• lélek
  • Ezért nem felejted el soha az első szerelmed

Ezért nem felejted el soha az első szerelmed

Viktória és András októberben ünnepelték a házassági évfordulójukat. Még középiskolás korukban találkoztak 1982-ben. Mint sok első szerelem, az övék sem élte túl a kamaszkori időszakot, útjaik szétváltak. Andrásnak volt két felesége Viki előtt, és a nő is volt már férjnél egyszer. Mégis visszataláltak egymáshoz, az első szerelemhez.

Ezért nem felejted el soha az első szerelmed

Viktória és András nincs egyedül. Mások is vannak az ismerőseim között, akik az első szerelmükben találták meg végül a társukat.

A kutatók úgy vélik, hogy az első szerelem létezése, hogy szinte lehetetlenné teszi, hogy elfelejtsük egymást. Amikor két ember először találkozik, a testük kiadja a noradrenalin nevű stresszhormont. Ez az, amitől érezzük a vonzást, ettől izzad a tenyerünk, gyorsul a szívverésünk, a légzésünk felületessé válik és „pillangók repkednek a hasunkban”.

Az Arizona állambeli szabad művészetek és tudományok főiskoláján megállapították, hogy a noradrenalin hatására események, emlékek égnek a memóriába. A norepinefrin egyedülálló módon nem hagyja ezeket kitörölni. A norepinefrinnek köszönhetjük azt, hogy arra emlékszünk, ami évekkel, évtizedekkel ezelőtt történt, de arra sokszor nem, ami tegnap esett meg.

Ennek köszönhető az, hogy Viktória és András mindig is gondoltak egymásra. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden régi eseményre, múltbéli emberre ugyanúgy emlékszünk. Nem akarunk hozzámenni a középiskolai osztályfőnökünkhöz, vagy a padtársunkhoz.

Ha valakit egykor nagyon szerettünk, és ez a személy feltűnik ismét, az érzések újra feltörnek, az árvíz újra elönt.

Viktória és András nem látták egymást közel 30 éve, ám egy éjszaka mindent megváltoztatott. A középiskolai osztálytalálkozón még csak beszélgettek, majd találkozgatni kezdtek - persze csak mint barátok. Egyszer csak azonban a noradrenalin belépett az életükbe. Elég időt töltöttek együtt ahhoz, hogy a régi érzelmek fellángoljanak és újraéledjen az első szerelem.

Nem tartott sokáig, hogy Viki és András megvalósítsák álmaikat. Úgy döntöttek, hogy ott folytatják, ahol régen abbahagyták. Összeházasodtak, és nagyon boldogok együtt.

Te is emlékszel az első szerelmedre? Az első csókra, az első szexuális együttlétre?

Ezek mindenkiben olyan nyomot hagynak, amely nem törölhető ki, mindig ott szunnyad mindannyiunkban. Van, akinek egy kis impulzus is elég ahhoz, hogy minden újra kezdődjön. Neked eszedbe jut néha az első szerelmed?

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT