Vágyat ébresztő gyümölcsök

A gyümölcs a világ minden táján a nőiesség, a termékenység jelképe, ezért gyakorta hasonlítják például a piros ajkat az eperhez, a gömbölyű mellet az almához. De nemcsak egy-egy gyümölcs alakú női testrész mozgatja meg a férfiak fantáziáját, a cseresznyét vagy meggyet szedő, esetleg szőlőt kapáló nők látványa annyira megbizsergeti vérüket, hogy egyenesen ágyba vágynak, hiszen ezek a munkálatok számukra nemi aktusra való felhívásnak tűnhetnek.

A diónak és a mogyorónak ugyancsak van szexualitásra ingerlő jelentése. A női és férfi egyesülést formázó fügefa, amelyet gyakran ábrázolnak sokmellű fának a házasság, a szerelmi gerjedelem megtestesítője s a bibliai bűnbeesés gyümölcseként ismert alma a tiltott szerelem megismerésének szimbolikája. A kozmikus vaginát ábrázoló lótusz magjai az isteni teremtést jelképezik.

Gránátalma: a sokmagvú jelkép

A gyümölcsök között talán legelőkelőbb helyet a Dionüszosz véréből kisarjadt sokmagvú gránátalma birtokolja, amely nemcsak a termékenység, hanem a születés megtestesítője is lett. A gránátalmáról a keresztények úgy tartják, hogy Jézus Krisztus hozta le az égből, a hinduk, hogy az isteni áldás jele, Koreában pedig azt, hogy az istenek eledele.

A mai Tunézia területén élt Nefzaui sejk 1500 körül lejegyzett szerelemtana is említi a gránátalmabor jótékony hatását. A tibetiek a nemi izgalom előidézésére 11 komponensből álló gyógyírt használtak, a keverék gránátalmából, papsajtból, fahéjból, spárgából anglikából, hosszú borsból, kardamomból, Polygonatum cirrhifoliumból, Tribulus terrestrisből és mirabilis himalaicából tevődik össze. A pirulákat naponta 2-3 alkalommal forró vízben kellett feloldani.

Vágyat ébresztő gyümölcsök

A gránátalmából préselt aromás bor mértékkel fogyasztva kellemes izgalmakat okoz. A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag szőlőből mazsolát aszalnak vagy bort préselnek. A bort ősidők óta mint isten ajándékát dicsőítették vagy méregnek bélyegezték. A borból készült borpárlat ugyancsak a nemi élet izgató szere.

Egzotikus növények

  • A datolyapálma mint a fák királynője a termékenység fája. A mámorító datolyaborból valamikor réges-régen Mezopotámiában erotikus rítusok során bőségesen fogyasztottak.
  • Az öntermékenyülő banánfa szárát Kelet-Indiában a házassági ceremóniáknál használják.
  • A mangó a hindu mitológiában a szerelem és az odaadás szimbóluma. Siva isten és Párváti istennő kézfogójukat egy mangófa alatt tartották. Az indiaiak szerint a mangófa minden születéskor új levelet hajt.
  • A kókusz húsa, a kopra nemcsak tápláló, hanem pozitív hatással van a nemiségre.
  • A kávé önmagában is serkentő hatású, de ha kardamommal és mézzel isszák, már szerelmi vágyat gerjeszt.
  • A központi idegrendszert izgató tea a taoisták kedvelt élénkítőszere volt, amelyet szemlélődéskor és meditáció idején használtak.
  • Az aztékok az „istenek eledelének” tartott kakaóbabbal fizettek a prostituáltak által nyújtott testi örömökért.
  • A kóladió, melyből élénkítő üdítőitalt készítenek, bőségesen tartalmaz koffeint, Afrikában erős szerelmi varázsszernek tartják, ezért gyakran rágnak friss kóladiókat.
  • A rendkívül kicsapongó és szabados nemi életet élő mochica indiánok a teljesítménynövelő kokaint tartalmazó kokacserje mellett szívesen fogyasztották a San Pedro kaktusz főzetét.
  • A valamikor a maják termesztette ízletes avokádó húsáról azt tartották, hogy felkelti a nemi érdeklődést és erőt ad a testi vágyhoz.

Rosta Erzsébet

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT