• lélek
  • Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?

Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?

Bizonyára hallottad már azt a mondást, hogy „az ellentétek vonzzák egymást.” Sokan egyetértenek ezzel, és úgy érzik, az a kapcsolat az igazi, ahol a partner teljesen különböző személyiség. Vannak azonban olyanok is, akik úgy gondolják, csak akkor lehet a közös célokat elérni, ha a szerelmesek hasonló érdekek mentén élnek, hasonló személyiségjegyekkel rendelkeznek.

Az IntimZóna szerkesztőségében végzett mini közvélemény-kutatásból kiderült, hogy mi inkább abban hiszünk, hogy egy kapcsolatban az a fontos, hogy mit keresünk a társunkban. Lehet, hogy azt szeretnénk, ha teljesen különbözne, és egy olyan ember mellett tudunk kiteljesedni, aki szöges ellentétünk, de lehet, hogy egy hasonló ember kell ahhoz, hogy az életünket teljesnek érezhessük.

Amikor a különbözőség élmény

Az egyik oka annak, hogy szeretünk új emberekkel megismerkedni, találkozni, az maga a különbözőség. Egy új szerelemben vonzó az, hogy egy tőlünk teljesen különböző embert lehet felfedezni. A kapcsolat elején ez a felfedezés, az ismeretlenség és a különbözőség adják a sistergést, a bizsergést, a vonzerőt. Ez nagyon izgalmas!

Amikor a különbségek kényelmetlenséget okoznak

Oké, talán nem a legjobb szakács. Sőt, talán nem is nagy rajongója a kedvenc ételeidnek, vagy talán csak nem érdeklik az ételek, míg te egy igazi ínyenc vagy. Filmrajongó vagy? Vele pedig nem lehet elmenni moziba, mert nem kedveli a filmeket? Ezek most apróságoknak tűnhetnek, ám ha hosszú távra tervezel a kedveseddel, ezek a kis dolgok bizony komoly éket verhetnek közétek. Ezek figyelmeztető jelek, hogy menj inkább a másik irányba.

A másik feled

Mindannyian valahol azt az embert keressük, aki egy életen át kiegészít bennünket. A másik felünket. Lehet, hogy ez a valaki egy teljesen más országban él, akár egy másik földrészen, lehet, hogy teljesen más társadalmi osztályba, más valláshoz tartozik. Az is lehet, hogy a világnézete teljesen különbözik a tiédtől. Mégis esetleg azonnal bekattansz, ha találkoztok. Ez lehet nagyon újszerű és szokatlan, de lehet a „tiltott gyümölcs”, lehet, hogy a szüleid nem fogadják el. Készülj fel mindenre.

Amikor az ellentétek már valós problémákat okoznak

Amikor a szerelem már nem teljesen új élmény, jobban felszínre kerülnek a köztetek lévő különbségek, ellentétek. Jobban szembe tűnik, ha különbözik az élethez való hozzáállásotok. Amikor az újdonság ereje kezd megkopni, a kapcsolat egyre jobban lefelé tart majd, ha alapvető dolgokban sem értetek egyet. Amikor még az ágyból is alig akartok kiszállni, ezek a dolgok nem annyira nyilvánvalóak, ám amikor a mindennapi élettel néztek szembe, hamarabb észreveheted, hogy semmi közös nincs bennetek. A kapcsolat ekkor már valódi kihívásokkal néz szembe. Az egyet nem értés sajnos egy idő után azt eredményezi, hogy a vitáitok parttalanná, a veszekedések céltalanná válnak, és egyre mélyül köztetek a szakadék, ami megnehezíti a mindennapokat. Ebből pedig a szex sem húzza ki az eltompult kapcsolatot.

Az egyensúly megtalálása

Ha hajlandóak vagytok megtanulni a leckét, és elfogadóbbak vagytok egymás iránt, akkor jól működhettek egységként akkor is, ha nem hasonlítotok. A yin és a yang egységében benne van a különbözőség is, ám ez az ősi megközelítés a mai világban csak akkor lehet igaz, ha az élet alapvető fordulatait hasonló megoldási képlettel közelítitek meg. Egy hosszú távú kapcsolatban meg lehet találni a középutat, hogy legalább egy nyelvet beszéljetek és kölcsönösen megértsétek egymást. Ha azonban ezt nem találjátok meg, és nincs közös alap, a kapcsolat csapdává válhat. Légy nyitott az új dolgokra és próbálj elfogadó lenni a pároddal szemben.

Ha szeretnél a témáról kérdezni, itt megteheted!

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást, vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    Richter Gedeon Nyrt. mellékhatás bejelentés

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.