Nem vagyok elég jó

Yoda mester szerint „A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést.” Ha a félelem túlnő rajtad, nagyon nehéz visszafordítani a folyamatot.

Nem vagyok elég jó

A fenti idézet ugyan egy fiktív világban létező mondat, de nagyon jól illik arra a helyzetre, amikor hagyjuk magunkon elhatalmasodni a félelmet. Amikor azt érzed, hogy nem vagy elég jó a kiválasztottadnak, nem vagy eléggé szerethető, azt nagyon nehéz kezelni. Ugyanis ő valószínűleg nem így gondolja, hiszen nem lenne melletted, ha fenntartásai lennének veled kapcsolatban.

Az a baj, hogy többnyire bármit is tesz a párod, benned már gyökeret vert az a gondolat, hogy ő jobbat érdemel nálad, és ki is tartasz e mellett. Ez visszavezethető az önbizalomhiányra, a bizonytalanságra. Minél jobban kiáll amellett, hogy neki te kellesz, te annál jobban utasítod el még tudat alatti szinten is. Azonban, ha te nem szereted magad eléggé, nem várhatod el ezt a környezetedtől.

Biztosan vannak rossz tulajdonságaid, vagy annak vélt kevésbé rosszak, ahogy mindenkinek. Azonban nem szabad elfeledkezned arról, hogy mik a jó tulajdonságaid. Ezekre kell ráerősítened, és elfogadnod önmagad. Csak így értheted meg saját magadat, a cselekedeteidet, és csak így szeretheted meg azt, aki vagy. Ez egy önismereti túra, amit meg kell járnod. Addig ugyanis, amíg nem tudod önmagad szeretni, nem lehet boldog párkapcsolatban részed. Az az ember, aki magát nem tartja sokra, nem képes arra sem, hogy másokat igazán szeressen. Így tehát a félelmed áldozata vagy te is, és azok is, akik veled kapcsolatban kerülnek. És ez mindaddig így marad, amíg te nem tudsz feljebb lépni azon a bizonyos önismereti létrán.

Elfogadás alatt azonban nem azt kell érteni, hogy azt a helyzetet fogadod el, amelybe jelenleg belesüppedtél, hanem meg kell próbálnod feltárni a valódi okokat. Azokat a mozgatórugókat, amelyek nem engednek szabadulni ebből a béklyóból, amik fogva tartanak, és nem engedik, hogy szeress – főleg önmagad.

A rossz hír az, hogy csak te magad vagy az, aki ki tudod húzni saját magad a hajadnál fogva ebből a lelkiállapotból, a jó hír az, hogy el tudod fogadni a segítséget, legyen az a párodé, vagy akár egy terapeutáé. De a döntéseket neked kell meghoznod.

Ezekre figyelj:

1. Tudatosítanod kell, hogy igenis, jó vagy, elég jó vagy.

2. Ki kell lépned az árnyékból, és valóban elkezdeni szeretni önmagad.

3. Tudatosítanod kell, hogy akármit elérhetsz és bármire képes vagy.

4. Fel kell fognod végre, hogy más embereknek is érzékeny receptorai vannak, és rögtön levágják, ha nem vagy elégedett önmagaddal.

5. Honnan tudod, hogy valakinek nem épp az a részed szerethető, amit te utálsz?

Ha szeretnél beszélgetni magadról valakivel, aki nem ítélkezik, nem kérdez feleslegesen, de válaszol a kérdéseidre, akkor keresd fel online rendelésünket, ahol anonim is maradhatsz, ha szeretnéd.

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT