Ezeket feltétlenül tudnod kell az ötvenes nőkről
Neked is előítéleteid vannak az ötven feletti nőkkel kapcsolatban? Az öregedő nőt látod bennük, aki már csak sütit süt és unokázik? Pedig 2019-ben egészen mások az ötvenes nők! Ezeket feltétlenül tudnod kell róluk.
Nem félnek a változásoktól
Ha eddig azt gondoltad, hogy tartanak az őket és a környezetüket érintő változásoktól, akkor nagyon tévedsz. Már a menopauza is épp elég nagy változás ahhoz, hogy hozzászokjanak a folytonos újdonságokhoz. A testük változásaival együtt pedig van idejük hozzászokni ahhoz, hogy változhatnak az életkörülményeik, a hobbijaik, a munkájuk. Nem aggódnak folyton, ehelyett inkább a mának élnek és ezt élvezik is.
Helga (52) – „Most költözöm, kell a változás.”
"A gyermekeim felnőttek, egyedül maradtam. Szingli ötvenes! Hát nem hangzik csodásan? Egy kisebb lakásba költözöm, mert a ház túl nagy nekem. Mi ez, ha nem változás? A testem változásairól nem is beszélve! De kit érdekel? Ma is randim lesz.”
Nem azért élnek, hogy eljöjjön a nyugdíj
Ó, annyi minden van, amit egy ötvenes nő szeret a munkáján kívül. Persze abban is a maximumra törekszik, de ennek ellenére boldogan fordít időt más elfoglaltságokra is. Megragadja a lehetőségeket, amelyek elé tárulnak. A nyugdíjat még nagyon távolinak látja, inkább az izgatja, hogy az akkor felszabaduló idejével mit kezd majd.
Anna (55) – "Nyugdíj? Ugyan már!"
„Imádom a munkám, szerencsém van, mert azt csinálhatom, ami a legjobban érdekel. Mellette rengeteg dolgot csinálok még, és egyáltalán nem vonz a nyugdíj gondolata. Örökmozgó vagyok. Van már egy unokám is, aki sokat van nálam. A nyugdíj még várhat!”
A szex igenis az életük fontos része
A kor előrehaladtával vannak bizonyos dolgok, amelyek megnehezítik a szexuális életet. Ilyen a hüvelyszárazság például, amelytől sok ötven feletti nő tart. Ám, mivel van rá megoldás, nem kell tartani attól, hogy egy ötvenes nővel nem olyan a szex, mint korábban. A tapasztalatról nem is beszélve!
Dalma (56) – „A férjem a szerelmem, a társam és a szexpartnerem is.”
"Az életem szerencsés. A férjemmel már több mint 30 éve házasok vagyunk, de a szenvedély még mindig izzik köztünk. A szex fontos része az életemnek, és boldoggá tesz, hogy a férjemmel élhetem át ugyanúgy, mint huszonévesen.”
Fontos számukra a saját kinézetük
Az ötvenes nők nem tespednek otthon, várva a csodát. Edzeni járnak, futnak (igen, maratont is), sportolnak, jógáznak. Mindent megtesznek azért, hogy önmaguknak tetsszenek a tükörben minden nap.
Judit (50) – „Hétfő pilates, szerda kocogás, péntek jóga.”
„Régebben is sportoltam, de most jött el az én időm. Most van lehetőségem egy héten háromszor is hódolni a szenvedélyemnek. A hétvége a pihenésé és a kirándulásé. Túrázni is imádunk a szerelmemmel, így ezt is megéljük, megosztjuk egymással.”
Jól boldogulnak az online világban
Érdekes ilyet állítani, főleg annak tekintetében, hogy az ötvenes nők a leggyorsabban növekvő csoport a Facebookon. Van okostelefonunk, használjuk a GPS-t és videochetelünk a távoli családtagjainkkal. Lehet, hogy nem gépelünk olyan gyorsan, de nem is ragadtunk le a kőkorszakban.
Dorottya (57) – "A videochat az életem része, hozzátartozik a mindennapjaimhoz.”
„A lányom és a fiam külföldön élnek. Egyikük Németországban, a másikuk pedig Hollandiában. Minden nap beszélünk videochaten. Mi ebben olyan különös? Nem vagyok hülye, csak ötven feletti. Facebookozom, sőt, Instagram profilom is van.”
Láthatod, hogy az ötvenes nők az új harmincasok! Engedd el az előítéleteidet, és tekints pozitívan erre a korosztályra is.
Komáromi Csenge