• lélek
  • Így hódít a nő, ha elmúlt 40

Így hódít a nő, ha elmúlt 40

A nők negyvenen túl élik virágkorukat. Ilyenkor minden kicsit lelassul, letisztul, komolyodik. A nők negyvenen túl bátrabbak, mint a harmincas éveikben, amelyekben a sebeiket nyalogatják csalódásaik után. A negyvenes nőből sugárzik a nőiesség, aminek teljes tudatában csavarja az ujja köré a férfiakat.

Negyvenen túl egy nőnek már nem a bizonyítási vágy a lényeges. Boldog akar lenni, de ezért már nem tenne meg akármit. Nem ő keresi a férfiakat, hanem azok keresik az ő társaságát. A magabiztos nőt éhes férfiak veszik körül, akik lecsapnának rá azonnal, hiszen még a mosolya is tele van érzékiséggel.

A negyvenes nő megbékélt már önmagával, nem pazarolja kesergésre az időt. Már nem kell álarcot viselnie, maga mögött hagyta a múltat, képes az újra.

Miért jó egy férfinak, ha egy negyvenes nővel hozza össze a sors?

A negyvenen túli nők már nem hisztiznek, nem nyafognak, nem tartják ugyanis elegáns megoldásnak a dolgoknak ilyetén megközelítését. Nincs szükségük lelkizésre, nem akarják tudni, hogy mit gondol a férfi. Nem töltenek azzal időt, hogy ezt találgatják.

Tapasztalt nőkről van szó, akik nem riadnak meg semmilyen életszituációban. Akár férfi nélkül is megállják a helyüket, nem szorulnak rá arra, hogy óvják őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne vágynának arra, hogy egy erős férfi álljon mögöttük.

Minden apró ráncuknak története van, saját kis sztorija, amit a szemük is elmesél, ha jobban belenézel, és figyelmet szentelsz nekik. 

A férfiak tartanak tőlük

A nők negyvenen túl magabiztosan képesek irányítani saját életüket, és sokszor kíméletlenül őszinték. A határozott nők pedig általában megijesztik a férfiakat. Ez az oka annak, hogy a kissé tartanak tőlük. Nem lehet ugyanis egy negyvenes nőt ugyanúgy kezelni, mint egy húszas éveiben járót.

A negyvenes nők már nem tepernek

A fiatalabbakban még benne van a kudarctól való félelem. A negyvenes nők nem kritizálnak fennhangon, de ha kell, megmondják a véleményüket. Amikor úgy érzik, bókolnak, mert tudják, milyen jó azt hallani. A negyvenen túli nők már nem esnek hasra egy-egy jó szótól. Nem tepernek egy férfiért sem. Összetartanak barátságokat, kapcsolatokat, családot. Mindezt úgy, hogy karrierjükben is elérték, amire vágytak. Ám még most sem szégyellnek új dolgokat tanulni, mert ettől még többek lesznek.

Lackfi János szerint…

„A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.

A nőci, ha negyven, a ráncai szépek,
és lányos a lába, hisz fitneszezik,
ügyel vonalak, szinek egyvelegére,
és ötletes öltözetek övezik.

A nőci, ha negyven, még beste a teste,
a lánya kamasz, vele harcol erőst,
még könnyeden ébred, elalszik az este,
s útjára bocsátja a reggeli hőst.

A nőci, ha negyven, beszéde a pajzsa,
és rendezi vígan a környezetét,
már bomlik előtte jövő kusza rajza,
s múltjáról is egyre kitisztul a kép.

A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér.

A nőci, ha negyven, savanyíthat uborkát,
hümmögve idézed a gondolatát,
és összedob este egy isteni tortát,
és rendezi újra zilált csapatát.

A nőci, ha negyven, már támasz a bajban,
körötte pörögnek a lét körei,
és úgy megy az utcán, mint penge a vajban,
s nem bánja, ha medve, ki átöleli.”

A negyvenes nők tehát anyák, szeretők, csábító nők, tanítók és tanulók… rengeteg szerepben állnak helyt, és ennek megfelelően alakítják saját életüket. Az elvárásaik a férfiak felé is magasak, és ez még jobban felértékeli őket. Szeretnek adni, de kapni is. Egy negyvenes nőnél semmi sem egyértelmű, és mégis minden olyan magától értetődő.

Kovács-Hain Zsuzsa

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT