• életmód
  • Ha az iroda falai mesélni tudnának! – Szex a munkahelyen

Ha az iroda falai mesélni tudnának! – Szex a munkahelyen

Ó, azok az irodai liftek, fénymásolószobák, mosdók és tárgyalók! A legtöbb férfi és nő számára a munkahelyi futó kalandok megfűszerezik az életet. De vajon valóban kizökkent a fárasztó hétköznapokból, vagy csak arra jó, hogy a párkapcsolatodat tönkretegye?

A munkahelyi szex izgalmas. Nemcsak a helyszín teszi azzá, hanem az is, hogy vajon valaki rajtakap-e, kitudódik-e. Valódi kaland, amit legjobb, ha nem mondasz el senkinek, még a legjobb kollégádnak sem.

Mivel a hétköznapok igen nagy részét a munkahelyen töltjük, előfordulhat, hogy két kolléga (vagy főnök és beosztott) vonzódni kezd egymáshoz. Innentől már csak a megfelelő alkalomra várnak.

András (30)

Néhány évig egy multicégnél dolgozott PR-osként. Az egyik kolléganője egyszerűen megbabonázta. Nem bírta ki, muszáj volt becserkésznie. A nő is ugyanazt érezte, akarta Andrást, így a kis vonzalom hamar őrületes szexelésekbe torkollt. A baj csak az volt, hogy a cégnél rendszeresen járőröztek a biztonságiak munkatársai, így sohasem lehettek egy helyen sokáig, nehogy kiszúrják őket. „Ennek is megvolt a varázsa”- mondja András, aki azóta már nincs együtt a kolléganőjével.

Boróka (22)

Gyakorlatra került az amsterdami céghez, ahol jelenleg is dolgozik. A főnöke, egy fiatal férfi szintén magyar gyökerekkel rendelkezik. Így máris megvolt a közös témájuk. A főnök igencsak nyíltan felvállalta, hogy kedveli Borókát. Eleinte furcsa volt a lánynak, hiszen mégiscsak a főnöke, és tartott attól is, hogy mit fognak szólni a kollégák. A jól ismert klisé pedig, amikor a főnök és a gyakornok összejönnek, eléggé szorongóvá tette. A férfi azonban megnyugtatta, hogy ez nem az az ország, ahol ettől tartani kell, az emberek itt sokkal elfogadóbbak. A kezdeti lángolás azt eredményezte, hogy ahol csak tudtak, szexeltek az irodában munka után. Sokszor bent is aludtak, ha úgy hozta a helyzet.

Tomi (25)

Előző munkahelyén egy nő volt a főnöke, akiről akár a Förtelmes főnökök egyik karakterét is mintázhatták volna. A nő szinte Tomi munkába állása napján ráhajtott. „Olyan csinos nő volt, hogy nem lehetett neki ellenállni. Még akkor is lefeküdtem volna vele, ha azonnal elvesztem az állást” – ecseteli Tomi. Az irodai kalandból azóta sokkal több lett, Tomi feleségül vette a főnökasszonyt, és ma már ketten vezetik a céget.

Debóra (28)

Sajnos rossz élményekkel gazdagodott egy munkahelyi szexuális viszony miatt. Az egyik kollégája félreérthetetlenül ráhajtott, majd miután Debóra kötélnek állt, mindenkinek szétkürtölte, hogy megvolt neki a lány, és mindenki nyugodtan próbálkozhat, mert elérheti, amit akar. „Egy életre megtanultam a leckét, soha nem feküdnék le még egyszer egy kollégával.”

Miért jó egy munkahelyi viszony?

A kutatások szerint az, akinek szerelmi vagy szexuális viszonya van a munkahelyén, jobban teljesíti a feladatait, mivel boldog, kiegyensúlyozott. Ezáltal többet dicsérik, nő az önbizalma, jól érzi magát a bőrében és a munkahelyén is. Jobban viseli a súrlódásokat, ellentéteket. Ha nincs párod, könnyen lehet, hogy a munkahelyen találod meg életed szerelmét.

Miért kell mégis százszor meggondolni?

Általában, ha kiderül egy ilyen viszony, azt nem nézik jó szemmel. Főleg akkor nem, ha esetleg szex közben kaptak rajta a kollégáddal. Ilyenkor az állásoddal is játszol. A másik fontos dolog az, hogy a kezdeti pozitívumok (lelkesedés, jobb munkavégzés, önbizalom) hamar negatívvá változhatnak, amint már nem erős a vonzalom.

Ligeti Anna

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT