• lélek
  • „Ezért vagyok még mindig nagyon boldog a feleségemmel”

„Ezért vagyok még mindig nagyon boldog a feleségemmel”

Az egyik legjobb barátom, Nándi, már 25 éve van együtt a feleségével, Andival. 20 éve házasok. Számomra ez olyan, mint egy tündérmese, bár tisztában vagyok azzal, hogy még a legszebb kapcsolatban is lehetnek súrlódások. Megkérdeztem Nándit, hogy mi tartja össze őket, miért olyan boldogok még mindig.

 „Andi volt az első igazi szerelmem.” – meséli Nándi. „25 évvel ezelőtt úgy gondoltam, ő a legszebb nő az egész Föld nevű bolygón. Amúgy azóta sem láttam nála szebbet. Persze tudom, hogy másnak más a legszebb, de nekem, az én univerzumomban ő a legcsodásabb asszony, a legodaadóbb nő. Szerencsésnek érzem magam, hogy mellettem van. Hogy mi az, ami összetart bennünket? Jó kérdés, nem igazán gondolkodtam még ezen. Azt hiszem, nem én vagyok az, aki összefűzi ezt a szövetséget, hanem kizárólag Andi. Ő áll minden mögött.”

Nándi összeszedett öt olyan dolgot, amivel – szerinte – Andi összetartja a házasságukat és a boldogságukat.

1. Úgy tesz, mintha én hordanám a nadrágot.

Ez érdekes dolog, de tényleg így van. Férfi lehetek mellette, minden döntést úgy kozmetikáz, mintha én hoztam volna, pedig vastagon benne van mindenben. Bizony, ő a döntnök, de a babérokat nekem adja. Mások előtt is úgy adja elő, mintha én döntöttem volna egyes dolgokban, amelyek aztán sikeresek lettek, jól sültek el. Én persze tudom, hogy ő az, aki irányít. De ez így van jól. Én próbálom őt előtérbe tolni, de mindig csak a háttérből teszi a dolgát.

 2. Figyel, amikor beszélek hozzá, vagy valaki máshoz.

Lehet, hogy ez most furcsán hangzik, de egy hosszú kapcsolatban egyre kevesebb szerep jut a figyelemnek. Sokan hajlamosak arra, hogy nem figyelnek oda arra, mit mond a másik, mintha a hangjára immúnissá váltak volna. Nálunk ez nem így van. Én is igyekszem mindig megtisztelni őt azzal, hogy figyelek rá, de nála ez olyan alap, mint a levegővétel. Nagyon jó érzés tudni, hogy amit mondok, nem sikkad el.

3. Megmondja, ha valami nem tetszik neki.

Ebből már voltak vitáink, mert nem mindig esik jól a véleménye. De szükségem van rá. Kell, hogy legyen egy kontrollom, és ő igazán jól csinálja ezt. Nem tudom, hogy mástól is ugyanígy elfogadnám-e a kritikát, de azt tudom, hogy mindenkinek kell. Én azért finomabb vagyok Andival, mint amilyen ő szokott lenni velem. De hát ez van, ki kell bírni, mert ezerszer bebizonyosodott, hogy igaza van, és mindig meg kell fogadni a tanácsait.

4. Tud nevetni. Akár önmagán is.

Ez egy nőnél nagyon-nagyon fontos. Én, személy szerint rosszul vagyok az olyan nőktől (de férfiaktól is), akik túl komolyan veszik önmagukat, és nem tudnak a saját kudarcukon, hibáikon nevetni. Andi szerencsére nagyon jó és mély humorérzékkel rendelkezik, ami sok helyzetet megment. Tud nevetni önmagán, de persze rajtam is – nagyon jóízűen. A nehéz szituációkat szerintem csak így lehet megúszni.

5. Szeret engem

Utolsóként soroltam a listámra, de talán ez a legfontosabb. Amikor még nagyon fiatal voltam, imponált, ahogy a haverjaim csajoztak, tetszett, ahogy flörtölnek velük a lányok. De én akkor is éreztem, hogy nem erre vágyom. Andival az első pillantásból éreztem, hogy nem lehet másé, nem lehetek másé. Azóta is ezt érzem. Szeret engem, ami sokszor nem könnyű dolog. Nehéz ember tudok lenni, és ahogy öregszem, egyre inkább jönnek elő a rigolyáim. De ő… mintha még jobban szeretne minden egyes nap.”

Jó látni, hogy Nándi ennyire boldog a házasságában. Egy csoda az ő kapcsolatuk, és nem tagadja, hogy vannak köztük viták, de ez a természetes. Ha valahol nincsenek, akkor az vagy nem igaz, vagy a felek már annyira nem törődnek egymással, hogy még vitázni sem akarnak. Nándi szerint a jó viták előreviszik a kapcsolatot és elmélyítik az egymás iránti tiszteletet, ami mindennek az alapja. 

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT