Ki akarom próbálni a mellékutcát
Egy barátnőmmel beszélgettünk nemrég. Jó párkapcsolatban él, csodás családban, mégis nagyon furcsa dolgot mondott. Ki akarja próbálni, milyen valaki szeretőjének lenni.
Mi az, ami ennyire vonzó számodra ebben? – kérdeztem kissé megrökönyödve. Azt hittem, boldog házasságban éltek.
Igen, a házasság szuper, de tudod, mégis hiányzik valami. A szex rutinszerű, már nem figyel oda rám igazán. Érted, mire gondolok? Sokszor csak néz maga elé, aztán végez, és kész. Hogy velem mi van, az már mellékes. Olyan, mintha csak használna engem, és amikor nem kellek, akkor alszik egyet, vagy kimegy futni. A gyerekkel imádják egymást, ezzel nincs is semmi baj, remek apa.
De én… mintha csak valami idegen lennék.
Arra vágyom, hogy valaki újra szeressen, úgy nézzen rám, hogy azt érezzem, a világ legszebb nője vagyok. És ezt hallani is akarom… félhangos suttogást akarok a fülembe. Olyat, amibe beleborzongok. A forró leheletét a bőrömön. Azt akarom érezni, amit 12 éve, amikor a szerelem még nem csak egy szó volt, hanem egy érzés. Nem akarok többé a kanapén ülni, gombóccal a torkomban, a könnyeimet nyelve, és azon gondolkodni, hogy vajon mit szúrtam el. Ez borzalmas. Ez a gondolat csak úgy befészkeli magát az emberbe, mint valami rosszindulatú daganat. Nem hiszem, hogy ezt sokáig lehet bírni. Valaminek történnie kell, mert, ha nem, akkor nem tudom, mit csinálok. Nem szeretném, hogy a gyerekem tanúja legyen a boldogtalanságomnak. Nem tudom, hogy a férjem mit gondol, soha nem tudunk egymással beszélni erről. Elzárkózik. Szerinte minden rendben. De én fuldoklom. Tudom, milyen volt régen.
Azt akarom, hogy újra valaki nője legyek. Szerető, szexpartner, de ugyanakkor pótolhatatlan kincs is, akit nem akar elveszíteni. Mellékutca akarok lenni valakinek. Ki tudja, talán lenne erőm küzdeni egy új kapcsolatért. Még fiatal vagyok, a gyerek is talán megértené. Nem tudom, nagyon nehéz.
Csak ez a megoldás létezik? – kérdeztem. Kell lennie valami másnak is. Nem gondoltál terápiára? Nem, ettől én zárkózom el. Amin terapeutának kell segítenie, az nem kapcsolat többé. Így érzem, nem tehetek róla. És ezt nem hozza már rendbe egy közös nyaralás vagy valamilyen nagy ajándék sem. Csak a szeretet tarthat egyben két embert, és én – azt hiszem – már nem szeretem őt. Minden együttlétünk után úgy érzem magam, mintha valami helytelen dolgot tennék. Nem tudom, hogy ez most hogy hangzik, de nem tudom máshogy mondani.
Hogy kell ezt csinálni? Mit tegyek, hogy ne tűnjek önzőnek? Fogalmam sincs, mi lenne jó igazán, az, ha csak keresnék egy kapcsolatot valaki mással úgy, hogy a férjemnek nem mondom el – ez lenne az izgalmasabb, vagy az lenne jobb, ha megmondanám, hogy nem vagyok mellette boldog?
Az utóbbi. – feleltem. Ha már ennyi évet együtt voltatok, megérdemli, hogy megmondd neki, hogy nem akarsz vele lenni. Képzeld magad a helyébe. És akkor ez már nem mellékutca lenne, hanem kereshetnél magadnak valakit, akivel tényleg boldog lehetnél hazugság nélkül. Nem lenne ez jobb? Úgy lehetnél együtt valakivel, hogy nem érzed magad önzőnek, rossznak, vagy mellőzöttnek. Olyannal lehetnél, aki szeret, nem csak kihasznál.
Mennem kell. – mondta hirtelen.
El kell mondanom valamit a férjemnek.
Ligeti Anna
