Kő kóla?

Rohanunk. Mindig mindannyian csak rohanunk. A kapcsolataink is rohannak, az éveink is rohannak. Egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy kiüresedtünk, és voltaképp semmi említésre méltó nem történt az életünkben.

Borzalmas ebbe belegondolni is. Nem vagyok már mai csirke, nem is nagyon értem ezt a tempót, ami manapság megy. Én még ahhoz szoktam hozzá, hogy a férfi kinyitja nekem az ajtót, lesegíti a kabátot, ilyenek. Elvárom, hogy ezt tegye, cserébe ő is elvárhatja, hogy én nő legyek, a kicsit titokzatos, megközelíthetetlen, nagyon érdekes és minden, amit e köré gondolunk.

De hol találnak a nők ilyen pasikat, és a pasik hol találnak ilyen nőket? Léteznek még egyáltalán? Azt hiszem, nagyon furcsa irányt vett a világ. A szórakozóhelyeken a férfiak és a nők csak szexpartnert keresnek, senki nem a nagy Ő-t kutatja. Ha pedig valaki mégis ezt szeretné, akkor is bedarálja a gépezet. A nők harmincon túl már csak szomorkodnak, hogy szinglik, a férfiak pedig harmincon túl nem akarnak harmincon túli nőt.

Volt egy vicc, hogy a diszkóban a fiú odamegy a lányhoz és megkérdezi: Kő kóla? Erre a lány azt válaszolja: Meg hát! Régen röhögtünk rajta, mára pedig ez lett a valóság. Nincs már kecmec, mindenkinek dolga van, gyorsan el kell intézni, amit el kell intézni.

Manapság már a nők sem bonyolódnak szívesen semmibe, nehogy a végén megsérüljenek. A férfiaknak pedig ez így nagyon, de nagyon kényelmes. Nem kell felvállalni semmit, a szex megvan, lehet köszönni a napszaknak megfelelően, és lehet továbbhaladni. Ennyi az egész.

Pedig mindenki vágyik valamire, valakire. Intimitásra, egy társra, akihez hazamehet, akihez szólhat, akivel el lehet menni a Balcsira egy nyaralásra, akivel lehet közös kutya (vagy macska) és egyszer egy (két-három) gyerek. Aki azt mondja, hogy nem erre vágyik, az is ezt akarja, csak lehet, hogy még nem tudatosította magában. És lehet, hogy a negyvenes évei elején ott ül egy fotelban és azt kérdezi magától, hogy eddig mit csináltam.

Van két lányom. Nagyon furcsa belegondolni, hogy egyszer majd igényük lesz arra, hogy bulizzanak, pasizzanak (Jesszusom!). Csak reménykedni tudok, hogy történik valami társadalmi, szociális és mindenféle ősrobbanás, ami kizökkenti ezt a világot a szex-pasi-szex-nő-szex-buli-szex-szelfi körből. Nem akarok az a szülő lenni, aki árgus szemekkel figyeli a gyerekei minden lépését, aki jegyet vesz a fesztiválra, hogy szemmel tarthassa őket. De most épp efelé haladunk. Nem tudom, hogy hány évesen engedném el őket (SOHA!). De ha nem engedném, akkor ott van az internet, ahol bárki képes személytelen kapcsolatokat létesíteni, amelyeknek rendszerint szintén a szex a céljuk. Ki védi meg ettől a mostani gyerekeket? Óriási probléma ez, és ami még nagyobb baj, hogy a mai gyerekek szülei rohannak. A sok elintéznivaló között mikor jut idő arra, hogy a gyereknek elmagyarázzák, mi az az udvarlás, hogy hogyan zajlik a pasizás, mi az a szex, mi az az intimitás. Honnan fogja tudni az a gyermek, hogy kivel érdemes megtennie? Ki az, aki méltó arra, hogy elvegye a szüzességét?

Ha nincs még gyermeked, törekedj arra, hogy a kapcsolataid emberiek legyenek. Adj időt mindenre. A szex nem rohan el, néhány hónap múlva is ott lesz. Ha kérdésed van, ne a neten böngéssz válaszok után, hanem kérdezd meg a szüleidet, a barátaidat. Ne a nettől várd, hogy emberi kapcsolataid lesznek, mert azok kint vannak a világban, nem a számítógépes látszatvalóságban.

Ha van gyermeked, válaszolj, ha kérdez. Ne hajtsd el azzal, hogy neked fontosabb dolgod van. Segíts neki megérteni és feldolgozni a világot, mert ha ő nem lesz képes olyan emberi érzésekre, amelyek valóban személyesek, elvész a világ, és egy nagy pocsolya marad a helyén.