• szexualitás
  • Köszi, karantén! Egyre jobb a szexuális életem! – Gergely története

Köszi, karantén! Egyre jobb a szexuális életem! – Gergely története

Köszi, karantén! Egyre jobb a szexuális életem!

Kissé bizarr, hogy a koronavírusnak köszönhetem azt, hogy megmenekült a házasságom és a szexuális életem. A karantén előtt rengeteget utaztam a munkám miatt, a feleségem szinte egyedül nevelte a gyerekeinket, akik már felnőttek. Én csak a pénzt hajtottam, hogy mindenünk meglegyen, de emiatt lemaradtam mindenről. Nem voltam ott sok szülinapon, és nem voltam ott a feleségem mellett, amikor valamelyik srácunk beteg lett. Akkor persze nem esett le, hogy mennyi mindent tesz a párom.

Gergely történetét Tarjáni Rita jegyezte le.

"48 éves vagyok. Van két gyerekem, az egyik 19 éves, a másik 22. Mindketten a szerelmükkel élnek. A koronavírus előtt válságba került a házasságom, ami nem teljesen az én hibám volt, mégis az én számlámra írom azt, hogy a feleségem, Zita majdnem elhagyott. Untam az életem, és már utáltam a munkám is. Az egész életünk arról szólt, hogy pakolom a bőröndöm, készülök a következő üzleti útra. Csoda, hogy a feleségem kibírta mellettem ilyen hosszú ideig. Most viszont itthonról dolgozom, így napi 24 órában a feleségemmel vagyok.

Ezelőtt, amikor itthon voltam, a szex jó volt, de lapos. Éreztem a feleségemen, hogy másra vágyna, és valahol nekem sem ez volt az álmom. Sajnos azonban nem tudtam visszakerülni oda, ahol fiatalabb korunkban voltam szexuális téren.

A karantén viszont mindent megváltoztatott. A kényszerű itthonlét mindkettőnkből a legjobbat hozta ki. Lassan haladtunk, újra meg kellett ismernünk egymást. Ez az egész, amin most végigmegyünk, egy felfedezőút, egymás felfedezése. És így, hogy a gyermekeink már nem velünk élnek, a felfedezés határtalan lehet. Akkor vagyunk együtt, amikor csak akarunk. Rájöttem, hogy szinte semmit sem tudok Zitáról. Fogalmam sem volt, hogy ennyire gyönyörű a bőre… valahogy elfelejtettem, vagy sosem volt a látókörömben. Szégyellem magam, hogy ennyire nem voltam részese a kapcsolatunknak. És persze sokat tűnődöm azon, hogy hol tartanánk, ha nem így állok hozzá. Furcsa ez az egész, hálás vagyok egy vírus okozta helyzetnek, hogy felnyitotta a szemem. A feleségem csodálatos nő, és ez csak most tűnt fel. Minden egyes apró kis ránca csodálatos. A nevetése… még mindig felvillanyoz, és annyira borzalmas, hogy erről már kezdtem megfeledkezni.

A szexuális életünk a varázslatos irányba tart, amit fél évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam. Lassan fedezem fel újra azokat az örömöket, amelyek a feleségemet olyan egyedivé tették számomra. Ez nem csak szex, ezek most a valódi, rég elveszettnek hitt érzelmeink. Újra közel kerültünk egymáshoz, és reggelente is szexelünk, ami az utóbbi években soha nem fordult elő. De akár a nap bármely szakában, vagy egész nap is az ágyban lehetünk. Senki sem mondja meg, hogy mit csináljunk. A munkám most másodlagossá vált, sokkal lassabban élek, mint azelőtt. Fantasztikus. Főleg az, hogy Zita minden porcikáját újra megismerhetem. Még mindig olyan fiatal, és mégis érett, tapasztalt nő, és ez izgató.

A házasságom a karantén miatt menekült meg, így most hálát érzek, nem vagyok bosszús, hogy itthon kell lennem. Egy gyönyörű utazás ez, ahol önmagamat is jobban megismerem minden egyes nappal. Önismeret, felfedezés, szerelem, szenvedély – ezeket kaptam a jelenlegi helyzettől. Köszi, karantén!"

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT