Maradjunk barátok!

Pfff… ez az a mondat, amit hallani sem akar senki, de mégis ezer és ezer alkalommal hangzik el. Olyan ez, mint valami menekülőmondat. Még a „Jobbat érdemelsz” és az „Egy kis időre van szükségem” mondatoknál is kegyetlenebb.

Akkor kapjuk elő, amikor nem tudjuk megmagyarázni a másiknak a döntésünket. Azt, hogy miért nem akarunk vele lenni többé. Valljuk be, nagyon kevés embernek kenyere az őszinte szó, pedig mennyivel jobb lenne tudni, hogy a pasink/csajunk miért dob minket.

De nem, legtöbbször be kell érnünk ezzel a mindent elfedő, mégis semmitmondó két szóval: Maradjunk barátok. És erre mit lehet mondani? Hogy oké? Vagy visszakérdezzünk, hogy „Miért”? Vagy hallgatunk. De a hallgatás beleegyezés, és máris látjuk, hogy a volt társunk fellélegzik, letörli a homlokáról az izzadságot, és megnyugszik. A 200-as vérnyomás szépen csökken, és minden oké… mindent a szőnyeg alá söpörtünk seccperc alatt.

Ha visszakérdezünk, vajon jön a magyarázkodás? Talán megtudjuk, hogy mi volt a valódi ok, de ez nemigen szokott megtörténni.

A legtöbben kinyögünk egy halk „Jó”-t, aztán alig várjuk, hogy egyedül maradhassunk, és jól kibőgjük magunkat (igen, a pasik is!). Aztán végigpörgetjük a lehetőségeinket.

Mi lesz ezután? Hátradőlünk, és fantasztikus baráti kapcsolatot ápolgatunk? Én még nem láttam ilyet. Az exekkel való kapcsolat soha nem lehet baráti. Vagyis lehet, de nem őszintén. A tüske mindig benne marad abban a félben, akit dobtak. Ilyen az emberi természet, és kész. Nem akarjuk, hogy megalázzanak, hogy jót mosolyogjanak rajtunk. Rosszabb, ha az egyikünk még szeret. Az elviselhetetlen fájdalom. A szerelmünk közelében lenni úgy, hogy tudjuk, ő nem érez ugyanígy, sőt, csak a barátunk szeretne lenni. A barátunk! Szeretnénk megölelni, megcsókolni, szexet akarunk, és közös reggeleket (nem közös reggeliket). Estéket, amelyeknek szenvedélyes szeretkezés a vége. Azt az álomvilágot akarjuk, amit felépítettünk magunkban, és ezzel a kétszavas mondattal lerombolták.

Végig kell néznünk azt, ahogy a szerelmünk beleszeret valaki másba, miközben velünk baráti viszonyban van. Ugyan már! Ki képest ezt végigasszisztálni? Olyat is ismerek, aki a saját exétől kért tanácsokat az új kapcsolat becserkészésekor. Ennél kegyetlenebbet már nem is tudnék elképzelni a témában. Ja, de… amikor „egy kis baráti szex még belefér” alapon kihasznál. Pontosan tisztában van az érzéseinkkel, és ezt meglovagolva hagyja, hogy szenvedjünk, mert neki jó a szex. És nem teszünk semmit, mert azt érezzük, hogy fontosak vagyunk a számára. És az idő csak telik, mi még mindig benne vagyunk ebben az egyoldalú, borzalmasan terhelő és lehúzó kapcsolatban. Minden éjszaka után fájdalmas reggelre ébredünk, és csak arra vágyunk, hogy valaki igazán szeressen már végre. Mert belül tudjuk, hogy ő már nem szeret, csak a „barátunk”. Te jó ég! Mekkora csapda ez! Kimászni belőle pedig szinte lehetetlen.