• lélek
  • Az ötven az új harminc

Az ötven az új harminc

Az ötven az új harminc

Rengeteg helyről hallani, hogy az ötven az új harminc. Az ötvenesek generációja a megújuló generáció. Mindenre képes nők, akik pontosan tudják, hogy mit akarnak… És ez nagyon vonzó, nem igaz? A jelenségnek a perennial generáció nevet adták. A perennial szó jelentése: örök, örökké szép, évelő.

Hihetetlen megújulás jellemzi az ötvenes nőket, akik őrülten fiatalosak, csodásak, rengeteg élettapasztalattal rendelkeznek. Ők már nem esnek hasra egy-egy olyan apróságtól, amely a fiatalabb generáció számára még érdekes. Az ötvenes nők tudják, hogy az élet pozitív és negatív pólusa közt rengeteg szín létezik.

Párkapcsolat

A már említett színek adják azokat a tapasztalatokat, amelyek miatt ezek a nők pontosan tudják, mit várhatnak el a férfiaktól. Ők már nem érzik magukat zavarban a fiatalabb generációktól, nem érzik őket konkurenciának. Éppen ezért a férfiakkal való kapcsolataik sokkal letisztultabbak, és mentesek a játszmáktól. Az ötvenes nők már – rend szerint – túljutottak néhány olyan negatív élethelyzeten, amelyből fel kellett állniuk, amely negatív tapasztalattal gazdagította őket. A párkapcsolataikban pont ezért látnak igen tisztán, és tudják kiszűrni a számukra érdekes férfiakat. Olyan társat keresnek, aki éretten gondolkodik, aki már szintén túl van néhány leckén, amit az élettől kapott, és fenn maradt a víz felszínén. Tetszik nekik, ha a férfi már letett valamit az asztalra. Nem tartanak attól, hogy egy fiatalabb nő lekörözi őket, mert azt a férfit, aki dobná őket egy fiatalabbért, egyszerűen nem veszik komolyan. Nem akarnak olyan férfiakkal foglalkozni, akik megrekedtek egy bizonyos szinten, és nem tudnak onnan továbblépni. Egy ötvenes nőknek ehhez már nincs kedve.

Szexualitás

Ahogy a párkapcsolat más területein, úgy a szexben sem érdeklik igazán a külsőségek. Az igazi élvezetet keresik, és mindezt úgy, ahogy nekik a legjobb. Megtanulták szeretni önmagukat, és tudják, hogy mit akar a testük és a lelkük egy együttlét alatt.

Magabiztosság

Az ötvenes nők igazi kaméleonként képesek alkalmazkodni az új élethelyzetekhez, és képesek mindenhol megvetni a lábukat. Egy ilyen, magabiztos nő már másképp tekint a múló időre is. Kicsit sem zavarja, hogy szarkalábak vannak a szeme körül, vagy a nevetőráncai már kissé mélyebbek. Egy nő arcán a ráncok az élete állomásai. Olyan állomások, amelyek nyomot hagytak, de ő büszke rá. Szerelmek, csalódások, büszke pillanatok, szomorú percek. Ezektől lett ő az, aki. És erre büszke is.

Mára a munkaerőpiac is felismerte, hogy milyen értékesek ezek a nők: szenvedélyesek, van tapasztalatuk a munka területén, segítenek a fiatalabb kollégáknak, mindezt lelkesedéssel és tisztelettel teszik. Nem akarnak senkinek megfelelni, kizárólag saját maguknak, és ez még értékesebbé teszi őket. Kíváncsiak, elkötelezettek, nem szégyellnek tanulni és tanítani, kellően szenvedélyesen állnak a munkájukhoz.

Évelők, tehát megújulók… az ötven az új harminc. Ma már mindenki tudja!

Tarjáni Rita

Fontos

  • Mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

  • Impresszum

    IMPRESSZUM

    Az AMérce weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője és karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt.

    Hatóság:
    OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Erdélyi Balázs urológus szakorvos

Kapcsolat

FONTOS

KAPCSOLAT