• lélek
  • „Kísértés volt a szeretője, de ő engem választott” – Kriszti története

„Kísértés volt a szeretője, de ő engem választott” – Kriszti története

A barátnőm, Kriszti nagyon fiatalon lett édesanya, és ebben a szerepben is csodálatos. Gyönyörű nő, aki mindig ott állt a családja, a férje mögött. Mindaddig így volt ez, míg egyszer rájött, Ákosnak szeretője van. Kriszti elmesélte nekem a történetét.

„Tizenkilenc éves voltam, amikor összejöttünk Ákossal, ő akkor huszonegy volt. Az első gyermekünket húszévesen szültem, szóval tényleg fiatalon. A szerelmünk olyan volt, amilyenről mások csak álmodnak. Mindent elsöprő, rózsaszín ködbe burkolózó, csóktól és nevetéstől hangos. A kislányunk, Flóra születése csak még jobban felerősítette bennünk ezt. Család lettünk, ami számomra hatalmas kincs volt, mert engem egyedül nevelt az anyukám. Ákos fantasztikus apa volt, nem volt olyan dolog, amit ne kérhettem volna tőle.

A szerelmünk kicsit persze ellaposodott, de akkor jött Kristóf, a kisfiunk. Azt gondoltam, minden szuper lesz, most már igazán kerek kis család lettünk. Ám sajnos valahogy nem éreztem jól magam. Szülés utáni depresszióba süllyedtem. Ákosnak ez nagyon nehéz lehetett, hiszen sokszor egyedül kellett helyt állnia a két gyerekkel. Volt, hogy az ágyból sem akartam felkelni. De mindig nagyon szerettük egymást. Legalábbis ezt hittem.

Egy fél év után már elviselhetetlen volt a betegségem, Ákos pedig egyre többször tűnt szomorúnak, levertnek, és sokszor dolgozott sokáig. Olyankor vagy anyukám, vagy a barátnőm jött át. Sokszor gondoltam a szerelmünk elejére, amikor minden olyan egyértelmű volt, és egyszerű. Két gyerekkel azért mégsem olyan. Valahogy azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó a gyerekeimnek, a férjemnek. Az orvosom biztatott, hogy térjek vissza a régi önmagamhoz, Ákoshoz.

Ám ez nem volt olyan egyszerű. A férjemnek ugyanis idő közben lett egy szeretője, Anna. Ákos eltitkolta, csak rájöttem véletlenül. Akkor úgy éreztem, az életem összeomlott, kicsúszik a talaj a lábam alól, és elveszítem a fő támaszom. Eldöntöttem, hogy nem engedem el. Küzdeni fogok érte. A szerelem nem múlhat el így. A gyerekek tündériek, és a kapcsolatunk lelki oldala is megmaradt. Elgondolkodtam, hogy mi az, amit adhat Anna a férjemnek, amit én nem. Szexet persze… ez már régóta hiányzott a házasságunkból. Néha-néha lefeküdtünk egymással, de az inkább a régi együttléteink paródiája volt. A szexben tuti jobb volt a szerető, mint én, a feleség. Fiatalabb is volt egy kicsit, mint én, de ez talán nem lehet döntő. Friss volt. Én elhasználtnak, lelakottnak éreztem magam, egy csepp önbizalmam sem volt. Be kellett vallanom magamnak, hogy a helyzetem egyáltalán nem volt nyerő. Anna sokkal vonzóbb volt nálam, sokkal függetlenebb, és ez nyilvánvalóan tetszett a férjemnek. A mellettem való hosszas szenvedés után Anna igazi felüdülés lehetett.

De nem érdekelt, a döntésemet meghoztam. Nem hagyom a férjem, és szépen visszaszerzem. Ez az új cél mintha elvágta volna a depressziót, új utat adva nekem.

Eldöntöttem, hogy megmutatom Ákosnak, mit veszítene, ha Annát választaná helyettünk. Már aznap kitakarítottam, rendbetett lakással vártam haza. Vacsorát főztem. Tudtam, hogy ez egy hosszú folyamat lesz, mert Ákosról soha nem tudtam volna elképzelni eddig, hogy félrenézzen. Az élet mégis úgy hozta, hogy belefáradt abba, hogy engem támogasson, miközben neki nem volt támasza.

Tudtam azt is, hogy nem könnyű egy friss kapcsolatot feláldozni a régiért, ami amúgy is olyan, mint egy rozsdás kerék. De hittem magamban, és abban, hogy a férjem a szíve legmélyén még szeret engem.

Lassan kezdtem, lassan haladtam. Nem hamarkodtam el semmit. Minden nap a tudtára adtam, milyen fontos nekem. Látta, hogy a gyerekek és én vagyunk számára a biztos pont. Nagyon örült, hogy kilábaltam a depresszióból, de fogalma sem volt, hogy ez Annának köszönhető, és annak, hogy felfedeztem a kapcsolatukat.

Telt-múlt az idő – ahogy az a mesékben is lenni szokott. Ákos sokkal többet volt itthon, és együtt is sokkal több időt töltöttünk. Hétvégén kirándulni mentünk. Ami pedig a legnagyobb áttörés volt, az a szexuális életünk. Felpezsdült… igaz csak lassan találtunk vissza egymáshoz, de olyan lett, amilyennek vágytuk.

Hogy mi lett Annával? Őszintén szólva nem tudom, és nem is érdekel igazán. Ákos minket választott. Mégis, hálával a szívemben gondolok erre az ismeretlen nőre, aki kísértés volt a férjemnek, talán szerette is őt. Ráébresztett arra, hogy egy életem van, amit nem engedhetek kicsúszni a kezemből. Ákos visszatalált hozzám, és én is hozzá. Ennél nagyobb ajándék nem is kell az élettől.”

Komáromi Csenge

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT