Szerelem 50 felett: újrakezdés, szenvedély és intimitás a második felvonásban

Sokan úgy gondolják, hogy az ötvenedik életév után már csökken a lehetőségek száma, különösen a szerelem terén. Pedig az igazság ennek épp az ellenkezője: ötven felett is élhetünk izgalmas, mély, és szenvedéllyel teli kapcsolatban. A társadalom végre kezdi elfogadni, hogy nem csak a fiatalság kiváltsága az érzelem, a vágy, vagy a boldog párkapcsolat. A második életfelvonásban érettebbek vagyunk, tudjuk, mit akarunk – és talán először vagy újra igazán meg is tudjuk élni a szerelmet. Ez a korszak nem lezárása valaminek, hanem lehetőség egy sokkal tudatosabb, szabadabb kapcsolatra – olyasmire, amit talán korábban el sem tudtunk képzelni.
Az élet mindenki arcára máshogy rajzolja a ráncokat. Vannak, akiket esetleg megviselnek az évek, és már nehezen tudnak bízni abban, hogy számukra is van esély a szerelemre. Ők kissé tartózkodók, ha az érzelmekről van szó. Nehezükre esik rózsaszínben látni a világot. Mások könnyebben veszik az életben eléjük kerülő akadályokat, és a rájuk köszöntő új érzéseket nyitottan, boldogan tudják befogadni.
Azok a szerencsésebbek, akik ez utóbbi csoportba tartoznak, mert – bár nagyobb a csalódás esélye is – valódi társra találhatnak, nemcsak a szerelem érzésére.
A szerelem minden életkorban szerelem
Annyi idős vagy, amennyinek érzed magad – tartja a mondás. Így van ez, hiszen sokszor sokkalta fiatalabbnak érezzük magunkat, mint a biológiai életkorunk. Ötven felett is ugyanúgy tör ránk az érzés, ugyanúgy ismerjük meg és ki a másikat, mint tinédzserkorunkban. A szerelem olyan, mint az élet vize: segít életben tartani a szenvedélyt, a vágyat, egy másik ember iránti kötődést. Ha fiatalnak érezzük magunkat, akkor sokkal tovább megőrizhetjük a nyitottságunkat a szerelemhez, vágyunkat a szexualitás iránt. Ám akkor, ha nem ezt érezzük, hanem az ellenkezőjét, idős a lelkünk, előfordulhat, hogy nem veszünk észre olyan jeleket, amelyeket régebben igen. Ötven felett is ugyanolyan igényünk van a szerelemre, sőt, a vágy egyre csak növekszik bennünk arra, hogy valaki közel álljon hozzánk, szeressen, szexuálisan vonzódjon hozzánk.
Miért jó a szerelem 50 felett?
Ötven felett már túl vagyunk a párkeresésnek azon a szakaszán, amikor még a családalapítás, a jövő kiépítése a fő cél. Ötven felett már a romantika, a kellemes érzések és az intimitás együtt jár a vággyal és a szenvedéllyel. Ilyenkor már általában mindenki saját lábakon áll anyagilag, és már nem olyan jelentőségű a pénz, mint fiatalon. Ez azért jó, mert nem számít a pénz, nem kell eltartani a másikat.
Ötven felett már tudjuk, hogyan álljunk a másikhoz, hogyan kezeljünk bizonyos helyzeteket. Így már nem kerülünk olyan szituációkba, amelyek kellemetlenek lehetnek, kevésbé vagyunk bizonytalanok. Már nem esünk kétségbe, ha nem egyezik a véleményünk a párunkéval, nem kattogunk azon, hogy mit gondol, ha mi másképp vélekedünk.
A szerelem még ötven felett is képes arra, hogy változást ösztönözzön az életünkben. Ha nem érezzük jól magunkat a jelenlegi helyzetünkben, de félünk változtatni, a szerelem segít, megadhatja a kellő lökést.
Szexualitás a párkapcsolatban 50 felett
A szexualitás megélése is nagyban függ a személyiségtől, és attól, hogy a kapcsolat milyen a két ember közt. Ha jó a kapcsolat, mély a szerelem és a szeretet köztük, akkor a szexualitás hatalmas élmény ötven felett is. Ebben az esetben a szex olyan pluszt ad a pár életéhez, amit fiatal korban még elképzelni sem tudnak. A lelki tényező immár sokkal fontosabb, mint a testiség. A gyengédség és az intimitás lép előtérbe, a testi vágy kissé átalakul, de nem tűnik el.
Az idő múlásának diszkrét bája
A szerelem megéléséhez hozzátartozik az izgalom. Nyitottnak kell lenni, nem szabad elhinni, hogy ötven felett már nem jár a boldogság, a szerelem. Egy összetört szív is megtalálhatja újra a boldogságot, vagy az, aki elvesztette a szerelmét, rátalálhat az érzésre újra. Ötven felett is csodás érzés a szerelem, kár elmenni mellette.
Kovács-Hain Zsuzsa