Még a kollagén termelődését is támogatja – Ez a tesztoszteron
A férfiak szexuális teljesítményében az évek múlásával csökkenés mutatkozik. Ez a folyamat lassú, de a libidót is érinti, emiatt pedig nemcsak a szexuális életet befolyásolja, hanem kihathat a mindennapi életre is. A változás fokozatosan következik be, ezért egyáltalán nem ritka, hogy egy férfi a 70-es éveiben is kívánja a szexet és jól is érzi magát benne. Cikkünk szakértője Dr. Bánfi Gergely urológus szakorvos.
Miért ilyen szoros az összefüggés a tesztoszteron és a szexuális teljesítőképesség között? Milyen módon befolyásolja a tesztoszteron a szexualitást? – Dr. Bánfi Gergely urológus szakorvost kérdeztük.
A herékben termelődő tesztoszteron kémiailag szteroid-szerkezetű vegyület, a férfiak fő nemi hormonja. Ennek megfelelően hatása kettős: androgén működése a pubertás előtt a nemi szervek fejlődésében és a másodlagos nemi jelleg kialakításában játszik szerepet, később a nemi vágy, merevedés és hímivarsejtek képzéséhez nélkülözhetetlen. Ún. anabolikus hatása pedig a test csont- és izomrendszerének fejlődésében és szinten tartásában, valamint a zsírszövet testen belüli eloszlásának szabályozásában nyilvánul meg. Sőt, a tesztoszteron a viselkedést is befolyásolja: az evolúciós pszichológia a hatását a reprodukciós sikerességhez (szexuális partner “megszerzéséhez”) tartja szükségesnek.
Fentiekből következik, hogy a tesztoszteron hiánya az imént említett folyamatok mindegyikének zavarát eredményezheti. Vagyis a libidó csökken, a reggeli spontán erekció el-elmarad, a merevedés romlik – mindezek velejárójaként a kudarcélménytől félve még tovább esik (immár pszichés hatásra) a szexuális teljesítőképesség, “önrontó kör” alakul ki. Az életkor előrehaladtával bekövetkező tesztoszteron-szint csökkenést férfiklimaxnak (andropauzának) nevezzük.
A tesztoszteron rengeteg dologra hatással van az emberi szervezetben. Direkt nem azt írtam, hogy férfiszervezetben, mivel a női testben is termelődik tesztoszteron, csak jóval kevesebb. Növeli a fehérjeszintézist, javítja a memóriát, támogatja a bőrben a kollagén termelését, növeli a szív teljesítményét, blokkolja a zsír felvételét, serkenti a vörösvértestek termelődését. Nem utolsó sorban serkenti, támogatja a spermiumok termelődését, elősegíti a pénisz növekedését és az erekció megtartását. Nőknél hatással van a petefészekre, javítja a csontok szilárdságát, befolyásolja a szexuális teljesítményt és a libidót is.
A férfiak szexualitásában folyamatos változás következik be, ami csökkenő tendenciát mutat. A jó hír az, hogy a változás nem egyik napról a másikra történik meg, hanem ez évtizedekig is eltart.
A férfiak szexuális változásaiért a tesztoszteron felel. Ennek a hormonnak a szintjétől függ az is, hogy milyen a teljesítőképesség.
A férfiak tesztoszteronszintje 20 éves koruk alatt a legmagasabb. Ebben az életkorban folyamatosan vágynak a szexre, egyes kutatások szerint átlagosan heti három orgazmust élnek át. Sokszor halljuk, hogy ez a „tesztoszteron-túltengéses” időszak, és ez a bélyeg nem is olyan nagy túlzás.
Ha eléri a 20 éves kort, már számít, hogy a férfi tartós kapcsolatban él-e, vagy esetleg alkalmi viszonyai vannak. Az orgazmusok átlagos száma nem lesz kevesebb, csak a minőség-mennyiség arány kicsit eltolódik a minőség felé. Az orgazmust esetleg már késleltetni is tudja a férfi, ami a nőnek is kedvező szex közben.
Harmincon túl a férfihormon szintje csökkenni kezd. A csökkenés mértéke megközelítőleg 1%. Az orgazmusok száma is csökken, de azok minősége eddig nem tapasztalt mértékű.
A negyvenes éveit átlépve a férfiak erejük teljében vannak, szemben a közvélekedéssel, amely szerint negyven után jön a férfimenopauza, pótolni kell a tesztoszteront. Ebben a korban a férfiak a teljesítményük nagy részét képesek még produkálni. Mivel jól kontroll alatt tudják tartani a saját testüket, nagyon sokat adhatnak egy nőnek. A negyvenes férfiak igen jó szeretők, ahogy a negyvenes nők is azok, csak náluk inkább a tapasztalat és a magabiztosság, nem pedig a teljesítmény a mérvadó.
Ahogy múlik az idő, a tesztoszteron csökkenése már odáig vezet, hogy az ötvenes éveire a férfiak közel 7-8 százaléka potenciazavarokkal küszködik. Sokan ebben az időszakban még nem akarják ezt elhinni, úgy érzik, velük ilyen nem történhet, és szégyellik magukat a párjuk előtt.
Hatvan-hetven éves korban a férfiak teljesítményét erősen befolyásolja az, hogy épp milyen az általános egészségi állapotuk. Sokan teljesen kizárják az életükből a szexualitást, hiszen egyre elviselhetetlenebb számukra a kudarc és a merevedési zavarok okozta kellemetlenség. A hetvenes éveikben is képesek még aktív szexuális életre, de ebben az időszakban már igencsak sokat segíthetnek a potencianövelő gyógyszerek, amelyek segítik a merevedést, így növelve az önbizalmat és az orgazmuskészséget.
Kovács-Hain Zsuzsa