• lélek
  • Amit nem tud, az nem fáj!

Amit nem tud, az nem fáj!

Az ember társas lény, arra született, hogy valaki mással éljen, ne egyedül. Ezt mind tudjuk. De miért van az, hogy nem elégszünk meg a társunkkal? Vagy megelégszünk, de kell egy kis plusz visszaigazolás? A megcsalásról elmélkedtünk valós történetek alapján.

A megcsalás igen érdekes téma, mindenki másképp látja. Egy dologban azonban mindenki egyetért, van olyan, amit már nem lehet megbocsátani. Hogy ez a határ hol van? Na, az már mindenkinél máshol. Van, akinek már egy csók is megcsalás, sőt, akad, aki a gondolatot is annak tartja. Mások szerint pedig, amit nem tud a párunk, az nem fáj, tehát mindegy is, megcsalás csak az in flagranti helyzet.

Van egy barátnőm, nevezzük őt most Johannának. Elvált. Van egy tüneményes kislánya. Ránézésre boldog a jelenlegi párjával, akit a gyerek is imád. Szóval minden rendben. Nem volt ez mindig így. A volt férje ugyanis (aki már valaki másnak is volt a volt férje), nem egyszer megcsalta Johannát. A kislány mellett egy másik nőtől is volt egy lánya, de neki ez sem volt elég. Kellettek a nők még és még, míg egyszer Johanna apukája meglátta Lászlót valaki mással. Innen elindult a lavina. Évekbe került, amíg Johanna kikeveredett a házasságból, maradt egy csomó hitel, meg ház, meg minden. Szóval nem egyszerű az élete most sem, de legalább boldog. Megkérdeztem tőle, hogy neki mi az a határ, amit már nem tudna megbocsátani. Elmesélte, hogy László csalta őt akkor is, amikor terhes volt a kislányukkal, így nem tud válaszolni a kérdésemre, mert legszívesebben pofon vágná saját magát, hogy még másfél évig a kapcsolatban maradt. Sok mindentől megkímélhette volna magát, ha már akkor dobbant, amikor az első eset kiderült. De úgy volt vele, hogy hova menjen ő most terhesen, meg különben is, a Laci meg tud változni. Nem tudott. Johanna szinte menekült a másfél éves gyerekkel.

Szóval nem kaptam választ a kérdésemre. Belegondoltam, hogy én mit tennék, ha megtudnám, hogy a férjem megcsal. De pillanat! Mi is a megcsalás? Nekem mi? Arra jutottam magammal, hogy számomra már a csók egy olyan pont, amibe az ember a lelkét is beleteszi. Amibe pedig beletesszük a lelkünket is, az már érzelemmel párosul (hiába mondják a pasik, hogy ez nem igaz, a nő, akit megcsókol, beleteszi a lelkét, ez 100%). Tehát szerintem egy ártatlannak tűnő csókkal elindulhat valami, amit már titkolni akarna a társam. Persze az is előfordulhat, hogy tévedek, és azonnal mindent kitálalna, elmondaná, hogy semmit sem jelentett az egész, és nyugodjak meg, soha többé nem fordul elő. Persze, hogy nem, mert valószínűleg nem tudnék megbocsátani. Még akkor sem, ha nagyon akarnék, és mindent mérlegre tennék. Valószínűleg a férjem is így lenne ezzel, ha én tennék ilyesmit.

Dániel egy régi haverom. Most lesz 40 éves. Van két kisfia, nagyon cukik, elevenek. Egy ideje azonban arra panaszkodik, hogy Adél, felesége furcsán viselkedik. Egyfolytában meglepetéseket szerez neki, segíteni akar a munkájában. Ez nem is lenne baj, de Dani szerint valamit kompenzálni akar ezzel. Olyan, mintha történt volna valami, amit a feleség nem gondolt komolyan, és most önmagának is hazudik. – Jobb lenne, ha megmondaná az igazat, mert így csak a bizonytalanságban őrlődöm. – mondja Dani. Örülnék, ha nem kellene rajtakapnom valakivel. Azt nem bírnám elviselni.

Elhiszem, hogy nem. Azt hiszem, egy kapcsolatban nincs annál brutálisabb érzés, mint amikor a szerelmed, akivel évek óta szeretitek egymást (legalábbis te ezt hiszed), valaki mással van együtt. Borzalmas lehet látni egy másik férfi karjaiban a te feleséged, aki eddig csak a tiéd volt testestől-lelkestől!

A legutóbbi találkozásunkkor Dani elmondta, hogy rákérdezett Adélnál, hogy mi történik. Adél sírásban tört ki, és mindent elmondott. Egy kollégája áll a háttérben (ki lenne más?), aki nős, három gyereke van. Csak egy kaland volt, egyéjszakás. Tehát lefeküdtek. Dani most válni akar, nem érdekli semmi. Összetört a szíve és a lelke. Sajnálom.

És ilyenkor jönnek a kételyek, az elgondolkodás… Ugye velem ez nem történik meg, ugye, nem lehet, hogy én magam másba is beleszerethetek, ugye nem, ugye nem?

Johanna szerint az ember nem monogám. Természetéből adódóan nem az. Az már más kérdés, hogy én meg ő valamilyen hiba miatt azok vagyunk. De a többség nem az.

Ezzel valahogy nem tudok egyetérteni. Vagy nem akarok!

Neked mi a véleményed a megcsalásról? Hol van az a határ, amit már nem tudsz megbocsátani?

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást, vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    Richter Gedeon Nyrt. mellékhatás bejelentés

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.