• lélek
  • „Nem találom a szerelmet…”

„Nem találom a szerelmet…”

Nem találom a szerelmet

Dia szerelmes a szerelembe, ám mégsem találja az igazit. Kerget egy ideált, ami valahogy megakadályozza, hogy rátaláljon a valódi szerelem. Tudja, hogy abszolút tökéletes nem létezik, de úgy hiszi, hogy mindenki számára van egy neki tökéletes. 

 „Az álmaimban a szerelem szenvedélyes, harmonikus viszony valakivel, aki ugyanilyen elsöprő vágyat érez irántam, nemcsak a testem, hanem a lelkem iránt is. Az általam kitalált szerelem hosszú. Olyan, ami soha nem szűnik meg, nem alakul át, nem lesz belőle mély szeretet, meg ilyenek. Szerelem marad örökre, az idők végezetéig. Romantikus, mindent elsöprő érzelem, ami nem hagyja, hogy más érzelem mellé szegődjön. Nem csupán vonzalom, hanem boldog, bizalmon és hűségen alapuló egyesülés. 

Az igaz szerelembe nem fér bele a megcsalás, de még egy csók sem valaki mással, de ez egyszerűen nem is fordul meg a fejedben. Nem akarod. 

Mostanra már tudom, hogy az álmaim megvalósulásának esélye igen csekély. Pedig már azt is elképzeltem, hogy miként talál rám a nagy Ő, vagy miként fogok én rátalálni. Ez két forgatókönyv, de mindkettőnek ugyanaz a vége: boldogság és szerelem – életem végéig.”

Veszélyes dolog előre megírni az életed forgatókönyvét, hiszen a valóságban semmit sem lehet tudni előre. Nem tudhatod, hogyan fogod megtalálni a szerelmet, és azt sem, hogy mikor, milyen körülmények között leltek egymásra. Az azonban, ha mindent eltervezel, és csak az elképzeléseidet követed, nem eredményezi azt, hogy úgy is fog történni. Csak annyi biztos, hogy a folyamatos várakozás közben a valódi érzelmek kerülnek el.

Tudnod kell, hogy semmilyen emberi kapcsolat nem tökéletes, a szerelem sem az. Sőt, talán az a legtökéletlenebb mind közül. Minden kapcsolatban vannak mélypontok, amelyek meghatározók lehetnek a továbbiak szempontjából. Ezek a mélypontok tanítanak. Segítenek abban, hogy ha hibázunk, ha nehézségeink adódnak, ne adjuk fel, hanem profitáljunk az egészből.  

De mégis hogyan találj rá a szerelemre?

Ne keresd görcsösen. Ha akarod, rátalálsz, de nem szabad, hogy erről szóljon az egész életed. Nem könnyű megtalálni az igaz szerelmet, sokszor eshetsz látszat-szerelmekbe, esetleg csalódsz is néhányszor. Nem kell félned, mert ha folyton attól tartasz, hogy nem jön el az igazi, a nagy szerelem, akkor elszáll feletted az élet, és elmegy melletted a boldogság, ami lehet, hogy csak egy karnyújtásnyira van tőled.

Először is tudatosítanod kell magadban, hogy a szerelem nem egy egyszerűen megkapható valami, komoly munkádba kerül megtartani azt. Sokszor jár lemondással, áldozattal, és nagyon türelmesnek kell lenned. A fehér lovon érkező királyfi ugyanis nem létezik, vagyis nem abban a formában, ahogy a képzeletedben. Légy nyitott, csak így találhatod meg azt a valakit, akivel el tudod képzelni a szerelmet, és az hosszú távon is kitart majd.

Ahhoz, hogy valami valódit találj az életben, fontos, hogy igazán megismerd önmagad. Kérdezhetnéd, hogy ez miért olyan lényeges… Az emberek először a külsőből és a kisugárzásból ítélik meg egymást. Ha nem vagy önazonos, nem vagy tisztában önmagaddal, mások is észreveszik ezt, és ösztönösen másfelé fordulnak. Tudnod kell azt, hogy konkrétan mire vágysz. Ezt csak akkor tudod igazán, ha ismered önmagad.

Kovács-Hain Zsuzsa

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT