• orvoslás
  • Heti egy szex már lassíthatja az öregedést?

Heti egy szex már lassíthatja az öregedést?

Azt eddig is tudtuk, hogy a szex élvezetes, kalóriát éget és sok-sok pozitív tulajdonsága van még. Nemrég azonban készült egy kutatás arról, hogy a szex lassítja az öregedést. Immár bizonyítást nyert az az elgondolás, ami eddig csak sejtés volt.

Jó hír, hogy nemcsak azt tudhatod meg, hogy milyen jó a szex a ráncok ellen, hanem azt is, hogy hetente hányszor érdemes szexelni ahhoz, hogy az öregedés folyamatai lelassuljanak.

A kutatást a Kaliforniai Egyetemen végezték, közel 130 édesanya részvételével. Nagyon érdekes kutatómunka állt a tanulmány mögött, ugyanis a kutatók egy egész hétig követték a résztvevők párkapcsolatának minden momentumát.

Napi összefoglalókat kértek, amelyekből kiderült, volt-e vita, veszekedés aznap a partnerek közt, volt-e szexuális együttlét, és azzal mennyire voltak elégedettek.

Nemcsak összefoglalót kértek, hanem vért is vettek a nőktől, amelyeket aztán összehasonlítottak a beadott összefoglalókban leírtakkal, hogy ebből levonhassák a következtetéseket: van-e összefüggés a szex és az öregedés lassítása között.

Az eredmény minden várakozást felülmúlt. Arra jutottak ugyanis, hogy azoknál a nőknél, akik legalább egyszer szexeltek egy héten, sokkal hosszabbak voltak a telomereik, azaz a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén lévő, többszörösen ismétlődő szakaszaik.

Mi az a telomer?

Megakadályozza, hogy a kromoszómák végei összetapadjanak. Emellett még egy nagyon fontos szerep jut a telomereknek: védik a DNS-t attól, hogy a folyamatos sejtosztódás során károsodjanak a folyamatos rövidülés miatt. Ez azért nagyon fontos, mert a sejtek osztódása olyan folyamat, amely során a kromoszómáink DNS-láncának vége kissé megrövidül, és ha nem elég hosszú a telomer, akkor akár a DNS is károsodhat. Ha azonban a telomer hosszú (minél hosszabb, annál jobb), akkor annak a hossza tud csökkenni a sejtosztódáskor, megkímélve ezzel a DNS-t.

A rendszeres, kiegyensúlyozott szexuális élet pedig – amellett, hogy fenntartja egy kapcsolatban a szenvedélyt és az intimitást –, képes arra, hogy regenerálja a telomereket.

Ennek következményeként a sejtek nem károsodnak, egészségesek maradnak, és ami még egy szuper bónusz, fiatalok is.

Tarjáni Rita

Forrás: www.rd.com

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást, vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    Richter Gedeon Nyrt. mellékhatás bejelentés

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

Kapcsolat

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.