• interjúk
  • A fiatal férfiak betegsége – a hererák

A fiatal férfiak betegsége – a hererák

Sokat lehet hallani és olvasni különböző fórumokon, a prosztata megbetegedéseiről. Sajnos kevesebb az információ a hererákról, pedig hazánkban ez a betegség a fiatal férfiak leggyakoribb daganatos megbetegedése. A témáról Dr. Mansour Adiebbel, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház urológusával beszélgettünk.

Mely korcsoportot érinti a hererák?

A hererákot a fiatal férfiak betegségének tekintjük. Akár már 16 éves korban kialakulhat és leggyakrabban 25 és 30 éves kor között jelentkezik. 40 éves kor felett már ritka a kialakulása, ilyen esettel nem is nagyon szoktunk találkozni.

Van valami oka annak, hogy miért éppen ezt a fiatal réteget érinti a betegség?

Vannak elméletek, miszerint ha valakinek trauma érte a heréjét, valamilyen ütés, sérülés vagy gyulladás, vagy örökletesen hajlamos, akkor magasabb eséllyel alakulhat ki hererák, azonban mindez nem bizonyított. Lényegében mondhatjuk, hogy jelenleg nem tudjuk, mi okozza.

Mennyire gyógyítható betegségről van szó, és lehet-e tenni valamit a megelőzés érdekében?

Szerencsére ez a fajta daganat rendkívül jól gyógyítható. Azt szoktuk javasolni, hogy a napi tisztálkodás, fürdés során tapintással ellenőrizzék magukat a férfiak, és ha bármilyen kórosat vagy rendelleneset észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz. Természetesen nem minden ilyen eset jelent rosszindulatú daganatot, de a biztonság kedvéért akkor is mindig keressenek fel egy urológust.

Mi a szakma véleménye arról, hogy vajon a vaszektómia befolyásolja-e a hererák kialakulását, és ha igen, akkor hogyan?

Ennyire fiatal korban még nagyon ritkán végeztetnek vaszektómiát, azonban a tudomány jelenlegi állása szerint nincs semmilyen összefüggése a heredaganattal.

A hererák kezeléséről mik a legfontosabb tudnivalók?

A hereráknak alapvetően két csoportja van, az ún. seminom és a non-seminom. Előbbi csoport esetében a here eltávolítása után nincs szükség további műtéti beavatkozásra, hanemnyirokcsomó áttét esetén sugárkezelést alkalmazunk, a másik csoportnál pedig mind műtétre, mind kemoterápiára szükség van. A szövettani vizsgálat eredményétől függően döntünk a kezelés további menetéről. Bizonyos nyirokcsomó áttéteket mindössze sugárkezeléssel nagyon szépen el lehet tüntetni. Viszont egy másfajta szövettani eredmény esetén már el kell távolítani a herét, ezt követi a kemoterápia, majd újabb sebészi beavatkozásokra van szükség, hogy eltávolítsuk az így meghegesedett és méretében lecsökkent nyirokcsomókat például a hasüregből. A lényeg, hogy az időben felfedezett hererákot rendkívül jól, gyakorlatilag 100%-osan gyógyítani tudjuk.

Serbán Richárd

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT