• lélek
  • Mitől szép egy nő? – 10 pasi elárulta nekünk

Mitől szép egy nő? – 10 pasi elárulta nekünk

Mindig is foglalkoztatott bennünket, nőket, a kérdés, hogy vajon mitől számít egy nő szépnek egy férfi számára. Elhatároztuk hát, hogy utánajárunk, mitől tartanak minket szépnek a férfiak. Megkérdeztünk 10 pasit, fiatalt és idősebbet, kezdő szerelmest és tapasztalt, „vén rókát”.

Nyilván te is nagyon kíváncsi vagy a válaszokra, hiszen nincs olyan nő, aki ne akarná tudni, miért tetszik, vagy épp nem tetszik a férfiaknak. Nagyon érdekes, mert a külső tulajdonságok csak töredékét teszik ki a pasik számára valóban fontos szempontoknak.

  1. Pál (42)

Számomra attól szép egy nő, ha ragyog. Nem tudom, hogy mondjam ezt másképp… Az vonz, amikor egy nőnek olyan a kisugárzása, hogy ne tudjam levenni róla a szemem. Ez nem korfüggő, nemcsak egy fiatal nő lehet szép, hanem egy érettebb is. Sokszor még az élettapasztalat növeli a kisugárzás élességét.

  1. Anti (30)

A nő attól szép, hogy ezt elhiszi magáról. Az önbizalom többet számít, mint egy jó smink, de nem elegendő önmagában. Kell mellé az is, hogy a nőben legyen szeretet. A szeretet nélküli önbizalom ugyanis taszító, gonosz, nincs benne alázat.

  1. Dávid (18)

Nagyon nehéz kérdés. Imádom, ha egy nőnek szép haja van, szép bőre, ápolt, jó illatú, ad magára. És persze nem felületes. Az mindent elront.

  1. Mór (35)

Minden nő mástól szép. Van, aki attól, ahogy reggel elmosolyodik még kócos hajjal, a másik attól, hogy olyan, akár egy királynő, a harmadik attól, hogy egyszerűen csak cuki, és folyton ölelgetném, puszilgatnám, a negyedik attól, hogy ha ránézek, máris érzem a szexuális vonzalmat, és nem bírok magammal. Van, akinek olyan a szeme, hogy azonnal elveszem benne, van, aki csak rám néz, és elolvadok. Imádom a nőket!

  1. Rezső (60)

A nő attól szép szerintem, hogy a világ jobb lesz, amint a közelemben van. A feleségem, akivel már 40 éve házasok vagyunk, pont ilyen. Még most is elmosolyodom, amikor meglátom. Ha hazaérek, és ott áll a konyhában, máris azt érzem, otthon vagyok. És nem a hely miatt. Miatta érzem. Gyönyörűnek látom most, gyönyörűnek láttam, amikor a fiainkat szülte, és akkor is az volt, amikor először megláttam. Más nőkben is érzem ezt, nem tudom, talán valamiféle kisugárzás ez, amit nem lehet jobban megmagyarázni. Jobb lesz tőlük a világ.

  1. Geri (26)

Húha… mitől szép egy nő? Attól, hogy ha átölelem, belebizsereg mindenem. Persze legyen a külseje is az ideálom: hosszú, sötét haj, bronzos bőr, egy kis husi a fenekén meg a pociján. Ja, és a szemek… legyen nagyon sötét, barna szeme, ami olyan melegséget áraszt, hogy csak azt akarjam nézni.

  1. Olivér (29)

A szépség minden életkorban más és más. Ami nagyon fontos szerintem, hogy egy nő legyen egyedi. Számomra ettől válik széppé. Mindenki szép, de az, ha beáll a sorba, és ugyanolyan akar lenni, mint a tömeg, az nem vonzó. Vállalja fel önmagát. Ha neki a rövid haj tetszik, akkor hordjon olyan frizurát, ne legyen azért hosszú haja, mert másoknak ez az elvárása. A szépség nem ezeken múlik.

  1. András (40)

Ha van humora egy nőnek, az csodálatossá teszi. Attól minden jobb lesz. Ha egy nő olyan, mint aki karót nyelt, messziről elkerülöm. Nem bírom a hideg nőket. A humor jó, melegséget ad a kapcsolathoz. Számomra az őszinteségen kívül ez a legfontosabb.

  1. Dani (20)

Lehet itt mellébeszélni, de a pasiknak akkor is az jön be, ha egy nő külseje tökéletes. Mindenki mondhatja, hogy ilyen, meg olyan belső tulajdonságai legyenek, de ha szembe jön vele egy gyönyörű nő, és egy kevésbé szép, akkor mindenki a gyönyörűre mozdul rá. Nekem ez a véleményem. Ha szeretnéd tudni, milyen nő az én ideálom, íme: hosszú, szőke hajú, kék szemű, legyen tökéletes bőre, ápolt fogai, csodás mosolya, a teste legyen vékony, de ne túlságosan, legyen szép melle, feneke, de legyen lapos a hasa, szépek a lábai.

  1. Sándor (52)

Egy nő a természetességétől szép. Nem bírom a sok sminket, a műszempillát, a műkörmöt, ilyesmit. Számomra az a szép, ha olyan, ahogy van. Úgysem attól szeretek bele valakibe, ahogy elsőre látom, hanem egy kicsit meg kell ismernem. Tudnom kell, hogyan gondolkodik, hogyan érez, milyen a lelke. A legszebb nő is lehet üres és semmitmondó. Ez nem derül ki az első két randin.

A válaszokból kiderül, hogy a többség számára az a fontos, hogy egy nő önmaga legyen. Úgy érzem, ez számunkra is nagyon lényeges, hiszen sok-sok évszázadon át csak alkalmazkodtunk a körülöttünk élő férfiakhoz. Most itt a válasz a nagy kérdésünkre – Légy önmagad!

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást, vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    Richter Gedeon Nyrt. mellékhatás bejelentés

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat