• szexualitás
  • Kis mell, nagy mell… nem ettől függ, hogy szupernő vagy-e!

Kis mell, nagy mell… nem ettől függ, hogy szupernő vagy-e!

Tény, hogy a nők nagyon sokat foglalkoznak a mellméretükkel. Már egészen kicsi korunkban ott van bennünk az igény, a vágy arra, hogy végre melltartót hordhassunk. Azonban senki sem elégedett teljesen azzal, ami adatott neki. Ha kicsi, az a baj, ha nagy, akkor pedig az. Pedig nem a méret a lényeg.

Emlékszem, volt a gimiben egy barátnőm, Hédi, akinek nagyon kicsi mellei voltak. A fiúk (és a lányok is) folyton nevettek rajta. Látszott, hogy Hédit nagyon zavarja ez, ezért mindenáron el akarta rejteni a melleit. Állandóan óriási pólókban járt, fiúsan öltözködött. Szép lány volt, és mégis mindenki valahogy nem annak látta. Biztos voltam abban, hogy ez nem azért volt, mert kicsi mellei voltak, hanem az önbizalomhiány sugárzott róla. Már ekkor tudtam, hogy a mellméretnek semmi köze ahhoz, hogy hogyan boldogulunk az életben, mégis valahogy mindig azt láttuk a tévében, az újságokban, hogy a nagymellűeknek minden könnyebb ebben a férfiközpontú világban.

Ettől lennénk nőiesek?

Szerintem egy kismellű nő is tud nagyon szexi lenni, és ez nem a mellein múlik. Egy nő értéke nem attól lesz igazán magas, hogy mekkora mellei vannak, ehhez sokkal több dolog kell. Egyszer elkísértem Hédit melltartót venni. Kínkeserves volt az egész. Az én melleim teljesen átlagosak voltak, se nem kicsik, se nem nagyok. Hédi arcára kiült valami megmagyarázhatatlan szomorúság, ami csak tovább mélyítette benne a saját testével kapcsolatos utálatot. Elmesélte, hogy ez mindig így megy, és teljesen kikészül, mire a végére ér. Sokszor nem is kap magára semmit, annyira kicsi méretre van szüksége.

Próbáltam neki elmagyarázni, hogy egy nő nem attól nő, hogy nagyok a mellei, és hogy bizonyos srácok egyáltalán nem szeretik a nagy melleket, de ő kötötte az ebet a karóhoz. Meggyőződése volt, hogy rajta semmi más nem segíthet, csak a mellműtét. 16 évesek voltunk.

Szomorú lettem, hogy egy fiatal lánynak ezzel kell küzdenie, mikor érezhetné magát nagyon szépnek és teljesnek is. Push-up melltartót vett, és nem hagyta magát lebeszélni erről. Azt gondolta, ettől jobban néz majd ki. Az ő véleménye az volt, hogy csak így lehet nőies.

A tapasztalat bölcsebbé tesz

Néhány éve találkoztam Hédivel. Arra készültem magamban, hogy XL-es mellei lesznek, hiszen mindig meg akarta nagyobbíttatni. Legnagyobb meglepetésemre semmi ilyesmi nem történt, önmaga maradt. Hogy miért? Azt mondta, rájött, hogy nem kell neki semmi, csak az, hogy önmaga lehessen. Vett egy csomó olyan ruhát, ami kivágott, és olyanokat, amelyeket melltartó nélkül lehet viselni. Bevallom, kicsit irigy lettem, hogy ilyen pálforduláson esett át, és ennyire pozitívan látja saját magát. Meg persze azért is, hogy ilyen cuccokat hordhat anélkül, hogy lógna a melle.

Azt mondta, hogy mindegy, hogy kis mell, vagy nagy mell, nem ettől leszünk szupernők. Nem akarta tovább gyűlölni magát, és elkezdte felfedezni a saját testén a szépségeket. Ahogy megváltoztatta a hozzáállását, egyből máshogy kezdtek rá nézni az emberek. Főleg a férfiak. Imádták a kis melleit, és egyikük sem akarta, hogy azok nagyobbak legyenek. Hédi azóta férjhez ment és van egy kisfia, akit mellesleg két évig szoptatott. Szóval az a tévhit is megdőlt, hogy csak a nagymellűek lesznek képesek szoptatni a gyermeküket.

Leállhatnánk már azzal, hogy egy másik embert a kinézete miatt bírálunk. Így neki csökken az önbizalma, és csak a hibát látja önmagában. Hédinek sikerült túllendülnie ezen, de sokaknak nem. Nekünk, nőknek inkább támogatnunk kellene egymást, segíteni a nehéz úton.

Komáromi Csenge

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT