Köszi, nincs szükségem senkire, kiégtem!
Ezek egy kedves barátnőm szavai, aki belefáradt a folytonos randizásba, kutatásba, a nagy ő keresésébe. Fogalmam sem volt, hogy a randizásban ki lehet égni, pedig igencsak széles körű a probléma.
Én, a kis naív, a boldog házas, aki csak a férjével randizik… és ő, a szívemnek kedves barátnő, aki a fél életét azzal töltötte, hogy egy normális kapcsolata legyen. Frusztrált, fásult, kiégett lett, lelkesedését immár közöny váltotta fel, ami talán még annál is rosszabb, mintha tovább folytatta volna a randevúzást. De ő már nem akarta folytatni, az egésznek a gondolatától is kirázta a hideg.
Szerinte az egész azért van, mert beleunt abba, hogy tele legyen a naptára, futó ismerősök tömkelegével fárassza magát. Arra vágyik, hogy egyedül legyen, mivel eddig nem sikerült olyan embert találnia, akit a lelke is érdekelt volna.
Fájdalmas szakítás előzte meg ezt a kálváriát, amit végigjárt. Főleg online társkereséssel próbálkozott, azt hitte, mivel olyan népszerű, és sokan így találnak párt, neki is bejön majd. De sajnos sok a hazug ember, és azok, akik kihasználták őt, többen voltak, mint azok, akik meg merték mondani, hogy köszi, nem érdekelsz.
A megfelelési kényszer már annyira eluralkodott rajta, hogy szinte mással nem is foglalkozott, randitól randiig élt. Annyit szorongott, hogy az öt embernek is sok lett volna, ettől persze rettenetesen lefogyott, és folyton rémálmai voltak, ahol többnyire azt álmodta, hogy elbukik a randin, vagy történik vele valami rettenetesen cikis dolog.
Ez persze nem tett jót neki, csalódásokba és elutasításokba futott unos-untalan. Borzalmasan érezte magát, mert az egész annyira rutinszerűvé vált, hogy egy idő után semmi öröm nem volt benne.
Felütötte a fejét a reménytelenség érzése, és kezdett egyre mélyebbre süllyedni a depresszióba. Úgy érezte, nem érdemli meg a boldogságot, neki nem jár egy társ, arra ítéltetett, hogy örökké csak keresse. Azt mondja, mindenki csak eljátssza az érdeklődő randipartnert, de amint megkapta, amit akart, lelép, és új áldozat után néz. Neki is voltak ilyenek… ilyen egyéjszakás próbálkozások. Mindegyikre azt hitte, hogy belőle lehet a szerelme. Ő lesz az, aki megszakítja ezt a szerencsétlen sort, és végre kikapja belőle őt, aki csak vár, csak vár ezer éve.
Már olyan görcsössé vált, annyira szeretett volna társat találni, hogy a kudarcokért saját magát hibáztatta. Lassan, de biztosan kiégett. Már nem érdekli az, hogy valaha az életben lesz-e mellette valaki. Ő elboldogul egymaga, nem kell neki semmi és senki. Elég volt a sok önjelölt randikirályból, akik még sokszor a számlát sem fizették ki.
Átkaroltam a vállát, és elmondtam, hogy szerintem mi a legjobb megoldás az ő helyzetében. Jó, ha nem fordul be, hanem nyitott marad, mert a szerelem legtöbbször ott van, ahol nem számítunk rá (közhely, de így van, ez tény). Ez a nyitottság arra is jó, hogy jobban megismerje önmagát és az igényeit. Nem szabad senkit önmaga elé helyeznie, mert onnantól kezdve elveszítheti a kontrollt a folyamat felett. Át kell gondolnia, mire vágyik, mi az, ami elvárás, miből tud engedni a leendő társsal kapcsolatban. Amint ez megvan, céltudatosabb lesz, könnyebben mond nemet az olyan kalandoroknak, akik nem kímélnék. Az ismerkedés rendkívül fontos, nem szabad elmenni mellette, időt kell neki adni. Attól, mert valakivel találkozott, aki tetszik, még korántsem biztos, hogy ő a nagy ő. Sok idő, míg körvonalazódik, hogy valóban összeillenek-e. Ne csak online próbálkozzon! Ez kulcsfontosságú. A virtuális világ beszippant, és irreális elvárásokat támaszt önmagunkkal szemben. Ki kell menni a szabadba, emberek közé, ahol érzi az illatokat, hallja a hangokat, impulzusok érik, és színek veszik körül. A randizás nem szörnyű dolog, csak nem szabad függni tőle. Ha pedig megtalálja azt, aki igazán érdekli, akkor már úgyis mindegy, nem igaz?
Kovács-Hain Zsuzsa