Minek az urológus?

Fééérfiak! – csóválják a fejüket a nők, amikor azt látják, hogy egy egyszerű nátha is hogy ki tudja készíteni az erősebbik nem képviselőit. Amikor súlyosabb problémáról van szó, a férfiak inkább csendben tűrnek, de orvoshoz menni nem akarnak. Csak akkor fordulnak például az urológushoz, amikor már nagy a baj.

Minek az urológus?

Vajon mi okozza ezt? Félelem? Tartanak attól, hogy mi lesz, ha esetleg rossz hírt közöl velük az orvos? Több vizsgálat, közvélemény-kutatás készült már a témában, és mindig bebizonyosodott, hogy a férfiak az urológiai vizsgálat áll az első helyen, amit előszeretettel kerülnek. Annyira ódzkodnak tőle, hogy többségük egyáltalán nem jár, nem is volt egyszer sem urológusnál, inkább megvárja, amíg a tünetek hívják fel magára, a betegségre a figyelmet, és űzik az orvosi rendelőbe. Pedig az egész egy húszperces vizsgálat. Ha mi, nők kibírjuk a nőgyógyászati vizsgálatot, akkor ők miért nem tesznek annyit értünk, a családjukért és legfőképp önmagukért, hogy elmennek az urológiai szűrésre? Erre a kérdésre a válaszuk általában a „Csak”, vagy az „Azért, mert”…

A férfi és a nő között persze ebből adódóan feszültség alakulhat ki egy kapcsolatban, hiszen a nő félti a férfit, aggódik az egészségéért, a férfi pedig úgy viselkedik, mint a hegylakó, hiszen vele semmi baj nem történhet.

Pedig a kialakulófélben lévő komoly betegségeket csak szűrővizsgálattal lehet hamar felismerni, csak így lehet időben biztosítani a megfelelő kezelést, megelőzni a nagyobb bajt. Sajnos nem minden betegség olyan, hogy akkor is gyógyítható, ha megjelennek a tünetek. Vannak olyan, alattomos, veszélyes betegségek is, amelyeknél a tünetek, szimptómák már a legrosszabbat jelentik. Ilyenek például egyes daganatos betegségek is, amikor már a tünetek azt vetítik előre, hogy a páciens testében annyira elterjedt a betegség, hogy már nem lehet rajta segíteni. Az a szomorú, hogy semmit sem tesznek, pedig egy egyszerű szűrővizsgálattal meg lehetne előzni ezt.

De mi lehet a magyarázata annak, hogy a férfiak kerülik az urológiai rendelést?

Rengeteg félreértés és anekdota kering az urológiai vizsgálatokról. Régebben nem volt jellemző, hogy az orvos-beteg találkozás diszkréciójára vagy intimitására ügyeltek volna. Pedig a férfiak fokozottan igénylik ezt intim panaszaik esetén. Mivel a férfiak sokkal szégyenlősebbek az egészségügyi kérdésekben, mint a nők, inkább olyan rendeléseket keresnek fel, ahol minden panaszukat a lehető legnagyobb diszkrécióval kezelik.

Miért fontos a szűrés?

A jobb félni, mint megijedni közhely ebben az esetben is nagyon helytálló. A szűrővizsgálat ugyanis azért nagyon fontos, hogy a legrosszabbat kerüljük el, azaz a visszafordíthatatlant. Mindezt persze még akkor, amikor nincs panasz. A prosztata megbetegedései – ha azokat korán felismerik – nagy százalékban gyógyíthatók.

A panaszok 40-45 éves korban, illetve azután kezdhetnek sokasodni, ezért egy középkorú férfinak elengedhetetlen a rendszeres urológiai szűrés.

Ám – mivel a férfiaknál nem a prosztata az egyedüli problémaforrás – a fiatalok sem ülhetnek ölbe tett kézzel. Esetükben a herék daganatos megbetegedései azok, amelyeket nagyon sokszor már későn diagnosztizálnak. Nemcsak a szűrés, hanem az önvizsgálat is nagyon fontos lenne, hiszen fiatalabb korban még inkább ódzkodnak az urológustól a férfiak.

Az urológus nemcsak a prosztata doktora

Igaz, hogy a férfiak esetében a prosztata és a here megbetegedései a leggyakoribbak, ám ezen túl sok más problémával fordulhatnak urológushoz. Ilyenek például a pénisz vagy a herék gyulladásos problémái, a felnőttkori fitymaproblémák, különböző szexuális zavarok, erekciós problémák vagy a korai magömlés.

Mikor fordulj azonnal urológushoz?

·         Vérzés

Sokszor gyulladás következménye, de daganat jele is lehet a vér megjelenése például a vizeletben vagy az ondóban. Ha a vizelés fájdalmas, a vizelet véres, az inkább vesekőre vagy gyulladásra utal. Ha a vizelés nem fáj, de a vizelet véres, az lehet daganat is. Fontos, hogy azonnal fordulj orvoshoz, ha bármilyen vérzést tapasztalsz.

·         Változó vizelet

Ha a vizelet ereje és a gyakorisága megváltozik, az valamilyen prosztatabetegség tünete lehet. Sajnos a jó és a rossz elváltozás panaszai nagyon hasonlóak, ezért mindenképp orvos segítségét kell igénybe venned.

·         Deréktáji fájdalmak

Elsősorban különböző vesebetegségekre – például kövességre – utalnak. Mivel csak vizsgálattal lehet megkülönböztetni az egyszerű derékfájásoktól, érdemes azonnal orvoshoz fordulnod.

·         Nemi úton terjedő fertőzés

Fontos a partnert is ellenőrizni, kezelni, mert kialakulhat egy ördögi kör, amelyben egymást fertőzitek újra és újra.

Láthatod, mennyire fontos a szűrés, a megelőzés, hogy ne alakulhasson ki olyan probléma, amelyet esetleg már nem lehet visszafordítani. Ha kérdésed van, bátran tedd fel online rendelésünkön, ahol felkészült szakemberek, urológusok várnak.

Kattints ide!

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT