Amikor valami véget ér
Vannak, akik megrekednek egy kapcsolatban. Nem merik, vagy nem akarják kimondani, amit gondolnak, éreznek, és ez lehúzza őket. A mindennapok egy idő után felemésztik őket, és ez ellen semmit sem tehetnek.
Mikor mondhatjuk ki valamiről, hogy véget ért? Egyes dolgok belátható időn belül véget érnek: egy utazás, amit csak két hétre terveztünk, az iskolai tanulmányok. De mikor jelenthetjük ki, hogy vége egy szerelemnek, vége a kapcsolatnak?
A szakítás a vége? Vagy netán jóval azelőtt van?
Vannak kapcsolatok, amelyek már azelőtt véget érnek, hogy elkezdődtek volna igazán. A felek nem illenek össze, nem működik köztük a kommunikáció, a szex vagy a közös életük ütközik mindenféle akadályba.
De a kapcsolatok többsége más. Azok akár évekig, évtizedekig tartanak. A partnerek valódi társak, akik egymás legjobb barátai, bizalmasai is. Hogy állíthatjuk, hogy mondhatjuk ki egy ilyen kapcsolatról, hogy vége?
Vége van, amikor már minden vita parttalan, amikor a beszélgetések csak semmitmondó témákra szorítkoznak. Vége van, amikor már nem tudunk mosolyogni, csak valami félszeg félmosollyal nyugtázzuk a történéseket.
Vége van akkor, amikor szex közben a plafont bámuljuk, és arra gondolunk, mit főzzünk holnap. Vége van, amikor nincs szenvedély, intimitás és nincsenek közös célok, érdekek. Amikor már nehéz. Nehéz elmagyarázni a nyilvánvalót. Amikor egyáltalán magyarázni kell akármit is.
Kimondani nehéz, de nem rejtőzhetünk egész életünkben egy álarc mögé, ami azt hiteti el, hogy minden rendben van. Az élet ennél sokkal bonyolultabb.
Ilyenkor már jobb kimondani. Jobb azt mondani, hogy viszlát, mielőtt még rosszabbra fordul minden. Őrült nehéz, mert az ember – természetéből fakadóan – fél a változástól. Még az is, aki tagadja. Nem szeretünk a megszokottból kilépni, pedig ahhoz, hogy önmagunk lehessünk, nincs szükség egy másik emberre. A társ kell, de nem minden áron. A szerelem kell, de nem úgy, hogy minden mást feláldozunk.
Sokszor persze nehezünkre esik felismerni azt, hogy már nem azzal vagyunk együtt, aki többé tesz bennünket, hozzátesz a személyiségünkhöz. Nem azzal, aki boldoggá tesz, és közben meghagy annak, akik vagyunk.
Ha viszont felismerjük, akkor sem biztos, hogy ki tudjuk mondani, hogy vége. Mert arra gondolunk, hogy mi lesz velünk, ha ő nem lesz mellettünk. Nem a kapcsolatot féltjük, hanem a megszokottat. Azt a biztonságérzetet, ami a langyos vízben üldögélve olyan jól esett. Pedig egy rosszul működő kapcsolatban nem szabad sokáig benne maradni, ki kell mondani, hogy mindketten új utak felé nézhessünk.
Számot kell vetni, mérlegre tenni jót és rosszat, és a végén kimondani: Köszönöm, hogy velem voltál, de elengedlek, légy boldog!
Kovács-Hain Zsuzsa
