennyiben a herék a herezacskón kívül helyezkednek el, több probléma is kialakulhat. Ilyenkor nagyobb a kockázat a későbbi, rosszindulatú daganatos betegség kialakulására, illetve a le nem szállt herékben így nem megy végbe hímivarsejt-képződés, és idővel el is sorvadhatnak. A daganatokat is nehezebb felismerni ilyen esetekben, hiszen nem lehet azokat kitapintani. Ha a herék az adott életkorig nem szállnak le, akkor kezelésre lesz szükség. Ez lehet hormonális terápia vagy műtéti megoldás” – mondja szakértőnk.

Mik a here önvizsgálatának lépései?

„Válasszunk olyan időpontot a vizsgálatra, amikor a herezacskó izomzata nem feszült. Erre talán legalkalmasabbak az esti fürdő utáni percek. Az első lépés az, hogy megvizsgáljuk a here súlyát. Egyszerre csak az egyiket vegyük a tenyerünkbe, és óvatosan emelgessük, majd ismételjük meg a másik herével is. Előfordulhat, hogy az egyik here kissé súlyosabb a másiknál, ez normális lehet, ugyanakkor figyelni kell arra, hogy történik-e valamilyen változás” – részletezi Dr. Kiss Attila. „Második lépésben körbe kell tapintani a heréket. Így érzékelhetők esetleges elváltozások, csomók, vagy a megnagyobbodás is. Ha bármilyen csomót lehet kitapintani, nem javasolt az öndiagnózis, azonnal forduljunk orvoshoz! A harmadik és egyben utolsó lépés a mellékherék és az ondóvezeték tapintásos vizsgálata. Nem olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik, ám nagyon fontos. A mellékheréket a pénisz töve környékén lehet kitapintani, közvetlenül a herék mellett. Mögöttük helyezkedik el az ondóvezeték, amelyet szintén alaposan át kell tapintani.”

Azonnal forduljon orvoshoz, ha bármilyen eltérést vél felfedezni! Ne várjon, és ne próbálja meg kezelni önmagát!

Ha fájdalmat érez a herezacskóban vagy a herékben feltétlenül forduljon urológus szakorvoshoz, de akkor is, ha különbséget tapasztal a két here között, vagy ha csomót talál.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a hererák gyógyulási esélye igen magas – akár 100%-os – abban az esetben, ha az elváltozás csak a herét érinti. Nem érdemes elszalasztani ezt a lehetőséget fölösleges halogatással, időhúzással, mert ez a daganat által okozott áttétek megjelenését idézheti elő, amely ronthatja a teljes gyógyulás esélyét. Ne hitegesse magát azzal, hogy nem fáj!!!

Kovács-Hain Zsuzsa

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT